Donau Lounge: Aradra jött a nemzetközi irodalmi szalon


-A A+

A Duna-menti országok irodalmát és kultúráját képviselő írók, költők, műfordítók részvételével Aradon rendezték meg pénteken és szombaton a Donau Lounge idei találkozóját.

A magát irodalmi kávéházként meghatározó Joy's kávézó és söröző emeleti helyiségei adtak otthont az irodalmi szalonnak, amelyben kelet-közép-európai szerzők tartottak felolvasásokat, illetve megosztották tapasztalataikat a műfordítások során megélt nehézségekről, olvasói és szerzői visszajelzésekről, a különböző kiadói politikákról.

A Donau Lounge – irodalom és kultúra a Duna-régió országaiból elnevezésű projektet a Bécsi Collegium Hungaricum hívta életre – magyarázta Kósa András László, a Bukaresti Magyar Intézet – Balassi Intézet igazgatója.

„Ez tulajdonképpen az Európai Unió kulturális intézeteit tömörítő klaszternek az egyik kezdeményezése, és kifejezetten azzal foglalkozik, hogy a Duna térségébe tartozó országok irodalmai között párbeszédet, átmenetet és fordításokat kezdeményezzen. 2012-ben mutatkozott be a Bécsi Könyvvásáron, majd 2013-ba a Marosvásárhelyi Könyvvásárra is elhoztuk. Az ottani sikeren felbuzdulva eldöntöttük, hogy a román többségű vidékekre is elvisszük, hogy ismerjék meg ezt az etnikai és irodalmi sokszínűségeket: így vettünk részt kétszer a bukaresti Bookfesten, de voltunk Jászvásáron, Tulceán, tavaly Kolozsváron, az idén pedig Aradon” – mondta érdeklődésünkre az igazgató.

Az aradi rendezvény meghívottai: Josef Trattner író, képzőművész (Ausztria), Łukasz Galusek, szerkesztő, kulturális menedzser (Lengyelország), Alen Bešić, költő, szerkesztő (Szerbia), Orcsik Roland, író (Magyarország), Pavel Șușară, író, költő, művészettörténész, műkritikus, Radu P. Gheo, író, dramaturg és Karácsonyi Zsolt, író, szerkesztő (Románia).

Elsőként az aradi születésű Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője, az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMIL) elnöke olvasott fel verseiből. Mint utána érdeklődésünkre kifejtette, ebben a kelet-közép-európai térségben elképzelhetőnek tartja, hogy mondjuk egy belgrádi szerb és egy kolozsvári román író összefusson egy budapesti vendéglátóhelyen, és jól érezzék magukat együtt, de „nem biztos, hogy lesz folytatás, ami a kultúrák közötti kapcsolatot illeti” – a Donau Lounge-hoz hasonló rendezvényeken viszont megteremthető az intézményes kapcsolat és a hosszú távú együttműködés lehetősége.

Az első est moderátora Márton Evelin kolozsvári író, a Bukaresti Rádió Magyar adásának szerkesztője volt, aki abban látta a rendezvény jelentőségét, hogy a különböző országokból több lap- és folyóirat-szerkesztő is eljött. „Láttam, hogy már szövegeket cserélnek, közösen gondolkoznak a különböző lapszámokban, antológiákban, és ezek a lapok eljutnak azokhoz az olvasókhoz is, akik nem vehetnek részt ezeken a rendezvényeken” – mondta, remélve azt is, hogy a több nemzetiségű térségekben nagyobb lesz az „átjárás” a kortárs írók és irodalomszervezők körében egymás rendezvényeire, könyvbemutatóira.

A felolvasások szombaton is folytatódtak, estére az aradi Művész moziba vetítésre tűzték ki a Trans-Duna című dokumentumfilmet, amelynek rendezője Somogyvári Gergő, és amely a teherhajósok elszigetelt életmódját mutatja be.








EZT OLVASTA MÁR?

X