Az orosz utasszállító katasztrófáján poénkodik a Charlie Hebdo


-A A+

Hatalmas felháborodást váltott ki Oroszországban, hogy karikatúrákat közölt a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap az orosz utasszállító repülőgép Sínai-félszigeti katasztrófájáról.

A Charlie Hebdo legfrissebb száma két karikatúrát is közölt a tragédiáról. Az elsőn egy fegyveres, szakállas alak látható, akinek fejére egy repülőgép roncsai, illetve utasok hullanak az égből. A gúnyrajzot Iszlám Állam: Oroszország fokozza légicsapásait felirattal látták el, utalva a terrorszervezet elleni orosz légicsapásokra Szíriában.

A második, színes karikatúrát Az orosz fapados járatok veszélyei felirattal látták el. Egy fehér koponya van rajta törött napszemüvegben és egy ép szemmel. A háttérben a szerencsétlenül járt repülőgép égő roncsa látható, a rajzon néhány emberi maradványt lehet felismerni, és vértócsa látható. „Bárcsak az Air Kokainnal repültem volna” – mondja a koponya, ami utalás lehet egy múlt heti francia kábítószerbotrányra.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteken moszkvai sajtótájékoztatóján kegyeletsértőnek nevezte a karikatúrák megjelenését, és úgy nyilatkozott, hogy a gúnyrajzoknak semmi közük a demokráciához és a véleménynyilvánításhoz.

Más orosz politikusok és közéleti szereplők is felháborodásuknak adtak hangot. Borisz Reznyik, az orosz újságírók szövetségének titkára szerint a karikatúrák nem felelnek meg az újságírói etika normáinak és erkölcstelenek. Irina Jarovaja, a duma biztonságpolitikai és korrupcióellenes bizottságának elnöke szerint a Charlie Hebdo cselekedeteivel ösztönzi a terrorizmust.

A szatirikus lapban megjelent Mohamed-karikatúrák miatt január 7-én két merénylő 12 embert ölt meg a Charlie Hebdo párizsi szerkesztőségében.








Kapcsolódó anyagok

Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X