Mátyás király szobrot kap Szabadkán, de vajon lehet-e ennek felhőtlenül örülni?

Megszólalt a héten a vajdasági Naplóban Kalmár Zsuzsa színművésznő, a szabadkai városi képviselőtestület tagja és üdvözölve a grémium rendkívüli ülésének határozatát, mellyel hozzájárult Hunyadi Mátyás szobrának felállításához, kételyeinek is hangot adott a határozathozatal előkészítését és tartalmát illetően. Nagyra értékelte Csákány Lajos üzletember kezdeményezését, aki egyszemélyben finanszírozója is az emlékmű-állításnak, de arra is rámutatott: ez a döntés feltétlenül korrekcióra szorul, mert előkészítetlen, átgondolatlan és ezért elhamarkodott volt, azt sajnos nem előzték meg hatástanulmányok, a kijelölt helyszín pedig teljesen alkalmatlan a tervezett egészalakos szobor számára. Konkrét javaslatot is tett arra nézve, hogy miként kaphatna valóban méltó helyet nagy királyunk emlékműve a szűk, vendéglőkkel és kocsmákkal zsúfolt utcácska helyett egy királyszoborhoz valóban illő tágas köztéren.

A szabadkai városi képviselő-testület március 2-án rendkívüli ülést tartott, napirendjén egyetlen határozati javaslat szerepelt: „a kimagaslóan leggazdagabb vajdasági magyarként számon tartott” vajdasági magyar

magánvállalkozó, Csákány Lajos adományából Mátyás király szobrot állítanak. A Városháza hivatalos közleménye szerint a tanácsnokok (képviselők) szótöbbségével rendeletet alkottak arról, hogy „Corvin Mátyásnak, a vidék hűbérurának a magyarok királyává való megkoronázásának 560. évfordulója alkalmából állítanak emlékművet Szabadkán, a Corvin Mátyás utca 8-as szám előtt, a Raichle Palota kerítésénél.”

A rendkívüli tanácsülés határozata kimondta: „A talapzaton a következő szöveg lesz olvasható: „Matthias Rex (1458-1490)“. A talapzat oldalára emléktáblát helyeznek el, szerb nyelven cirill betűs írásmóddal, továbbá magyar, horvát és angol nyelven, a következő szöveggel: „Corvin Mátyás emlékművét 2018-ban emeltette Csákány Lajos, Szabadka Város Önkormányzatának jóváhagyásával.”

Szólt továbbá a közlemény arról is, hogy Csákány Lajos, Szabadka, Corvin Mátyás utca 7-8. alatti lakosnak a február 19-i kérelmét, melyben előadta, hogy „Corvin Mátyás ezen a vidéken uralkodott 1458-tól 1490-ig, és arról volt ismert, hogy igazságosan bánt alattvalóival. Emellett a belgrádi /nándorfehérvári/ hős, Hunyadi János fia volt” és ezért óhajt megkoronázásának 560. évfordulója alkalmából Szabadkán, a róla elnevezett utcában emléke előtt tisztelegve emlékművet emelni, a város műemlék bizottsága már két nappal később, február 21-én támogatásáról biztosította. Így nem volt akadálya annak, hogy megkeresésről, annak iktatása után alig 11 nappal később a képviselők 47 igen, 7 nem szavazattal, egy tartózkodás mellett el is fogadják a kezdeményezést és ezzel minden akadály elhárult a szoborállítás elől.

Mindezekről értesülve első érzésünk a rácsodálkozás volt, majd következett – nem is szégyelljük bevallani – az irigység. A Kárpát-medencében bárhol tényleg csak megirigyelhetnénk ezt az imponáló fogadókészséget, ezt nem mindennapos ügymenetet, amire nem lehetnek szavak, hiszen valóságos csoda történt. Gondoljuk csak végig: egy kisebbségben élő honfitársunknak van egy ötlete, azt papírra vetve emlékművet kérvényez egy magyar történelmi nagyság számára, a kérelem pedig azonnal zöld utat kap. A folytatás is mesébe illő: a többségi polgármester olyannyira szíve ügyének érzi a megkeresést, hogy napokon belül rendkívüli tanácsülést hív össze kizárólag e folyamodvány támogatása érdekében, majd azonmód meg is születik a kedvező döntés.

Figyelmesen újraolvasva a régiónkban unikum-számba jövő képviselőtestületi rendeletet azonban feltűnik néhány olyan „apróság”, mely gondolkodóba ejtett bennünket is és árnyalta a „szabadkai csodát”. Mindenekelőtt az, hogy a kérelmező lakcíme Corvin Mátyás utca 7-8., a szobor pedig a Corvin Mátyás utca 8-as szám előtt, a magyar szecesszió egyik remekműve, a Raichle Palota kerítésénél kerül felállításra.

