A magyar anyanyelvű diákok jobban teljesítenek az országos átlagnál a legutóbbi PISA-mérések adatai szerint, az átlag alatt vannak viszont azok, akik magyar anyanyelvűek, de román oktatásban részesülnek – mondta el a Maszolnak Papp Z. Attila oktatáskutató, a budapesti Kisebbségkutató Intézet vezetője, a Miskolci Egyetem professzora.

Hogyan szerepelt Románia a legutóbbi PISA-méréseken?

Változást érzékelek országos szinten, mintha jobban odafigyelnének a PISA eredményekre kisebbségi vonatkozásban is, de ez valójában egy óriási adathalmaz, bármit és annak az ellenkezőjét is be lehet vele bizonyítani, ha akarjuk. Románia az európai országok sorában az egyik leggyengébb, de a PISA-jelentésben úgy szerepel az ország, mint ahol az eredmény javult, mert abba a csoportba tartozik, amely 2006 óta növekedést tudott produkálni mindhárom nagyobb kompetenciaterületen.

Országok közötti összehasonlításban tehát az ország gyenge, de saját magához viszonyítva mondhatni szignifikánsan elmozdult 2006 után az ország egy jobb irányba. Ha pedig 2015-höz képest nézzük a friss eredményeket, akkor megint csak visszaesés van. A funkcionális analfabéták aránya is rendkívül magas, és erről szerencsére a nyilvánosságban is már kezdenek beszélni.

Melyek a leginkább szembetűnő különbségek magyar és román diákok között?

Itt is felemásak az eredmények. Amíg nincs célirányos romániai magyar nyelvű oktatásban résztvevőket reprezentáló alminta, addig a kis számok miatt a kisebbségre vonatkozó megállapításokat fenntartásokkal kell követni.

Két nagyobb állítást mégis tehetünk: az egyik, hogy az otthon magyarul beszélő és a tesztet magyarul megíró diákok rendszerint, azaz idősorosan is jobb eredményeket értek el, mint azok a társaik, akik románként románul töltötték ki a tesztet. Ez a különbség nem minden évben volt statisztikailag is jelentős, de most úgy tűnik a tavalyi adatok alapján, hogy akik magyarul tanultak, az országos átlag fölött teljesítettek.

Tegyük hozzá azt is, hogy kisebb elemszámmal és nagyobb hibahatárral, de látszik az is, ha idősorosan nézzük az értékeket, hogy akik magyarként románul töltötték ki a tesztet, tehát nem anyanyelven tanultak, a legnagyobb vesztesek voltak.

Ezek a különbségek a kisebbségi oktatáson múlnak, vagy esetleg van regionális vonatkozásuk?

A PISA-adatbázisában Románia esetében nincsenek régiókra bontva az eredmények, de egy másik nemzetközi mérésben, a TIMSS-ben (Trends in International Mathematics and Science Study) volt egy „erdélyi hatás”, azaz erdélyi megyék jobban teljesítettek a többi régiónál – de ezt jobban meg kellene vizsgálni.

Milyen lépéseket javasolna, hogy javuljanak Románia eredményei?

Ezeket az eredményeket komolyan kellene venni. A PISA-nak van egy olyan üzenete, hogy globális szinten is hozzájáruljon az „értékelési kultúrához”, azaz annak tudatosításához, hogy értékelés nélkül nincs oktatásfejlesztés. Többször elmondtam már, nem az a kulcs egy mérés során, hogy milyen szinten állunk, hanem az, hogy kezdünk valamit annak érdekében, hogy akárhol is állunk, kicsit jobbak legyünk. A PISA-ból rengeteg tanulságot le lehetne vonni, Lengyelország meg Szlovénia például sok esetben nemcsak, hogy jobb szinten áll Romániánál vagy újabban Magyarországnál, hanem az elmúlt 9-12 évben pozitív irányba mozdult el.

Ukrajna először szerepelt a mérésen és az köszönt vissza, hogy szignifikánsan jobb, mint Románia, majdnem hozza a magyar vagy szlovák szintet. Az országon belül egyébként, akik oroszul töltötték ki a teszteket, még jobban teljesítettek, mint az átlag.

Az értékelési kultúra tehát azt jelentené, hogy komolyan vegyük ezeket az adatokat. Persze ezek országos szintű eredmények, de senkit nem akadályoznak meg abban, hogy egyes iskolákban is saját méréseket végezzenek. Az is fontos volna, hogy az adatokat érdemben értelmezzük: amíg Romániában a kisérettségi eredmények nincsenek családi háttérrel és egyéb adatokkal összevetve, addig nem jók arra, hogy fejlesztési célból használjuk.

