Vizes vb: itt a trónkövetelő, jegyezzük meg Milák Kristóf nevét


-A A+

A 17 éves Milák Kristóf - saját bevallása szerint - megijedt attóll, hogy a 100 méteres pillangóúszás előfutamaiban az előtte úszók jó időket mentek, ezért úgy érezte, neki is bele kell húznia, ha nem akar lemaradni az elődöntőről.

Arról, amit elkövetett, nincs beszédesebb, mint a célba csapás utáni pillanatban készített MTI-fotó. 

Milák Kristóf junior világcsúcsot jelentő 51.23-as eredménnyel a futamban a második, összetettben az ötödik helyet szerezte meg.

A vegyes zónában mesélt arról, hogy mi áll a nagyszerű teljesítménye hátterében.

Indult ebben a számban Cseh László, a 200 méteres pillangóúszás ezüstérmese is, aki rendkívül szoros csatában végül 51.55 másodperces idővel a negyedik lett.

A végelszámolásnál Milák az 5., Cseh pedig a 10. helyen jutott be az elődöntőbe.

Hosszú és Burián is elődöntős 200 méter háton

Hosszú Katinka a második, Burián Kata pedig a 11. idővel jutott elődöntőbe 200 méter háton. Mindkét magyar az utolsó, azaz a negyedik előfutamban kapott helyet. Hosszú, a szám olimpiai ezüstérmese az első méterek után az élre állt és egy pillanatig sem volt kérdéses győzelme, a végén még ki is engedhetett, s 2:07.30-as idővel csapott célba. Burián nagyot harcolt a középmezőnyben, 2:09.86-os idejével az ötödik helyen ért be.

"Bekerültem a elődöntőbe, ez a lényeg" - összegzett röviden a hatszoros világbajnok Hosszú. "Nagyon jól sikerült, nem akartam ilyen jó időt úszni délelőtt. Így is maradt még bennem, délután pedig szeretnék egyéni csúcsot úszni" - mondta Burián.

Nem jutott döntőbe a 4x200-as magyar gyorsváltó

A Németh Nándor, Grátz Benjámin, Telegdy Ádám, Kozma Dominik összetételű 4x200-as magyar gyorsváltó 7:11.10 perces idővel az ötödik helyen csapott célba a második előfutamban, és sajnos nem jutott be a döntőbe. A magyarok összesítésben a 10. helyen végeztek, a fináléhoz 57 század hiányzott.

"Tizedikek lettünk, közel volt a döntő. Megpróbáltam bekezdeni de ez visszaütött, jobbat szerettem volna úszni" - mondta Grátz. "Mindenki kiúszta magát, senkiben sem maradt, legközelebb majd összejön" - tette hozzá Telegdy.  "A döntős idő is bennünk volt, a jövőben megmutatjuk, hogy lesz még jobb ez a váltó" - folytatta Németh, majd hozzátette, reggel még soha nem úszott ilyen jó időt.  "Úgy voltam vele, ha már itt vagyunk, akkor ússzuk végig. A végén már azt éreztem, hogy daruval kell majd kiemelni a vízből" - fogalmazott Kozma. Kitért rá, Grátz először úszott a világbajnokságon, márpedig az első úszás mindig nehezebb. "A közönségtől, ami nekünk most már pozitívum, az lehet, hogy őt visszaordította a call roomba."

Kapás továbbjutott 800 méteren, Késely 9. helyen végzett

Kapás Boglárka 3. helyen csapott célba a 800 méteres női gyorsúszás előfutamában az amerikai Leah Smith és az olasz Simona Quadarella mögött. Késely Ajna az 5. lett.

Az utolsó előfutamban ugrott vízbe a szám nagy favoritja, az amerikai Katie Ledecky, akivel csak a kínai Li Bing Je tudta ideig óráig tartani a lépést. 








Kapcsolódó anyagok

Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X