Számunkra és azon olvasónk számára is, aki emlékeznek még egy, ebben a rovatban korábban megjelent cikkünkre, nagyon is ismerősen hangzik az a nagy királyunkról elnevezett hangulatos szűk szabadkai utcácska neve, melyet az adományozó a jelek szerint „kinézett magának”, hogy ott, emeletes lakóháza tőszomszédságában, az egészalakos Mátyás-szobor az ő nevét is megörökítő felirattal tiszteletet parancsolóan emlékezzen és emlékeztessen. Királyra és királyszobor készíttetőjére egyaránt.

De kicsoda is az adománytevő Csákány Lajos, akinek köszönhető ez a most megesett szabadkai mirákulum? Róla, akiről köztudott, hogy „mint a tüzet, úgy kerüli a nyilvánosságot”, tavaly év elején a HVG közölt egy portrét, kiemelve, hogy „nagy titkolózás miatt a vagyonát sem lehet felbecsülni.” Eszerint „az üzletember birodalmához egyebek mellett a szabadkai Boss étterem és pizzéria tartozik, de jelentős szeletet hasított ki a szerbiai sportszer- ruha- és cipőforgalmazásból, s kiterjedt ingatlan érdekeltségei is vannak. Folyamatosan jó kapcsolatokat ápolt a vajdasági magyar pártok vezetőivel” – az egykoriakkal és maiakkal egyaránt. „Ennek is köszönhető, hogy 2015-ben neve felkerült arra a titkosnak szánt listára, amelyen azok a vajdasági magyar üzletemberek szerepeltek, akik részesülhettek a magyar kormány 11 milliárd forintos üzleti fejlesztési programjából. A 38 milliós programból 5 millió euró jutott a Csákány által finanszírozott, Zvonko Bogdan vezetése alatt álló egyik palicsi borászatnak, a Vinarija Zvonko Bogdannak, a pénzből gyümölcsfeldolgozót terveztek építeni.

Míg a szabadkaiak egy része szerint Csákány szabályos eszközökkel szerezte vagyonát, ellenfelei azzal vádolják, hogy néhány vállalkozó társával együtt több alkalommal is kihasználta a szabadkai önkormányzathoz való közelségét: olcsón vásárolt telkeket a vajdasági város külterületén, majd az önkormányzat drágán, néha tízszeres áron vette meg a földterületeket, ahol újabb lakóövezeteket alakított ki. A vásárlók állítólag nem sokat kockáztattak, tudták ugyanis, hol tervez fejlesztéseket a városvezetés.”

Végül az is kiderült ebből a HVG-s cikkből, hogy amikor a szabadkai önkormányzat jelentősen át kívánta alakítani a belvároshoz közeli egyik negyedet, itt Csákány volt az, aki felújította az egyik utca épületeit, melyet minő véletlen, történetesen ulica Matije Korvina-nak neveznek. Hadd tegyük hozzá, hogy a szabadkai népnyelv mindezért, de főképpen az ottani, a milliárdos tulajdonolta vendéglátóipari objektumok és az általa már korábban állított, talapzat nélküli szobrok miatt, nemes egyszerűséggel csak „Csákány Lajos utcaként” nevezi a szóbanforgó utcácskát.

Hangulatos, vendéglőkkel, kocsmákkal, kávézókkal zsúfolt, szűk belvárosi utcáról, nemkevésbé jókedvre derítő, talapzat nélküli „közöttünk járó” utcaszobrokról tettünk említést az előbbiekben, s ez a legnagyobb gond a tervezett szabadkai Mátyás-szoborral. A tények önmagukért beszélnek: így  a már hivatkozott városházi rendelet rögzíti, hogy az ottani közbeszerzési pályázatokon nyertesként ismert Support Kft. tervezi az emlékművet, a pénzeszközöket az emlékműállítás kérelmezője biztosítja, a helyi városgazdálkodási közvállalat fog  gondoskodik majd annak fenntartásáról, csupán azt nem lehet még róla tudni, hogy mekkora lesz a talapzata, s milyen alakot ölt majd rajta Mátyás, az Igazságos. És persze azt sem, hogy miből készül el majd a szobor, alkotója művész lesz-e vagy egy kőfaragó-mester, esetleg ambiciózus, de dilettáns „tehetség”?

Ezek a kérdések osztják meg ma a vajdasági magyar közvéleményt. Mi tagadás nem véletlenül. Mert hiába az első látásra irigylésre méltó gyors pozitív döntés, hiába a Magyar Távirati Irodának a hurráoptimizmusról tanúskodó beszámolója a dicséretes magyarbarát gesztusról, a döntés hátterében meghúzódó kérdőjelek számosak és nyugtalanítók. Joggal merülhetett fel a kérdés sokakban: vajon a sietség, a szoborállítás ügyének egy kipipálandó feladatként történő kezelése nem tüntet fel kedvezőtlenül egy, a külső szemlélő számára amúgy megsüvegelendő nemes ügyet.