A legfontosabb dolog persze, hogy nincs modern értelemben vett pedagógusképzés, ezt teljesen át kellene gondolni. Amíg bárki lehet tanár egy pedagógiai modul elvégzésével, addig ezen a szinten is keményen változtatni kellene – de ez országos, nem csak kisebbségi szintű probléma, szemben az értékelési kultúrával, amelyet helyi szinten is lehet alkalmazni.

Az is fontos kérdés, az iskolák vezetése mennyire tud önálló döntéseket hozni, egy iskolaigazgató például milyen mértékben igazi pedagógiai vezető, tudja-e mozgatni, szakmailag irányítani a kollégáit, vagy pulzáltatni az iskola életét, és nem csak egy hivatalnok, egy „tanügyi káder”, aki ugyan végrehajt formális feladatokat, de valójában nem tud az iskolai külső és belső környezet változásaira válaszokat adni. Paradox módon, a centralizált rendszernek – mint amilyen a román is - az is részét képezi, hogy léteznek helyi szabadságfokok, csakhogy ezeket nem tudják érdemben kihasználni – például lehetne tankönyvek alternatíváit használni.

Évekkel ezelőtt, amikor először beszélgettünk ezekről az eredményekről, már említettük Észtországot, mint ahol a finn gyakorlatot használták, most pedig valóban elsők lettek szövegértésben és természettudományokban, harmadikok matematikából. Mennyiben ültethető át ez a gyakorlat Romániában, mennyiben jelentene ez megoldást egyáltalán?

Egyik rendszert nyilván nem lehet átültetni a másikba, de ami bizonyos helyzetekben működhet az oktatás területén, ami bevált valahol, az átvehető egy másik ország számára. A tényleges oktatás azonban a tantermi munkán keresztül zajlik, ha az nem tud jól működni – létezik is ez a fogalom, a „jól működő osztályterem”, ahol a pedagógus-diák kommunikáció is másképpen néz ki például –, akkor az egésznek nincs semmi értelme. Itt áll vagy bukik meg e kérdés, mert az, hogy lemegy-e a szakpolitikai az osztályterem szintjére egy oktatáspolitikai szándék, az nemcsak a pedagóguson múlik, de az intézményvezetőn is.

A kérdés pedig az, hogy az iskolavezető képes-e szakmai „inputokat” adni a pedagógusoknak, létrejön-e változás, a többi iskolában található jó példát egyáltalán ismeri-e és átveszi-e. Szükség volna ezért olyan iskolahálózatra regionális vagy országos, nemzetközi szinten, ahol a jó példákat megismerik egymástól az iskolavezetők.

Észtország egyébként elég sokat tanult a finnországi példából, annyira sokat, hogy le is körözték őket.

Miből állnak tulajdonképpen a PISA-mérés tesztjei?

A tesztek nem nyilvánosak teljes egészükben, de mintafeladatok elérhetők a PISA honlapján (például itt). Alkalmazott feladatok vannak, például egy menetrend vagy számla értelmezése. A tavalyi teszten az olvasás volt a központban, itt pedig nemcsak hosszú szövegekről van szó, hanem életszerű, szekvenciális szöveges példákról is. Az visszaköszön a mérésekből, hogy egyre kevésbé olvasnak irodalmat a fiatalok, 2009-2018 összehasonlításban, és ez nem romániai eredmény, az újság- és folyóiratolvasás is nagyon visszaesett, megnőtt picit azok aránya, aki csak azért olvas, mert kell. Még az e-mail olvasás is visszaszorulóban van, a Messenger, WhatsApp és így tovább, amik egyre népszerűbbek. A matematika esetében inkább logikai tudást mértek.

Nagy változás egyébként, hogy a PISA-teszteket szinte mindenhol számítógépeken töltötték ki legutóbb.

Van-e más olyan nemzetközi összehasonlítás, amelyet rendszeresen használnak, és az miben tér el, miben „jobb” vagy „rosszabb” ennél?

Két nagy nemzetközi mérés van még, a PIRLS (Progress in International Reading Literacy Study), ami elsősorban a szövegértést méri és a már említett TIMSS, amely a matematikát és természettudományokat.

Ezek több lexikális tudást néznek és közelebb állnak a tantervekhez, mint a PISA, amely elsősorban az alkalmazott tudásra fókuszál, illetve nemcsak a 15-15 és fél éveseket vizsgálják, hanem időnként negyedik osztályosokat is.

Románia ezeken a méréseken is gyengén szerepelt, pedig ezekben az esetekben az állami tantervhez igazodva készülnek a tesztek.