Helyszíni riport Szabolcsból: vajon valóban voksolhatnak-e itt két hét múlva azok is, akik erre nem is lennének jogosultak?

Megszólalt a héten a Magyar Nemzetben a Tompos Ádám-Schuszter Csaba páros és Északkelet-Magyarországról keltezett, Szergej és Igor: akár az ukrán nacionalisták rokonai is szavazhatnak április 8-án című helyszíni riportjukban arról számoltak be, hogy a jelek szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik választókerületében megtörténhet, ami máshol sehol: adott annak az esélye, hogy „fantom-választópolgárok” döntsenek egy képviselői mandátum sorsáról. Azt már mi tesszük hozzá: talán még nincs késő ahhoz, hogy némi odafigyeléssel korrigálni lehessen a magyar nemzetpolitikára is árnyékot vető botlást.

A kárpátaljai Kárpáthír portálon, március közepén egy megdöbbentő cikk látott napvilágot Egyre több lakcímkártyát érvénytelenítenek Szabolcs megyében címmel.

A cikk minden idők legterjedelmesebb publikációja volt a 2015-ben alapított online-lap történetében, s ez akkor is igaz, ha rögtön elmondjuk: a redakció munkatársának önálló teljesítménye mindössze hat mondatra korlátozódott. Szó sincs itt ellentmondásról, ugyanis a közölt írás mintegy tizenöt lapoldalnyi terjedelmű volt, a tömör bevezetőt követően végeláthatatlanul, míg majd’ belefárad a szem, egymás után sorjáztak betűrendben család- és keresztnevek. Magyarok és ukránok vegyesen.

„Mint arról beszámoltunk korábban a Fehérgyarmati Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást közokirat-hamisítás elkövetésének gyanúja miatt…” – szólt a maga nemében párját ritkító sajtóanyag indítása, majd így folytatódott a nem mindennapos tudósítás: Elsősorban a kispaládi fiktív lakcímeket vizsgálták a hatóságok, de további Szabolcs megyei településeken is hasonlóan járnak el.  Eddig több tucat kárpátaljai lakcímét érvénytelenítették. A lista nem végleges, folyamatosan bővül a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal honlapján. Az érintettek értesítése sem könnyű, hiszen az ukrajnai címet nem tudják a magyar hatóságok. Ezért listába szedtük az érvénytelenített lakcímmel rendelkezők névsorát.”

Megszámoltuk a Vágyimokat, a Katalinokat, a Jevgeneket, az Istvánokat, a Szergijeket, a Jenőket, az Igorokat, az Elvirákat, a Szvetlánákat, a Csillákat, a Ruszlánokat, a Jánosokat, a Szolomijákat, a Máriákat, a Rosztiszlávokat, a Karolinákat, a Rokszolonákat és a többieket: a folyamatosan frissülő cikk jelenleg 482 névnél tart. Március 24-ig, az utolsó frissítésig pontosan ennyi Ukrajnából áttelepült polgárnak, zömükben újdonsült magyar állampolgárnak érvénytelenítették nemrégiben a magyarországi lakcímét. A múlt hét valódi nagyüzemnek bizonyult az illetékes hatóságok számára. Míg korábban hetek alatt 353 lakcímkártyát vontak be, az elmúlt szerdára, tehát egyetlen napra 98 fiktív lakcímkártya megvonás esett. Másnap, csütörtökön pedig újabb 19 Ukrajnából „áttelepült” vélhetően magyar állampolgár vesztette el az értékes magyarországi lakcímet igazoló műanyag-kártyát. A hivatal e kimutatás szerint szombaton se pihent: március 24-én újabb 12 polgárral csökkent a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lakók száma.

E rovatban többször, az elmúlt hónapokban pedig két alkalommal is cikkeztünk arról, hogy újabban furcsa „demográfiai boom” történt Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legkeletibb csücskének zsákfalvaiban, ahol gyanúsan megsokszorozódott a választásra jogosult magyar állampolgárok száma. Ez a népességnövekedés többek között azzal is járt, hogy jóformán senki által sem ismert vagy éppen az ottani határszéli településeken soha nem látott ukránok is tömegesen kaphattak magyar nyugdíjat.

