Barcelonára szegeződik az egész világ szeme jövő hétfőn


-A A+

​Carme Forcadell, a katalán parlament elnöke szerdán Twitter-üzenetben jelentette be, hogy rendkívüli ülés hív össze jövő hétfőre. 

Ez alkalommal Carles Puigdemont, katalán elnök is értékeli az október 1-i függetlenségi népszavazás eredményét és hatásait.

A katalán parlament függetlenségi pártjai, a Katalóniában kormányzó Junts pel Sí (Együtt az igenért) pártszövetség, és a Népi Egység (CUP) nyújtották be a hétfői ülésnapról szóló javaslatot. A spanyol sajtó információi szerint az általuk javasolt napirendben nem szerepel semmilyen határozat megvitatása, annak egyetlen pontja a katalánelnök meghallgatása. Ugyanakkor nem kizárható, hogy később még napirend módosítással éljenek

Mireia Boya, a CUP képviselője szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy október 9-én, azaz jövő hétfőn egyoldalúan kinyilvánítják függetlenséget. A katalánkormánypárt egyelőre nem szólalt meg az ügyben.

A katalán szocialista párt (PSC) bejelentette: alkotmánybíróságon támadja meg az illegális népszavazásról szóló rendkívüli parlamenti ülést összehívó határozatot.

Carles Puigdemont a BBC televíziónak adott, szerda hajnalban sugárzott interjúban kijelentette: kormánya vagy ennek a hétnek a végén, vagy a következő hét elején jelenti be Katalónia függetlenné válását Spanyolországtól. Korábban már többször elmondta: a népszavazásról szóló törvény értelmében, miután közzéteszik a referendum hivatalos végeredményét, 48 órán belül a katalán parlament rendkívüli ülésén elfogadják az elszakadásról szóló határozatot. 

A spanyol alkotmánybíróság által felfüggesztett, ezért törvénytelen népszavazásnak egyelőre eddig csak előzetes eredményeit közölték, eszerint a választásra jogosultak 42,3 százaléka vett részt a referendumon, összesen 2,26 millióan, akiknek 90 százaléka, 2,02 millió támogatta az elszakadást Spanyolországtól.

Mint ismert, a Maszol munkatársa a helyszínen követte a katalán függetlenségi referendum eseményeit. A Cervantes iskolában urnazárás után mikrofonvégre kapta azt a Carme Forcadell katalán parlamenti elnököt, akire szegeződik jövő hétfőn az egész világ szeme.

 








Kapcsolódó anyagok

Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X