Művészek és a műélvező járókelők körében kedveltek a meghökkentő utcai szobrok, s ilyen mosolyra gerjesztő alkotásból bőven van már a szabadkai Corvin Mátyás utcában a házfalnak dőlő sétapálcás úriembertől kezdve a biciklijét toló megmosolyogtató nőalakon át a szaxofonját fújó zenészig (ezek mindegyikét Csordás Lajos állíttatta), de vajon ez a miliő lenne valóban a legalkalmasabb arra, hogy idekerüljön a nagy uralkodó egészalakos szobra?

E kételyeknek adott hangot a március 2-i rendkívüli tanácsülésen Kalmár Zsuzsa színművésznő, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának tagja, aki egy ellenzéki civil szerveződés, a Szabadka Polgári Mozgalom színeiben önkormányzati képviselő. Ottani felszólalásában, melyet szöveghűen közreadott a Napló portál (szenvedélyes és megcáfolhatatlan érvekkel alátámasztott beszéde ide kattintva you tube-felvételen is megtekinthető) egyrészt üdvözölte a tervezett Mátyás-szobor felállítását, másrészt pedig bírálta az erre vonatkozó döntéshozatal furcsaságait. Legfőképpen pedig az emlékmű tervezett helyszínét kifogásolva, kimondta az utima ratiot: nem méltó a nagy királyhoz és életművéhez, hogy egy olyan utcában kapjon szobrot, amely zömmel kávézókkal, kocsmákkal van tele.

Megszólalása elején Kalmár Zsuzsa joggal teszi szóvá értetlenségét a rendkívüli testületi ülés összehívása miatt, hisz semmi sem indokolta, hogy erre, mindössze egyetlen napirendi pont miatt kerüljön arra sor. Kérdése, a „nem pazarlás ez a város részéről, hogy pusztán emiatt hív össze egy ülést?” jogos, és szavain átsejlik az a vádló feltételezés, melyet ugyanott, egy szókimondó képviselőtársa kendőzetlenül meg is fogalmazott: „úgy tűnik, városunkban vannak kisbetűs és nagybetűs polgárok, és az utóbbiak kiemelt bánásmódban részesülnek.”

A művésznő, akinek hallatlanul rokonszenves lokálpatrióta krédóját és vele együtt azt is, hogy miként vélekedik sokat próbált pátriájának oly gyakori hiánycikkéről, az egymás iránti kölcsönös szeretet, megbecsülés és tolerancia  szükségességéről, bárki megismerheti, ha ide klikkelve, megtekinti egy tavalyi nagy nyilvánosság előtt tett őszinte vallomását, – a folytatásban azt követően, hogy ellenzéki mivoltát nem tagadva en passant odapörköl a polgármestert adó kormánypártnak, méltatja az adománytevőt. Ezt követően rögtön rátér a lényegre: Mátyásnak Szabadkán szobor kell, ezt nem kérdőjelezi meg senki, viszont ott semmiképpen nem, ahova tervezik.

„Mátyás királlyá választásának 560. és születésének 575. évfordulója van idén. Kapóra jövő kezdeményezés az emlékév és az ehhez kapcsolódó programok, különösen akkor, ha a hajdani király dicséretében inkább a mostani kormány dicsőítését érezni.

Csákány Lajos részéről az anyagi önerőből történő szoborállítás igen nagylelkű kezdeményezés. Ugyanakkor ez az utca egy építészetileg eklektikus, polgári, XIX. század végi, XX. század eleji hangulatot árasztó utca. Számos szobor, ugyancsak Csákány Lajosnak köszönhetően díszíti azt. Tipikusan modernista szobrok Sava Halugintól, valamint számos polgári, hétköznapi pillanatképeket rögzítő szobor: a sétapálcás férfitól kezdve, aki a Boss kávézó házfalának dől, a bohócon, a szaxofonoson át a kerékpárt toló hölgyig. Ebbe az utca képét hangsúlyosan meghatározó keretbe semmiképpen sem illene be a reneszánsz kori Mátyás egészalakos szobra.”

Amit ezután szóvá tesz, azzal aligha lehetne vitatkozni. Csak remélni merjük, hogy javaslata mihamarabb értő fülekre talál, és a Szabadka város vezetése nem azért kívánt a nagy király emlékművének felállításához hozzájárulni, hogy köznevetséget kiváltva Mátyás királyhoz kötődő „hoztam is ajándékot, nem is”-históriájának abszurd átdolgozásáról híresüljön el e szoborállítás okán. Azt se hallgatja el, hogy a nagy sietségben elsikkadt egy másik kulcskérdés, amire egy döntéshozatal előtt a képviselők választ vártak volna: hogyan is fog kinézni az uralkodó szobra?