Arról is szóltunk részletekre terjedően, hogy az az „öszödi igazmondó”, aki a legrosszabb emberi ösztönökre alapozva jeleskedett és jeleskedik ma is a gyűlöletkeltésben, s aki számára csak a nemzeti szolidaritás eszményének a hiánya jelent fogódzót politikai ambícióinak kiélésére, „keresztesháborút” hirdetett a külhonban élő honfitársai ellen. Elmondtuk azt is, hogy gyalázatosan alávaló  és félrevezető reklámvideóval igyekezett rémületbe ejteni a rá figyelőket azzal a hazug érvvel, miszerint „Magyarország legkeletibb megyéjét mintegy harmincezer „ukrán nyugdíjas” lepte el törvénytelenül, akik havonta 300 ezer forint nyugdíjat lopnak ki az államkasszából.”

Hadd jegyezzük meg itt, hogy annak a Demokratikus Koalíciónak az elnöke, mely épp minap tette közhírré politikai formációjának hivatalos álláspontját, miszerint „a DK semmilyen kapcsolatot sem óhajt fenntartani a határon túli pártokkal”, a napokban egy újabb viszolyogtató kampányvideóval bizonyította, hogy neki semmi sem drága és korábbi, gyűlöletkeltő filmes produkcióinál sokkal gyomorforgatóbbat is képes megalkotni.

Az előzményekről még annyit, a december közepén megjelent írásunkban annak a szerzőpárosnak tényfeltáró riportját ismertetve, akik most, négy hónap elteltével ismét felkeresték a keleti végeket, s akiknek újabb helyszíni tudósítását ez alkalommal bemutatni kívánjuk, azt is megemlítettük hangsúlyosan: talán nem kellett volna szemet hunyni az illetékeseknek, hogy az ukrán határhoz közeli, amúgy napi létgondokkal küzdő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei falvak lélekszáma hogyan növekedhetett meg az elmúlt hét évben több ezer fővel, s vajon mi is állhat e „csoda” hátterében?

Rögzítsük, mert fontos: távolról sem bántva azokat a sokat próbált kárpátaljai magyar honfitársainkat, akik életvitelszerűen is otthonra találtak Szabolcs-Szatmárban, ahogyan ezt az általunk szemlézett cikkek szerzői sem kívánták megtenni, azért a különbséget meg kell tenni köztük és a „keleti járadékturizmusban” érdekelt ukrán nemzetiségű találékonyak között.

Meggyőződésünk, régóta feltűnhetett volna az illetékeseknek, hogy miként lett egy száz négyzetméteres ház 97 ember lakhelye Kispaládon és hogyan lakhatott ott 93 ukrán „albérlő”, akiket a ház tulajdonosa életében még soha sem látott? Talán egy faluban, ahol mindenki mindenkit ismer, az is gondolkodóba ejthetett volna polgármestert, jegyzőt, rendőrt vagy éppen postást, hogy egy fiktív cím soha nem látott címzettjeinek zsáknyi nemzeti konzultációs kérdőív érkezik Magyarország kormányától.

Végül, de korántsem utolsósorban még mielőtt hozzálátnánk a Szergej és Igor: akár az ukrán nacionalisták rokonai is szavazhatnak április 8-án címet viselő újabb tényfeltáró riport bemutatásához, hadd térjünk vissza egy pillanatra az ezidőtájt közel félezer nevez tartalmazó kormányhivatali szégyenlistához.

