Erste Liga: a Gyergyói HK hosszabbítás után legyőzte a listavezető Sportklubot
Saját pályáján hullajtott el pontokat a jégkorong Erste Liga tabelláját vezető Csíkszeredai Sportklub a Gyergyószentmiklósi Hokiklub ellenében. A végig rendkívül motivált GYHK megérdemelten vitt el két pontot Vákár Lajos Műjégpályáról a vasárnap esti, hosszabbítást hozó székely rangadón.
Igazi presztízscsatát hozott a székely Erste Ligás csapatok első csíki derbije. Telt háznyi közönség előtt, kitűnő hangulatban kezdődött el a mérkőzés, a vendégszektor is dugig megtelt a Vákár Lajos Műjégpályán. A légkör feldobta a csapatokat, nagy erőkkel vetették bele magukat a küzdelembe mindkét fél játékosai. A Gyergyó jött ki jobban a nagy rohanásból, a hatodik percben már a második emberelőnyüket kapták a piros-fehérek, amit ki is használt a gyergyói közönségkedvenc, Vorobjev (0-1). Hatalmas küzdelem folyt a pályán, a színvonalra sem lehetett panasz, sorra dolgozták ki a helyzeteket a csapatok. Kiállítások tarkították a játékot itt is, ott is, végül mégis egyenlő létszámban született meg a házigazdák egyenlítő találata: Pelley egalizált a 19. percben. Így a második harmadra egy-egyes állással fordultak a felek.
A gyergyóiak ugyanazt a forgatókönyvet vették elő, mint az első játékrészben: alig kezdődött el a második húsz perc, ismét előnyhöz jutottak, Vorobjev kettős emberelőnyben lőtte meg önmaga és csapata második gólját (1-2). A második szünethez közeledve egyre inkább fölénybe került a hazai csapat, sorra dolgozták ki a helyzeteket Beczéék. Végül a 36. percben megtört a jég és Rokaly Szilárd találatával kiegyenlített a Sportklub (2-2), sőt alig másfél perc múlva már hazai vezetést ünnepelhettek a kék-fehér hívek. Shalla mutatta meg, miért is áll a liga kanadai táblázatának élén és szerzett remek gólt (3-2). Először vezetett a pályaválasztó a mérkőzés során, előnnyel futottak neki tehát Taratukhinék a harmadik harmadnak.
Lüktető játékot és drámai fordulatokat hozott a befejező(nek gondolt) játékrész. A Gyergyó azonnal kapuvassal mutatta meg, hogy közel sem adta még fel a mérkőzést. Bár sokat esett a színvonal, a csapatok küzdöttek becsülettel és helyzetekben sem volt hiány. Mindkét kapus bizonyíthatta tehetségét és hosszú időn át állták a sarat a hálóőrök. A mérkőzés hajrájához érve aztán felgyorsultak az események. Az 53. percben Péter Zsolt emberhátrányban értékesítette szólóját (3-3), ezzel ismét teljesen nyílttá tette a találkozót. Alig négy perccel később Taratukhin nyugtatta a hazai híveket, az orosz légiós emberelőnyös góljával ismét a Sportklub került előnybe (4-3). Ám itt még nem volt vége, a vége előtt két perccel Góga újra kiegyenlített (4-4).
Következhetett a hosszabbítás, amelynek a harmadik percében a gyergyóiak egyik új igazolása, Mathew Rupert eldöntötte a mérkőzést (4-5). A Gyergyó megszakította a Sportklub kilenc mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatát és némi meglepetésre, ám nem érdemtelenül elvitt két pontot hargitai riválisának otthonából.
Csíkszeredai Sportklub – Gyergyói HK 4–5 (1–1, 2–1, 1–2, 0–1) – hosszabbítás után
Csíkszereda, Vákár Lajos Műjégpálya, 1950 néző
Gólszerzők: Pelley (19.p.), Rokaly Sz. (36.p.), Shalla (37.p.), Taratuhin (58.p.), ill. Vorobjev (7. és 22.p.), Péter (54.p.), Góga (59.p.), M. Rupert (63.p.)
Kapura lövések: 49-21
Kiállításpercek: 12, ill. 16 perc
További eredmények:
- Hokiklub Budapest - UTE 6-2
- DEAC - Brassói Corona 5-4 (h.u.)
- FTC Telekom - Schiller Vasas HC 5-0
- 33054 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33056 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33056 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33058 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33059 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33059 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni