Hosszú-hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy egy nem túl messzi galaxisból megérkezzen a mozikba az igazi Csillagok háborúja-érzés (az erő és nem a pénz érzete). Nyomokban a Lucas-féle előzménytrilógiát lezáró harmadik rész is tartalmazott efféle elemeket (a nagyszabású űrcsata vagy Darth Vader „születése”), de igazából csak arra volt jó, hogy eltemesse a rajongókban a galaxisokat átívelő űreposz presztízsét. Ennél többet tett a tavalyi nyitófilm (Az ébredő Erő), az új trilógia felvezetése, amely jobbára a nosztalgiánkat korbácsolta fel, és kevésbé törekedett az eredetiségre: fejet hajtott a kitartók előtt, és tett valamilyen homályos ígéretet, hogy később majd minden jobb lesz.

A Zsivány egyes beteljesíti ezt az ígéretet: karcosabb, dinamikusabb, és sokkal élvezhetőbb, mint az utóbbi évek ilyen-olyan tévelygései, pénzlehúzásai. Képes megteremteni azt az illúziót, hogy a spin-off (a fő történet leágazásai, oldalhajtásai) alkotói több szabadságot kaptak volna a stúdiótól, ami persze nem igaz, hiszen korábban újraforgatásokról érkeztek (rém)hírek, vagyis a Disney vasmarokkal fogta ezt is, ahogy minden mást a Star Wars univerzumon belül. Az eredmény talán épp ezért lett igazán meglepő: a Zsivány egyesben nincs semmi cukiság, illetve ha van is kevés (az átprogramozott birodalmi robot), az szerencsére idejében megáll a tűréshatár előtt. A Jar Jar Binks-korszaknak úgy tűnik végleg leáldozott, és ami maradt, nagyon is biztató: olvadt fém, lézernyalábok, dráma és egy kis asztmás szuszogás, amit semmi sem képes überelni.

Gareth Edwards rendezése remek érzékkel vegyíti az akciót és a drámát, épp annyi lelkizést enged két csata között, hogy egy kicsit kifújjuk magunkat, kitapogathassuk a leejtett popcornos zacskót. A végre eltalált atmoszféra azért is jó, mert a közhelyek nem lesznek bántóak (a vak harcos jobban lát, mint bármelyik ellenfele), és ahogy a tavalyi újrakezdésben, szinte gyerekesen fogunk örülni a számos utalásnak, amellyel az új történetet elhelyezik az űreposz sodrában. A Zsivány egyes az előzmény- és az őstrilógia között játszódik, ezért sokszor összekacsinthat a legrégebbi rajongókkal, miközben látványban magasra teszi a mércét: okosan használja fel a hetvenes évekbeli dizájnt és turbózza fel az új kor követelményeivel, így az eredmény egyszerre éleszti fel bennünk a nosztalgiát, és nyűgöz le. Ha ez a lendület kitart, akkor a Star Wars-filmek versenyképesek maradhatnak az olyan új kihívókkal szemben, mint a szemtelenül friss levegőt árasztó A galaxis őrzői, vagy a szintén patinás, ám újrafazonírozott Star Trek.

Persze könnyen lehet, hogy a Zsivány egyes a jelenlegi csúcspont, amit nem lehet majd felülírni. Ez a legtöbb, amit ebből még ki lehet hozni az önismétléseken és a rutinon túl (épp ez volt a legnagyobb probléma Az ébredő Erő kapcsán is). Könnyen lehet, hogy pont a Zsivány egyesre emlékszünk majd vissza párás szemekkel harminc év múlva, miután a Disney kizsigerelte és lelakta a teljes univerzumot. Amikor már a könyökünkön jön ki a szappanoperává silányult történetfolyam. Ennél több drámát, izgalmat és könnyedséget ugyanis már nem nagyon lehet kicsiholni a fáradó alapanyagból. Darth Vader köpönyege túl rövid az ambíciókhoz képest. Ez a szkeptikusabbak verziója, én ennél derűlátóbb vagyok: a Zsivány egyes ugyanis több mint biztató jel a most elkezdett trilógia méltó befejezéséhez, és arra nézve is, hogy Han Solo önálló filmje se legyen kínos. Vagyis győzni fog az Erő a leselkedő Rutin és az Unalom felett, miközben nagyon növelni már nem lehet a tétet. Lassan nincs olyan bugyra a galaxisnak, ahová ne jutottunk volna el, nincs olyan robot, amelyik ne jópofáskodott volna két csata között. Most még úgy léphetünk ki a teremből, hogy felsóhajthat a bennünk rejtőző gyermek: ha én jedi lehetnék…

A Zsivány egyes fontos mérföldkő lehet: innen vezethet még fölfelé is az út (bár a csúcs már tényleg nincs túl messze), de jöhet a lassú zuhanás is, melynek vége egy üresen kongó Transformers-sorozat, amelynek már csak a beharangozója tűnik valamelyest érdekesnek. Szóval jó lenne, ha nem azért kellene szögre akasztani a lézerkardot, mert már senki sem jött el a 27. részre.