Szemelgetve a most az érvénytelenített lakcímmel rendelkezők lajstromában, és szembesülve olyan nevekkel, mint Ablajev Ramil, Batrak Szergij, Csajben Jaraszlav, Gnativ Igor, Ivanyasz Szemen, Kaminszka Rokszolona, Krupkszka Szolomija, Lazariev Sergii, Romaniv Ljubomir, Szavcsin Szergej, Szcsogolev Vágyim vagy Zibajlov Rosztiszlav nem tudjuk elhessegetni egy kételyünket. Vajon ők mind-mind úgy lettek magyar állampolgárok, hogy magyar felmenőkkel rendelkeztek és teljesítették a honosítás azon alapvető törvényi feltételét miszerint a kérelmező kommunikációs szinten értse és beszélje a magyar nyelvet, honosítási kérelmét önállóan segítség nélkül elő tudja terjeszteni, az ügyintéző által feltett egyszerű kérdésekre pedig önállóan, rövid mondatokban válaszolni tudjon?

Ha pedig ez a törvényi elvárás nem teljesült, már pedig ez közbeszéd tárgya volt évek óta Szabolcsban és országszerte is, akkor miért pergett le az illetékes hatóságokról a sok-sok figyelmeztetés, az e tárgyban született újságcikkek sokasága? Miért hagyták például figyelmen kívül Kovács Miklós ex-KMKSZ elnöknek (jelenleg miniszterelnöki főtanácsadó) már öt évvel ezelőtti, 2013 májusi, jogosan ingerült megszólalását, aki felháborodottan nyilatkozott arról, hogy „árucikk lett a magyar állampolgárság Kárpát-Ukrajnában”. Lévén pedig ő egy szókimondó ember, még azt is hozzátette: az akkori „ötvenezer friss kárpátaljai magyar állampolgár közül legalább tízezren egy szót sem beszélnek magyarul”, az állampolgárság megvásárlása pedig napi gyakorlat Szabolcs-Szatmárban, a tarifa közismert, 500-tól 1000 euróig terjed, a megvesztegetett fél pedig mindig „a magyarországi önkormányzati dolgozó.”

Tompos Ádám és Schuszter Csaba tényfeltáró riportjának első helyszíne ezúttal a magyar-ukrán határközeli, a Beregi-Tiszaháton, Vásárosnamény szomszédságában fekvő Jánd volt, ahol a meglepetés erejével hatott a felfedezésük: a település nem is létező utcájában is „laknak” ukrajnai eredetű választópolgárok.

„Jándon mi tapossuk az első emberi lábnyomokat a Virág út frissen hullott havába. A levágott gázcsonkokból, a lefűrészelt kerítésekből és az esővíz-elvezető árkok állapotából látszik, hogy régen járt erre bárki is. Ami nem csoda: a Virág utat a 2001-es árvizet követően szanálta a település önkormányzata. Magyarul: Jándon ma már nincs olyan, hogy Virág út. A választói névjegyzékben mégis szerepel több választó, aki a nyilvántartás szerint itt lakik, és könnyen lehet, hogy el is megy majd szavazni az áprilisi országgyűlési választáson.

Az abszurd esetre Adorján Béla, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4-es számú választókerületének jobbikos képviselőjelöltje bukkant rá, amikor kikérte a választói névjegyzéket. A történetesen Jándon élő politikus azért kezdett gyanakodni, mert helyben élőként pontosan tudja, hogy a legtöbben az országnak ebből a szegletéből vándorolnak el.”

A megtapasztalt, több mint furcsa jelenség hátterében, akár egy hivatalnok alkalmi és véletlen figyelmetlensége is húzódhatna, amit könnyen korrigálni lehetne s ezt bárhol, ha ilyen baklövés megtörténik, azt az illetékesek záros határidőn belül meg is teszik. Viszont a jelek szerint itt nem egy egyedi bürokratikus tévedésről lehet szó, s maga az ügyben közvetlenül érdekelt egyik országgyűlési képviselőjelölt ezzel a gyanúperrel is él: „Adorján Béla becslése szerint így körülbelül tízezerre tehető azoknak a száma, akik jogtalanul szavazhatnak majd az ő választókerületében április 8-án”.

„Mégis több ezerrel megnőtt a választásra jogosultak száma a névjegyzékben. Készített egy számítást, amiben figyelembe vette, hogy milyen a természetes szaporodás és fogyás a régióban, milyen a belföldi és a külföldi elvándorlás: az ebből kiszámított tízezres nagyságrendű csökkenés helyett többezres növekedést tapasztalt. Míg 2014-ben 73 229 szavazásra jogosult nevét tartalmazta a választói névjegyzék, addig 2018-ban 76 683-an járulhatnak majd az urnákhoz a szabolcsi 4-es számú körzetben. Mindez annak fényében különösen furcsa, hogy még az innen elköltözők két legnépszerűbb célvárosában, Nyírbátorban és Debrecenben is csökkent a lélekszám. Viszont az olyan düledező vályogházakkal teli szatmári és beregi településeken, mint például Csaholc (133 pluszfő), Botpalád (309), Beregsurány (450), Kispalád (547), Beregdaróc (171), Barabás (286), Gulács (172), és Tarpa (408), folyamatosan nő a felnőtt lakosság.”

A bárhol máshol örvendetesnek tűnő impozáns népességgyarapodás olyan okokra vezethető vissza, melyekről mindent elmond az általunk bár bemutatott egyelőre csak 482 nevet tartalmazó kormányhivatali lista sajátos históriája. Még akkor is, ha a magunk részéről túlzásnak is tartjuk Adorján Béla képviselőjelölt becslését, miszerint politikai ellenfelei ármánykodásának tudja be, hogy „körülbelül tízezerre tehető azoknak a száma, akik jogtalanul szavazhatnak majd az ő választókerületében április 8-án”, az a tény, hogy a térségből történt elvándorlás ellenére két hét múlva csaknem 3500-al többen voksolhatnak, mint négy évvel ezelőtt, az felettébb aggályosnak tűnik még a felületes szemlélő számára is. A járási vagy kormányhivatali illetékesekre viszont aligha tekinthetünk „felületes szemlélőként”, nekik hivatalból már rég lépniük kellett volna, arról már nem is szólva, hogy ez a potenciális választópolgár-szaporodás egyéb kérdéseket is felvet. Ahogyan Adorján Béla számára, úgy másoknak is.  

„A politikus elmondta, egyrészt mintegy féltucatnyi olyan szavazót talált az adatbázisban, akik például rokoni szálakkal kötődnek a Fidesz kárpátaljai szövetségeséhez, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséghez. Másrészről a járási vagy kormányhivatalban ülőknek is fel kell tűnjön az, ha mondjuk egy 60 négyzetméteres házba százan vannak bejelentve. Ugyanis hiába került ki 2010 után a lakhatási törvényből, hogy mennyi légköbmétert kell biztosítani egy főnek egy ingatlanon belül, az fizikai lehetetlenség, hogy 3,5 hónapig életvitelszerűen éljen összezsúfolva egy házban akár 20-30 személy. Ez az időtartam azért fontos, mert hivatalosan ennyi idő életvitelszerű itt-tartózkodás kell ahhoz, hogy valaki személyi igazolványt kapjon, és ezzel bekerüljön a magyarországi választói névjegyzékbe.

Meggyőződése Adorjánnak, hogy a térség javarészt fideszes vagy Fidesz-közeli független polgármestereinek észre kellett volna venniük azt, hogy többen lettek az általuk vezetett településen, ha másból nem is, de a megnövekedett normatív támogatásokból mindenképpen.”

Jándon nemcsak a hét éve szanált Virág út tartogatott meglepetéseket az odalátogató újságírónknak. A település egy valóságban létező utcájában levő házban majd’ kéttucatnyi, Ukrajnából származó állandó lakos szerepel a nyilvántartásban, olyanok kikkel a helyeik még soha sem találkoztak. Minden bizonnyal ők már rendelkeznek magyar állampolgársággal is, így joggal merül fel a feltételezés: ha máskor nem is, de április 8-án felbukkanhatnak a szavazóhelységben és élhetnek is választópolgári jogukkal: 

„Jándon, a Szabadság utcában – ami a Virág úttal ellentétben a valóságban is létezik – például érdeklődésünkre elmondták: „mindenki tudja”, hogy az egyik itteni házba be van jelentve körülbelül húsz ember. De nincs velük semmi gondja a Szabadság utca lakóinak, mert soha nem is látták őket.

