„Súlyos, hogy Washington felmondta a szerződést” – Merkel és az iráni elnök tárgyalt


-A A+

A német kancellár arra biztatta Haszan Róhánit, hogy Irán továbbra is tartsa be az atomalkut, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok felmondta azt.

Németország Nagy-Britanniához és Franciaországhoz hasonlóan támogatja az iráni atomprogramról kötött nemzetközi megállapodást azután is, hogy az Egyesült Államok a hét elején felmondta a szerződést. Mindezt Angela Merkel német kancellár közölte Haszan Róháni iráni elnökkel, akivel csütörtökön telefonbeszélgetést folytatott.

A kancellári hivatal szerint Merkel utalt annak szükségességére, hogy Irán továbbra is tartsa be a megállapodásban foglaltakat. A kancellár szélesebb körben tartandó tárgyalásokat szorgalmazott az iráni ballisztikusrakéta-programról és Teheránnak a közel-keleti térségben, így Szíriában és Jemenben játszott szerepéről – olvasható a hivatal közleményében.

Merkel még szerdán megerősítette Németország elkötelezettségét a 2015-ben megkötött szerződés iránt, amelyben Teherán vállalta, hogy az ellene bevezetett szankciók fokozatos feloldásáért cserébe hosszú távon csökkenti az urándúsítás fokát. A kancellár "súlyosnak" nevezte, hogy Washington felmondta a szerződést.

Az iráni elnöki hivatal honlapján közzétett közlemény szerint Haszan Róháni közölte, hogy Irán nem akar "újabb feszültségeket a Közel-Keleten, de nem tett említést a szíriai célpontok elleni izraeli légicsapásokról.








EZT OLVASTA MÁR?

X