A diktatúra a „lelkünket tépázta” – a Ceaușescu-kor újabb irodalmi lenyomatát mutatták be Nagyváradon
Online mutatták be csütörtökön Neumann Ottó Karrierkeringő című regényét. A szerző érdi otthonából, beszélgetőtársai, Simon Judit szerkesztő, a Holnap Kulturális Egyesület vezetője és Szűcs László, a Várad kulturális folyóirat vezetője Nagyváradról jelentkezett be a beszélgetésbe.
A könyv szempontjából sem mellékes a szerző életútja, aki, mint elmondta, budapesti születésű, de szülei az ő kisgyermek korában Nagyváradra települtek, s ő itt nőtt fel, Kolozsváron történelem szakot végzett 1966-ban, majd líceumokban és általános iskolákban tanított, városon és falun, román és magyar iskolában is, a kötetben önéletrajzi motívum például a falusi román iskolákban való tanítás. A rendszerváltás után a Bihari Napló nevű napilapnál helyezkedett el, annak főszerkesztő-helyettese is volt, de miután megismerkedett magyarországi feleségével, házasságkötésük után Érdre költözött. Magyarországon nyugdíjaztatásáig a Magyar Hírlap munkatársa volt, de mivel írás nélkül nem tud élni, ezt folytatta, novellái antológiákban jelentek meg, de írt riportkönyvet a mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó magyarországi Kaáli Intézetről és ifjúsági krimit is.A Karrierkeringő élete főműve, mondta a szerző, a könyv megjelenésére jó pár évet kellett várni, például a magyarországi kiadó, amelyhez először leadta, úgy vélte, a profiljába nem illeszkedik. Akinek a könyvpiacon nincs bejáratott neve, azt nehezen lehet eladni, mondta Neumann Ottó, a kötet végül Nagyváradon, a Holnap Kulturális Egyesület gondozásában jelent meg.
Kőrössi P. József nemrég bemutatott, Zsákutca két irányból – Köszönjük neked, Kondukátor! című kötete nagyjából hasonló korszakról szól, ám eltérés, hogy míg ő tényirodalom-szerűen ír, Neumann Ottó inkább fikcióba csomagolja mondanivalóját, mondta Szűcs László, aki a könyv két főhőséről kérdezte a szerzőt. Neumann Ottó elmondta, hogy a mesélő karakterében rengeteg önéletrajzi motívum van, de van fikció is a leírtakban. Másik főszereplője, Márton vagy Martin, akinek az élete drámai fordulatot vesz, kitalált figura, de sok esemény, ami a nevéhez kötődik, megtörtént, tudtuk meg.
Neumann Ottó az sarkallta a könyv megírására, hogy egyfajta Ceaușescu-nosztalgia kezd terjedni, sokan mondják, hogy akkoriban mindenkinek volt munkája, vagy igaz, hogy sorba kellett állni, de nem mentek el a fiatalok külföldre. A rendszer személyiséget összezúzó nyomása viszont félelmetes volt, ezt próbálta érzékeltetni a könyvben, mondta Neuman Ottó: „A nagy diktátor alatt felépül egy rendszer, amiben kis, közepes és nagyobbacska diktátorok muzsikálnak, és arra kell az embernek keringőznie, ha elvéti, akkor mások felrúgják, fellökik rátaposnak” – mondta a szerző. A diktatúra mechanizmusához tartozik a közdelem az érvényesülésért, a fiatal ember szeretne feljebb jutni, és meg kell alkudnia, mert lelkiismerete ellen való dolgokat kell tennie, ahhoz, hogy az előrelépés lehetősége felcsillanjon. A hőse színdarabját például nem mutatják be, csak akkor, ha valami Ceaușescut dicsőítő rész is kerül bele, mondta a szerző. A főhős rúgkapál, de mégis megcsinálja, és ez borzalmas, ez „a lelkünket tépázta”, mondta Neumann Ottó, aki láthatóan keserűen idézte fel azt is, hogy történelemtanárként milyen anyagot kellett leadnia, de úgy gondolta, hogy nem volt választása.
„Ahhoz képest, hogy a könyv szellemesen van megírva, a vége vérfagyasztóan drámai” – jegyezte meg Simon Judit, mire Neumann Ottó azt válaszolta: „Ilyen volt az élet. Jöttek a drámák”. A szerző hozzátette, hogy a végkifejlet megtörtént eseten alapszik, de nem árult el részleteket. A kötetben gyakran jelen lévő humor és helyzetkomikum kapcsán azt is elmondta Neumann Ottó, hogy az embernek muszáj volt a humorérzékét is bevetnie, ahhoz, hogy megvédje magát a teljes összeomlástól
A Karrierkeringő kapható Budapesten az Írók boltjában, Nagyváradon a Várad folyóirat szerkesztőségében és az Illyés Gyula Könyvesboltban, Kolozsváron az Idea Könyvtérben és a székelyföldi Guttenberg-könyvesboltokban is, a beszélgetés pedig hamarosan megtekinthető lesz a Várad folyóirat Youtube-csatornáján.
- 33144 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33146 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33146 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33147 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33149 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33149 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni