A lengyel Iga Świątek a Roland Garros női bajnoka


-A A+

Iga Świątek nyerte a francia nyílt teniszbajnokság női egyes versenyét, mivel a szombati döntőben két szettben legyőzte az amerikai Sofia Kenint. A lengyel játékos pályafutása első Grand Slam-trófeáját szerezte meg.

A 19 éves Świątek a világranglista 54. helyezettjeként óriási meglepetésre jutott a fináléba, és a számítógépes WTA-rangsor 1975-ös bevezetése óta ő a legalacsonyabban jegyzett döntős Párizsban. Egyesben Szeles Mónika 1992-es diadala óta a legfiatalabb bajnok lehetett a salakos csúcstornán, ráadásul előtte még egyetlen profi versenyt sem nyert. Hat korábbi Grand Slam-tornáján a legjobb eredménye a nyolcaddöntő volt, idén pedig előzőleg még szettet sem bukott a Roland Garroson, összesen pedig 23 gémet vesztett. Świątek 81 év után az első lengyel nő volt a párizsi fináléban.

A 21 éves Kenin, aki hatodik a WTA-rangsorban, februárban váratlan diadalt aratott az Australian Openen, emellett négy WTA-viadalon ünnepelhetett. A GS-tornákon 16/1-es idei mérleggel büszkélkedhetett, Párizsban eddigi hat meccséből négyszer kényszerült három szettre, összesítve több mint három órával többet töltött a pályán, mint riválisa.   

Ami a döntősök egymás elleni mérlegét illeti, profiként először találkoztak, juniorként pedig a 2016-os Roland Garros korosztályos versenyében csaptak össze, és Świątek két szettben nyert.

A finalistákat 14 fok, napsütés és – a koronavírus-járvány miatt – néhány száz néző várta a Philippe Chatrier Stadionban. A varsói teniszező kezdett jobban, Kenin az első három gémben összesen csak három labdamenetet nyert. Ezután viszont összeszedte magát, ügyesebben irányított, így utolérte Świąteket, aki ismét brékelt, 5:3-nál viszont nem tudta kiszerválni a játszmát, de riválisa adogatásából már hozta a 48 perces nyitószettet.

A felek a folytatásban is sokat rontottak, a második játszma két brékkel indult, az első 12 játékból hétszer vették el egymás adogatását. A moszkvai születésű Kenin combproblémák miatt ápolást kért, kissé lelassult a mozgása, ezt kihasználva Świątek 4:1-re meglépett. A lengyel az utolsó 23 labdamenetből húszat megnyerve 1 óra 24 perc alatt diadalmaskodott.   

Świątek karrierje első trófeája mellé 1,6 millió eurót (568 millió forint) kapott, és hétfőtől a 17. helyen jegyzik a világranglistán.








EZT OLVASTA MÁR?

X