Vb-selejtező: Daum újból vizsgázik, Bukarestben a csoportfavorit


-A A+

A nyáron kinevezett Christoph Daum irányításával eddig felemás eredményeket ért el az oroszországi világbajnokságra vágyakozó román labdarúgó-válogatott. A lengyel szekér is döcög, de Adam Nawalka csapata több pontot gyűjtött a selejtezőben.

Az utóbbi évek egyik leglátványosabban fejlődő válogatottjával játszik selejtezőmérkőzést péntek este 21:45-től a román csapat. A TVR 1 által közvetített találkozó végkimenetelét nehéz megjósolni, a fogadóirodák ugyan valamivel esélyesebbnek tartják a vendégeket, de Christoph Daum együttese nem engedhet meg magának újabb botlást. Bár az örményeket sikerült elgázolni a második fordulóban, Montenegróval és Kazahsztánnal ikszelt a csapat, egy újabb döntetlennel aligha lenne elégedett a közvélemény.

Nagy kérdés, hogy a lengyeleknek mennyire jó az egy pont, játékstílusuk, illetve az elmúlt évek eredményei alapján inkább az tűnik valószínűbbnek, hogy győzelmi szándékkal érkeztek Bukarestbe. Az elmúlt bő évben Robert Lewandowskiék mindössze két tétmérkőzést buktak el: az Európa-bajnokság negyeddöntőjében büntetőkkel kaptak ki a portugáloktól, tavaly szeptemberben pedig Frankfurtban maradtak alul, előzőleg viszont hazai pályán legyőzték a németeket.

A most futó selejtezősorozatban szenvedtek a kiscsapatok ellen, Kazahsztánban a játékidő felénél hiába vezettek két góllal, a házigazdák kiegyenlítettek, ugyanakkor az örmények is megszorongatták őket Varsóban. A lengyelek hiába szerepeltek a 30. perctől emberelőnyben, Lewandoswki csak az utolsó pillanatokban biztosította be a győzelmet. Ezt megelőzően a dánokat verték hazai pályán, 3–2-re.

Nagy érvágás a lengyeleknek Arkadiusz Milik kiesése, az SSC Napoli csatárja nemrég térdműtéten esett át, hosszú pihenő vár rá. A román sportújságok időközben Vlad Chiricheș visszatérését valószínűsítik, a szintén Nápolyban légióskodó hátvéd átveheti az amúgy is kisebb sérüléssel bajlódó Săpunaru helyét a kezdőcsapatban.

A mérkőzésre körülbelül háromezer lengyel drukkert várnak a szervezők. A két válogatott egyébként 33 alkalommal találkozott egymással, a románok 14-szer győztek, 15 mérkőzés döntetlennel zárult, a lengyelek pedig négyszer tudtak nyerni.

Várható kezdőcsapatok. Románia: Tătărușanu – Toșca, Grigore, Chiricheș, Benzar – Hoban – Chipciu, Stanciu, Marin, Popa – Stancu. Lengyelország: Fabianski – Piszczek, Pazdan, Glik, Jederczyk – Krychowiak, Linetty – Blaszczykowski, Zielinski, Grosicki – Lewandowski.







EZT OLVASTA MÁR?

X