Feltételesen szabadlábra helyezték szerdán délután Ioan "Giovanni" Becalit, az illegális átigazolások perében elítélt volt játékosügynököt.
Hosszú távú megállapodást kötött a mindössze 18 éves János Norberttel a Ferencváros labdarúgócsapata. A fitódi játékos egyelőre az NB III-as együttesben bizonyíthat, ha ott kiemelkedő teljesítmény nyújt, beverekedheti magát az első számú csapatba – írja a fradi.hu
A szlovén Aleksander Čeferin veszi át az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) irányítását, a 48 éves jogászt a szervezet szerdai, rendkívüli kongresszusán választották meg elnöknek.
A Kolozsvári U-BT bejelentette a temesvári származású George Toth érkezését. A 211 centiméteres kosárlabdázó az ötös, azaz centerposzton játszik.
Nyolc éremnél – négy-négy ezüstnél, illetve bronznál – tart a magyar csapat a riói paralimpia félidejében.
Vereséggel zárult a Brassói Corona Wolves számára a MOL Liga-szezon első külföldi túrája. Martin Lacroix jégkorongozói 40 lövésből egyszer sem tudtak betalálni az UTE kapujába, miközben az újpestiek három gólt szereztek.
A Barcelona és a Bayern München is erődemonstrációt tartott a BL-csoportkör első fordulójában. Döntetlen született az A-csoport párizsi rangadóján, a Napoli és az Atlético Madrid három ponttal kezdett.
Orosz hekkerek behatoltak a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) adatbázisába, bizalmas, a riói olimpiával összefüggő információkhoz jutottak hozzá sportolókról, és ezek nyilvánosságra hozatalával fenyegetőznek - áll a WADA keddi közleményében.
Az asztaliteniszező Csonka András ezüstérmet nyert az S8-as kategória versenyében a riói paralimpia keddi versenynapján.
Jótékony célra ajánlja fel a hétvégi, Szatmárnémeti CSM elleni meccsbevételt a Székelyudvarhelyi Kézilabda Club. A mérkőzésre jegyet váltó szurkolók árván maradt ikerpárt támogathatnak.
Október első hetében hirdet ítéletet Marija Sarapova doppingügyében a nemzetközi Sportdöntőbíróság – írja a BBC Sports.
A résztvevők és versenyek számát egyaránt növelve szervezik meg másodjára az Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpiát szeptember 21–24. között Kolozsváron.
A labdarúgó Bajnokok Ligája legutóbbi három kiadását egyaránt spanyol csapatok nyerték. A kedd este rajtoló szezon nagy kérdése, hogy a Real Madridnak összejön-e a rég áhított címvédés, vagy az ősi rivális Barcelona-játékosok emelhetik magasba a serleget?
Kiütéses vereséget mért a Debreceni Hoki Klub a Csíkszeredai Sportklubra a jégkorong MOL Liga alapszakaszának héfői játéknapján. A hajdúsági csapat tizenkét góllal, 14:2-re győzött hazai pályán.
A magyar sportoló azt mondta: a legjobban valószínűleg 16 hónapos Áron fia fog örülni az éremnek, amelyet hazavisz Rióból, ráadásul a medál rázásra hangot ad, így a kisfiú biztosan jól szórakozik majd vele.
„Vagy Róma 2024 vagy semmi. Ha Róma most lemond a kandidálásról, a 2028-as olimpiai rendezésre lehetetlen lesz pályázni” – jelentette ki Giovanni Malago, az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) elnöke az Il Mattino nápolyi napilapnak.
Ismét a női kosárlabda-bajnokság élére tőr a Sepsi SIC. Hétvégén, a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban nyílt edzésen mutatta be játékoskeretét a Zorán Mikes által vezetett csapat.
Stephen Curry, az NBA-ben érdekelt Golden State Warrirors irányítója kínai fiatalokkal pattogtatott az elmúlt hétvégén.
Három mérkőzéssel folytatódik hétfőn az immáron 11 csapatos jégkorong MOL Liga, a romániai együttesek mindegyike pályán lesz.
A Szűcs Gabriellát foglalkoztató HC Dunărea Brăila győzelemet aratott a női kézilabda Nemzeti Liga első fordulójában. A brăilai csapat Besztercéről vitte el mindhárom pont, a vendégek négy góllal dobtak többet, a vége 26:30 lett.