Orbán Viktor: megtámadták az Európai Uniót


-A A+

Megtámadták az Európai Uniót, és mi is veszélyben vagyunk – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn, napirend előtt a parlamentben, a pénteki párizsi merényletekről szólva. A kormányfő arról is beszélt: a terroristák tudatosan használják fel a népvándorlást, hogy elvegyüljenek. Ismét bírálta a kötelező betelepítési kvótát, amely szerinte szétterítené a terrorizmust Európában.

A magyar kormányfő először ismét kifejezte Magyarország részvétét Franciaországnak, majd idézte Francois Hollande francia államfőt, aki szerint ami Párizsban történt, az háborús tett.

Orbán Viktor szerint azonban nemcsak a francia nép áll háborúban. Franciaország az EU tagja, innen nézve Párizsban az EU-t támadták meg, amelynek Magyarország is tagja, így „ez a mi ügyünk is" - hangsúlyozta a miniszterelnök, hozzátéve: ami pénteken történt Párizsban, az megtörténhet más helyeken is Európa-szerte, „mi sem vagyunk biztonságban".

Az emberségesség kérdésével kapcsolatban kifejtette: „ez idáig mi, magyarok azon voltunk, hogy lezárjuk a határt a Közel-Keletről és Afrika felől érkező áradat előtt, meg is kaptuk a magunkét, hogy ez nem emberséges". Mi az emberséges? Lezárni a határokat az illegális határsértők előtt vagy ártatlan európai polgárok életét kockára tenni? - kérdezte.

Az önvédelem joga a legerősebb jog

A kormányfő azt hangoztatta: az élethez való jog minden más jogot megelőz, az önvédelem joga erősebb minden másnál. Semmiféle ideológia vagy gazdasági érdek miatt nem tehetjük ki életveszélynek az európai polgárokat - fogalmazott.

Orbán Viktor értékelése szerint az EU sodródik, gyenge, bizonytalan és bénult. „Tanácskozás és konferencia van rogyásig, de megoldások nincsenek" - mondta, hozzátéve: „ideológiák hálójában vergődünk, ahelyett, hogy a józan ész és saját kultúránk, hagyományaink alapján cselekednénk".

Sok európai ország vezetője a mai napig azon „agyal", miképp oldja meg a bevándorlók tömegeinek beszállítását és befogadását, ahelyett, hogy közös gyakorlati lépéseket tennénk végre az áradat megállítására - jelentette ki, megjegyezve: Brüsszelben még mindig azt állítják, hogy a bevándorlás jó dolog, miközben napról napra újabb bizonyíték van arról, hogy rossz. Ez nem kölcsönös nyertes, hanem kölcsönös vesztes helyzet - vélekedett.

Brüsszel újabb meghívókat küld a migránsoknak

„Mi úgy érezzük, hogy Európa léte a tét" - mondta -, Brüsszel azonban rossz üzeneteket, újabb és újabb meghívókat küld a migránsoknak ahelyett, hogy becsületesen megüzenné: itt egyáltalán nem az várja őket, amire számítanak.

A magyar kormányfő szerint bebizonyosodott, hogy a terroristák tudatosan és jól szervezetten arra használják fel a népvándorlást, hogy elvegyüljenek az otthonukat a jobb élet reményében elhagyó emberek tömegében. Európa összes vezetője tudott a veszélyről - folytatta -, a görögök régen megmondták: nem zárható ki dzsihadisták érkezése. Arra is kitért: a bevándorlók olyan területekről érkeznek, ahol európai államok katonai akciókat hajtanak végre.

 „Nem gondoljuk, hogy mindenki, aki onnan jön, terrorista, de senki sem tudja megmondani, hány terrorista érkezett a migránsok között eddig, hányan vannak már itt, hányan érkeznek még nap mint nap" - fejtette ki. Úgy fogalmazott, terroristából egy is sok, és belegondolni is rossz, hogy Magyarország területén hány terrorista mehetett át.

„Valóságos terror”

Orbán Viktor szerint a népvándorlás három olyan súlyos veszélyt hordoz magában, amelyek miatt meg kell állítani azt. Kiemelte: a tömegek beáramlása Európába hatványozottan növeli a terrorveszélyt - sőt ma már „valóságos terrorról van szó" -, ahogyan a bűnözés veszélyét is, még ha ez utóbbiról politikailag nem korrekt beszélni, sőt „a nyugati világ ezeket a tényeket nyíltan letagadja". „Ahol Európában sok bevándorló van, ott jelentősen megnőtt a bűnözés, romlott a közbiztonság: több a lopás, a rablás, a bántalmazás, a súlyos testi sértés, a nemi erőszak és az emberölés" - sorolta.

Harmadik érvéként a kormányfő azt mondta: a más földrészekről érkezők tömeges betelepülése veszélyt jelent a kultúránkra, az életformánkra, a szokásainkra, a hagyományainkra. „Most már azok is, akik a multikulturalizmus téveszméjében éltek, és ezt a téveszmét ránk is akarták erőltetni, láthatják, hová vezet mindez" - fogalmazott.

A kötelező kvóta ellentétben áll az európai szellemmel

Ismét bírálta a kötelező betelepítési kvótát, amely szerinte „nem Európa", éles ellentétben áll az európai szellemmel, értelmetlen, mert nem megoldja, hanem súlyosbítja a válságot, meghívót jelent a migránsoknak. Rámutatott: az európai országok a gyorsan növekvő nyomás miatt vissza fogják állítani az EU-n belüli határaikat, ami idővel a schengeni rendszer végét jelentheti.

A miniszterelnök jogtalannak is nevezte a kvótát, mert - érvelt - az európai vezetőknek nincs hatásköre ebben a kérdésben ilyen döntést hozni. „Ragaszkodjunk továbbra is ahhoz, hogy magunk döntsük el, kit akarunk beengedni, kivel akarunk együtt élni" - hívta fel a Házat.

Kijelentette: „a terrortámadás fényében most már Brüsszel végképp nem vitathatja el, hogy a tagállamoknak joguk van megvédeni magukat, ugyanis a kötelező betelepítési kvóta azért veszélyes, mert szétterítené a terrorizmust Európában".

„Felejtsük el a politikai korrektséget”

A miniszterelnök új Európa-politikát szorgalmazott, azt javasolva, hogy "felejtsük el a politikai korrektséget", és "négy magától értetődő parancsolat" alapján gondolják újra a kontinens politikáját: meg kell védeni az EU külső határait, a kultúránkat, a gazdasági érdekeinket, és meg kell adni a jogot az embereknek, hogy befolyásolhassák az európai döntéseket.

Orbán Viktor felszólalását azzal zárta, az európai polgárok nem akarták és nem is adtak senkinek engedélyt arra, hogy idegenek százezrei ellenőrizetlenül, a határokat illegálisan átlépve "lerohanják országainkat". "Az emberek biztonságban akarnak élni, és élvezni akarják az unió előnyeit", az európai kormányoknak pedig meg kell hallaniuk az emberek hangját - mondta. 








EZT OLVASTA MÁR?

X