Rekordokat döntött 2017-ben a TIFF


-A A+

Minden jegyet eladtak a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál nyitó- és záróvetítésére. A 16. kiadás 225 filmjére több mint 90 ezer jegyet váltottak összesen, ami 14 százalékkal meghaladja az előző kiadás nézettségét, közölték kedden a szervezők. 

Fontos változás, hogy ebben az évben a jegyek 38,9 százalékát online váltották, 13,72 százalékkal többet mint tavaly. Az ingyenes vetítésekkel, műhelymunkákkal, bemutatókkal, kiállításokkal és beszélgetésekkel együtt 130 ezerre becsülhető a fesztivállátogatók száma. A tíz nap alatt több mint 1200 román és külföldi meghívott érkezett Kolozsvárra.

A legtöbben Alain Delon filmjére, az Egy zsaru bőréért című bűnügyi filmre voltak kíváncsiak, erre a szabadtéri vetítésre 3312 jegyet adtak el. Több mint háromezren nézték meg A belgák királya című nyitófilmet, háromezren voltak jelen a Szerelem történetén, több mint kétezren voltak kint Bonchidán a Metropolis mozikoncerten és ugyanennyien vettek részt az Őrült boldogság (La pazza gioia) és az Isten bocsásson meg nekünk (Que Dios nos perdone) című főtéri vetítéseken.27 vetítésre és eseményre adtak el minden jegyet, ezek között volt az InfiniTIFF szekció Doom Room című installációja, a templomi mozikoncertek, a Film Food gasztroeseményei, az Arany Medve-díjas Testről és lélekről, illetve a Manelék királya című dokumentumfilm koncerttel egybekötött vetítése. A román filmek közül Iulia Rugină Breaking News, Andrei Dăscălescu Planeta Petrila és Radu Jude Inimi cicatrizate című filmjére voltak a legtöbben kíváncsiak és a fesztivál utolsó napján a díjnyertes filmek vetítéseire fogytak el a jegyek pillanatok alatt.A TIFF okostelefonos aplikációját 12 ezren használták, 180 százalékkal többen mint tavaly. 2016-nál szinte kétszer többen, több mint 82 ezren látogatták a fesztivál folyamatosan frissített honlapját.

Az események olajozott lebonyolítását a körülbelül 400, 15 és 43 év közötti önkéntes segítette, voltak közöttük külföldiek is, többek között Franciaországból, Olaszországból, Litvániából, Nagy-britanniából, Moldovából és Spanyolországból. 50 TIFF-es önkéntest jelöltek az év önkéntese címre és kilencen részt vehetnek partnerfesztiválokon is.








EZT OLVASTA MÁR?

X