Ekkor látható Sepsiszentgyörgyön Székely Csaba centenáriumi darabja


-A A+

December 1-én és 2-án játssza a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház Cristian Ban rendező és Székely Csaba drámaíró Nem éppen 1918 című előadását, amely a napokban éles vitát váltott ki a hivatásos feljelentőként ismert Dan Tanasă és a társulat között.

Az alkotók közleménye szerint humorral próbálták megközelíteni a centenárium témáját, úgy, hogy kapcsolódási pontokat, párbeszédet teremtsenek a helyi románok és magyarok között, mindkét közösséget megszólítva egy magyar anyanyelvű drámaíró és egy román rendező alkotása által.„December elseje nemzeti ünnep, melynek üzenete nem mindig békésen van kinyilvánítva. Egy több rétegű esemény, melyeknek különböző értelmei sohasem jelennek meg ugyanabban a szövegkörnyezetben” – írják.

„A Nem éppen 1918 egy meglepetésekkel operáló darab. Könnyű komédiának tűnik, de van egy árnyaltabb oldala is: szó van benne korrupcióról, zsarolásról és tisztességtelen kapcsolatokról, melyek átszőnek egy rendszert. Megmutatja, mit valósítottunk meg 1918 eszméiből, hogyan érezzük magunkat ebben az országban a Nagy Egyesülés után 100 évvel. Gyakorlatilag a pénz, a boldogság és a hazafiasság kapcsolatáról beszél a mai Romániában” – nyilatkozta a darabról a szerző, Székely Csaba.

A színház kötelességének érzi, hogy olyan kulturális eseményeket teremtsen, mely nem a helyi közösség különböző rétegeinek elkülönülését, hanem az egymáshoz való közeledését célozza, szögezik le a közleményben.

„A próbafolyamat során, azt tartottuk szem előtt, hogy a közönség mosolyogva távozzon az előadásról, és talán optimistábban” – mondta az előadás rendezője, Cristian Ban.

A 12 éven felülieknek ajánlott előadás bemutatójára december 1-én, illetve 2-án este hét órától az Andrei Mureșanu Színház – Művész termében kerül sor.

Szereposztás: Sebastian Marina, Ioana Costea, Costi Apostol, Elena Popa, Fatma Mohamed, Claudia Ardelean, Anca Pitaru, Ion Fiscuteanu jr., Daniel Rizea, Sergiu Aliuș, Mona Codreanu, Mirela Bucur, Camelia Paraschiv
Díszlettervező: Simona Negrilă
Zene: Kónya Ütő Bence
Ügyelő: Lidia Baciu
Fénytechnikus: Bárbuly Zoltán
Hangtechnikus: Magyar Csaba

A jegyek megvásárolhatóak a Színház pénztáránál, illetve online.








EZT OLVASTA MÁR?

X