Füzér lovasa nyerte a 9. Nemzeti Vágtát


-A A+

Kun Ferenc, Füzér lovasa Colonia Victoria nevű lován nyerte a 9. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap este a budapesti Hősök terén.

Kun Ferenc Csemő, Szentkirály és Tata lovasát utasította maga mögé. A szintén döntős Németh János, Baja lovasa, kétszeres bajnok az első körben leesett lováról, My Boy Mennydörgés egyedül futott be a célba. A 2016 leggyorsabb lovasa címet elnyerő füzéri versenyző a Nemzet Vágta vándoríját, egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón. Colonia Victoria hátára győzelmi takarót terítettek. A döntőben másodikként befutó Petrik Tamás, Csemő lovasa egymillió forintos, a harmadik helyezett Csiki Árpád, Szentkirály versenyzője félmillió forintos jutalmat kapott, a további két döntős 300-300 ezer forintot vihetett haza.

Az erdélyi résztvevők közül Sepsiszentgyörgy és Rétry lovasa - Berde Lóránd és Fazakas János Alpár - jutott a döntő közelébe, mindketten a középdöntőben véreztek el. A Szákely Vágtán megnyerő lemhényi Zsigmond János már az előfutamok során elvérzett.

A nemzetközi futam döntőjét is a délután folyamán rendezték meg: a győztes Szlovénia lovasa, Teodor Kolaric lett. Másodikként Csehország, harmadikként Katar lovasa futott be. A negyedik, ötödik és hatodik helyen Szlovákia, Szerbia és Oroszország lovasa végzett. Összesen 11 ország, a döntőbe jutottakon kívül az Egyesült Államok, Románia, Franciaország, Mongólia és Magyarország lovasa versenyzett a nemzetközi futamon. Az egyes országok tradicionális öltözetét viselő lovasok nem a saját paripáikkal, hanem a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokról kölcsönkapott, sorsolással kiválasztott shagya-arab őshonos magyar fajtájú lovakkal indultak a versenyen.

A Hősök terén felállított speciális versenypályán a hétvégén 71 magyarországi és határon túli település lovasa mérte össze sebességét az előfutamokon és az elődöntőn.

A változatos időjárási viszonyok közepette megtartott lovas programokra és az Andrássy úton felállított Vágta Korzóra, a résztvevő települések ételeit bemutató Országkonyhára több tízezren látogattak ki, a döntőt a közmédia közvetítette.








EZT OLVASTA MÁR?

X