A helyzetet bizarr módon árnyalja, hogy még az is elképzelhető, a magyarok kárpátaljai jelenléte ellen is rendszeresen ágáló ukrán nacionalisták hozzátartozói is szavazhatnak április 8-án valamelyik szatmári faluban. Jelenségszámba megy az is egyébként a politikus elmondása alapján, hogy a névjegyzékben feltűnően sok szláv hangzású név szerepel: szinte minden gyanúsan zsúfolt, húsz-harminc „lakóval” bíró környékbeli ingatlanban akad néhány Szergej, Szvetlana, Andrej, Ruszlan vagy Igor. Női név is van bőven az adatbázisban, vagyis kijelenthető, hogy nem feltétlenül az ukrán–orosz háború esetleges sorozása elől menekül ezekbe a falvakba mindenki.

Sokan nem is tudnak magyarul, úgy kapnak állampolgárságot: a minap épp egy ilyen férfivel próbált interjút készíteni Beregsurányban a Hír TV, de nyelvi okokból csak bábeli makogás lett a végeredmény. Információnk szerint többször megesik az, hogy az ukrán nemzetiségű, magyarul egy szót sem beszélők tényleg leteszik az állampolgársági esküt, méghozzá úgy, hogy sokadmagukkal mondják fel az esküjüket – csak éppen tátogva.”

Hogy ki lehet az a jándi húsz fiktív lakos, akiket a Szabadság utcában soha sem senki sem látott, hogy ki az a többi sok száznyi vagy netán több ezernyi térségbeli fantomlakos, arról azok a korrupt magyar hivatalnokok tudnának sokat mesélni, akik közül egyikre-másikra már lecsaptak a sokáig késlekedő hatóságok.

A cikkben szó esik arról, hogy fény derült a közelmúltban több vesztegetési ügyre, viszont a két lezárult büntetőügy édeskevésnek tűnik. Azoknak a száma, akik visszaélve a joggal – hogy újólag idézzük a kárpátaljai helyzetet mindenki másnál jobban ismerő Kovács Miklós volt KMKSZ-elnököt – ezres nagyságrendben árultak 500 és 100 euró közötti összegekért magyar állampolgárságot, a számuk lényegesen magasabb lehet. Már csak azért is, érdemes lenne végre tiszta vizet önteni a pohárba, hogy egy kétségtelenül létező problémát a lehető legotrombább módon kezelő, azt politikai pecsenyesütögetésre és hangulatkeltésre felhasználó pártelnök ne folytathassa a határon túli magyarok elleni ámokfutását. Mert a Gyurcsány-párt alá lovat ad minden tussolás gyanús ügy.

„Emlékezetes, tavaly év végén egy helyi jegyzőt befolyással üzérkedés bűntette miatt három év börtönre, társát hivatali vesztegetés miatt egy év, két évre felfüggesztett börtönre ítélte első fokon a Nyíregyházi Törvényszék. A jegyző ugyanis a gyanú szerint tizenegy személynek fejenként ötszáz euróért elrendezte a honosítását. Egy kormányhivatalnok pedig közel kétszáz ukrán és fehérorosz állampolgárnak intézte el a magyar állampolgárságát: hivatali vesztegetés elfogadása és 190 rendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt ítélték négy év börtönbüntetésre, négy évre eltiltották a közügyektől is.”

Hadd ne találgassuk mi a sokáig tétlenkedő hatóságok motivációit, hanem adjuk át a szót annak, aki politikusként a maga bőrén tapasztalhatja, hogy Északkelet-Magyarország néhány településén sajátosan értelmezik a magyar nemzetpolitikát:

„Adorján Béla úgy véli, ebből látszik a legtisztábban, hogy itt a választási csalásra készülők meggyalázták a honosítás és a kettős állampolgárság intézményét.