„Mátyás királyhoz méltóbb tágasság és a középkori Szabadkával azonosítható városrész illik. Azt gondoljuk, hogy a szobor helye a történelmi városmagban van. A legméltóbb hely a Ferences rendi templom előtti térségen található, a jelenlegi parkban. Ennek a városrésznek a rendezési terve már egy ideje készül. Jó alkalom volna tehát most a területrendezési terv készítésének felgyorsítására, beléértve az ott éktelenkedő szeméttárolók eltüntetését, valamint a templom és a park közötti autóparkoló átszervezését is.

Még egy fontos szempont, amiről semmit sem tudunk: a szobrot ki készíti, hogyan fog kinézni? A terveket nem a döntés előtt kellene látnunk?”

Korábban már megfogalmaztuk, hogy a rendkívüli eljárással jóváhagyott szoborállítás ügye talán leegyszerűsíthető egy kipipálandó feladat teljesítésére. Ennek hátterében aligha kellene mást keresni, mint a napjainkban kitűnővé vált magyar-szerb államközi kapcsolatokat. Ez a jó viszony, és persze a VMSZ kormánykoalíciós részvétele döntötte el, hogy Szabadkán Mátyás király szobrot kaphat, s azt is, hogy nemsokára állni fog apja, Hunyadi János szobra az egykori nándorfehérvári várban, a belgrádi Kalemegdanon. Ugyanakkor Kalmár Zsuzsa figyelmeztet: a nagy magyar királynak szobrot állítani Szabadkán felelősség és ne legyen pótcselekvés, a felelősségvállalás pedig mindenkit kötelez:

„Mátyás király hivatalos uralkodói címe szerint eredetileg Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kunország és Bulgária királya volt. Mi őt mégis elsősorban magyar uralkodóként tartjuk számon, és az is igaz, hogy igen könnyű az ő személyéhez nemzeti büszkeségtől motivált tartalmakat kötni. „Mátyás, az igazságos” - tudja ezt minden magyar óvodás gyerek, valamint azt is, hogy ő volt a legnagyobb és a legmodernebb szemléletű királyunk. Szabadkán viszont, ha egy kicsit is a nemzeti büszkeséget érintő intézkedés történik (legyen az utcanév-változtatás vagy szoborállítás stb.), az szinte óhatatlanul nacionalista indulatokat gerjeszt a más nemzetiséghez, vagy a többségi nemzethez tartozókban. Tisztelet legyen a kivételeknek. Multietnikus közösségekben tehát a Mátyás szobor felállítása egy igen érzékeny téma és okosan kell azt tudni kommunikálni.

A kérdés, hogy vajon a nagy szerb-magyar összeborulás jelképe-e a helyi haladó városvezetés részéről, ha ezt a szobrot engedélyezi, vagy úgy gondolkodik, hogy most ezzel az engedménnyel úgymond le vannak kenyerezve a magyarok, és olyasmikkel ne foglalkozzanak, mint a nyelvhasználati jogok egyre drasztikusabb megnyirbálása, vagy, hogy a szabadkai Városházán egyre kevesebb a magyarul beszélő és értő ember.”

Megszólalásának végén a városvédő képviselőasszony megismétli jobbító javaslatait, arról sem megfeledkezve, hogy újólag elismerését fejezze ki a szoborállító mecénás iránt. Egyúttal bíztatja őt hasonló tettekre, olyanokra is, melyekkel végre túllép a vendéglátóipari egységeinek otthont adó Corvin Mátyás utca határain. Mert az adakozókra, anyagi pártfogókra másutt is szükség lenne, a kultúrában, a művészetekben és másfele is. Erre pedig az igény ma Szabadkán aktuálisabb, mint valaha. 

„Még mielőtt az a vád érhetne, hogy mi már semminek sem örülünk és semmit sem támogatunk, még egyszer üdvözöljük a kezdeményezést, reméljük Csákány Lajos értő partnereket talál a kivitelezéshez és a városvezetéssel együtt újragondolja a Mátyás szobor méltó helyét, amit ismét hangsúlyozni szeretnék, a Ferences rendi székesegyházzal szembeni parkban javasolunk elhelyezni.  Egyúttal  biztatni szeretném, hogy ha teheti, mecénásként támogassa a szabadkai kulturális életet és művészeket, mert ismerve a helyi városvezetés ezirányú közönyét, a teljes leépülés szinte elkerülhetetlen.

Csak akkor tudunk megőrizni valamicskét a városunk régi fényéből és szellemiségéből, ha azok az emberek, akik valóban szeretik ezt a várost, összefognak és megvédik azt.”