Képviselői mandátumáról is lemond a volt brit miniszterelnök


-A A+

Visszaadja alsóházi képviselői mandátumát David Cameron volt brit miniszterelnök – jelentette be a politikus hétfőn. Nyilatkozatából az is kiderül, hogy a „Westminsteren kívül” keres ezután új munkát.

Cameron a brit EU-tagságról júniusi 23-án tartott népszavazás másnapján jelentette be, hogy távozik a kormányfői tisztségből, miután a választók többsége a kilépésre, vagyis a Brexitre voksolt.

A konzervatív párti politikus akkor még azt mondta, hogy parlamenti képviselői mandátumát legalább a 2020-ban esedékes következő választásokig megtartja. Hétfőn azonban bejelentette, hogy mégis befejezi képviselői tevékenységét is.

A 49 éves Cameron 2001 óta képviselte Oxfordshire megyei választókörzetét a londoni alsóházban, 2005-ben választották az akkor még ellenzékben politizáló Konzervatív Párt vezetőjévé, és a 2010-es választások után hat évig volt Nagy-Britannia miniszterelnöke, először a Liberális Demokratákkal koalícióban, majd a tavalyi választás után önállóan.

A képviselői mandátum visszaadásához fűzött indoklásában úgy fogalmazott: miniszterelnöki lemondásának körülményei és „a modern politika realitásai” miatt igen nehéznek találná a további politizálást az alsóház hátsó padsoraiban anélkül, hogy elvonná utódja, Theresa May brit miniszterelnök és kormánya figyelmét a következő időszak fontos döntéseiről.

David Cameron nem részletezte, pontosan mire gondolt, de Theresa May miniszterelnökké választása óta több olyan döntést hozott, amelyek homlokegyenest szembemennek elődje korábbi szakpolitikai programjaival.

May kormánya a minap olyan irányú közoktatási reformokat jelentett be, amelyeket Cameron annak idején következetesen elvetett, és nemrég elhalasztotta a döntést a Cameron-kormány legnagyobb beruházási programja, az új délnyugat-angliai atomerőmű megépítéséről.

Theresa May mindemellett már első miniszterelnöki munkanapján menesztette George Osborne addigi pénzügyminisztert, aki Cameron első számú politikai szövetségese és bizalmas jó barátja volt.

Saját terveiről Cameron hétfői nyilatkozatában nem sokat árult el, de egyenes utalást tett arra, hogy a parlamenti politizálással szakított. Azt mondta: döntése után új egzisztenciát kell teremtenie magának „a Westminsteren kívül”.








EZT OLVASTA MÁR?

X