„Természetesen semmi kifogásunk nincs az ellen, hogy a határon túli magyarok leadhassák a szavazatukat, de nem így. Ez közokirat-hamisítás és választási csalás, ami ellen fel kell lépnünk” – mondja a jelölt, aki bejelentést is tett az ügyben a választási bizottsághoz.”

Egy felfokozott hangulatú választási kampányhajrában, ahol ráadásul az egyik közvetlenül érdekelt képviselőjelölt állít nagyon súlyos dolgokat, óhatatlanul is felmerülhet: vajon nem túlzott-e abban, amit állított, vajon nem a kampányküzdelem hevében fogalmazódtak meg esetleg igaztalan állítások? A cikkben foglaltakat megismerve, nyugodtan elvethetjük ezt a feltételezést. Amit egy másik, szintén határközeli település lakója elmondott a Magyar Nemzet munkatársainak, ugyanis visszaigazolni tűnik a vásárosnaményi választókerületben ringbe szálló Adorján Béla szavait:

„Ábri Norbert is hasonlóról számolt be lapunknak. A férfi 2014-ben indult Kispalád polgármesteri címéért, és akkoriban csengetett be hozzá egy az angolt is csak erős szláv akcentussal beszélő férfi: magyar állampolgárságát tanúsító oklevelét lebegtette, és 50 ezer forintot ajánlott fel, hogy bejelentkezhessen Ábriékhoz, de ő ezt visszautasította. Akkor értette meg igazán, hogy pontosan mi is történt, amikor kikapott az önkormányzati választásokon.

„Délután autók jöttek a faluba, a kiszállók pedig egy cetlit kaptak a kezükbe, azon állt, hogy kire kell szavazni” – meséli. Számítása szerint így az „ukránok” szavazataival kapott ki.

Az Ábri által említett összeg egyébként viszonylag magasnak számít, Botpaládon legalábbis 20-30 ezres tarifáról számoltak be érdeklődésünkre. A településen állítólag még az is megesett, hogy betoppant a kocsmába egy ukrán állampolgár, és az után érdeklődött, hogy kihez lehetne itt bejelentkezni.

„Mindenhol vannak ukránok, de főleg a falu végén vannak sokan bejelentve” – mondta egy neve elhallgatását kérő hölgy, aki azzal magyarázta a jelenséget, hogy munkalehetőség híján sokan így tesznek szert némi jövedelemre a térségben.”

Múltév decemberében Tompos Ádám és Schuszter Csaba terepbejárásának egyik riportalanya a kispaládi Sankó József volt, akinek házába rekordnagyságú volt azoknak a száma, akikről ő mit se tudva állandó lakhelyet „biztosított”. Most újra felkeresték őt, s amit megosztott velük, az fölöslegessé tesz bármilyen további kommentárt. Olvassuk csak a cikk záró sorait és bármennyire is nem akaródzik, sajnos mégis hinnünk kell a szemünknek:

„Mi azonban nem állunk meg a „falu végén”, hanem a szomszédos Kispaládra megyünk. Sankóék, akikről tavaly év végén számoltunk be, ezúttal is kaptak jó sok levelet, pontosan kétszer annyit, mint decemberben. Akkor az úgynevezett Soros-tervet elutasító nemzeti konzultációról szóló levelet kapták meg mind a 97-en, akik Sankóék lakására vannak bejelentve. Most február 26-án kaptak 93 levelet, hogy az ukrán állampolgárok jelentkezzenek ki tőlük, ezt úgy tehetik meg, hogy a kézhezvételtől számított öt napon belül leadják a lakcímkártyájukat. Ez aligha történt meg, mert az Ukrajnában élő bejelentettek nem kapták meg a felszólítást, hiszen ahogy soha korábban, úgy most sem jártak Sankóéknál. Úgyhogy a minap mind a 93-an megkapták a Nemzeti Választási Irodától az értesítőt, hogy április 8-án mehetnek szavazni. Nem kizárt, hogy jönni fognak, és hogy megint kapnak majd cetlit a kezükbe arról, kire is kell szavazniuk.”