Nem kérnek bocsánatot a ditrói pékség tulajdonosai


-A A+

Azt állítva, hogy még nem kapták meg a petíciót, egyelőre nem kíván hivatalosan reagálni a Srí Lanka-i vendégmunkásokat alkalmazó ditrói pékség a helyiek nyílt levelében megfogalmazott kérésekre. Köllő Katalin cégvezető kifogásolja, hogy a dokumentumot – amelyről a sajtóból értesült – az aláírók nem fordították le románra is. Azt máris előrebocsátotta: nem kérnek bocsánatot a ditróiaktól a vendégmunkások alkalmazásáért.

A pékség tulajdonosai egyelőre nem reagáltak portálunknak a petícióban megfogalmazottakra. „Nem érkezett meg a petíció a céghez, így egyelőre nem kívánunk arra reagálni. Várjuk az aláírók képviselőit és ügyvéd jelenlétében át fogjuk venni a beadványt” – üzenték csütörtökön a Maszolnak az egyik alkalmazottjukkal. 

Eközben az Agerpres hírügynökség szerint szerdán este nyilatkozott a témában Köllő Katalin, a cég ügyvezetője, aki többek között azt kifogásolta, hogy csak magyar nyelven fogalmazták meg beadványt a ditróiak. Mint arról korábban beszámoltunk, a petíciót kedden adta át Puskás Elemér polgármesternek Biró Károly segédlelkész. A nyílt levél magyar és román nyelven is elkészült. A román nyelvű változata itt letölthető.

A petícióban többek között azt kérik az aláírók, hogy mutassa be a cég az alkalmazott vendégmunkások szakképzettségét igazoló iratokat. Köllő Katalin az Agerpresnek leszögezte: nem tesznek eleget a követelésnek. „Rendelkeznek oklevéllel, és ezeket ellenőrizték a hatóságok. Ha senki sem kérte tőlem a magyar vagy a román pék diplomáját, akkor miért kérik az ő irataikat? Ezek személyes okmányok” – fogalmazott a cég ügyvezetője.

A helyieknek arra a kérésére, hogy a pékség ne alkalmazzon idegen munkaerőt, míg helyben a munkanélküliség nagyobb, mint 2 százalék, Köllő Katalin a hírügynökségnek úgy reagált: a cégnek szüksége van szakképzett munkaerőre, viszont az elmúlt két hónapban, amióta meghirdetett három állást, egyetlen helybéli sem jelentkezett ezek betöltésére. „Nálam hiába jelentkezik olyan munkanélküli, akinek sem diplomája, sem szakképzettsége nincs, aki nem tudom hol szakmunkásként, vagy az erdőben dolgozott, és most pék akar lenni. Két hónapja három állást hirdettünk meg a munkaerő-hivatalnál, de egyetlen helyi lakos sem jött” – közölte Köllő Katalin.

A levélben arra is felszólítják a helyiek a vállalat vezetőségét, hogy kérjenek nyilvánosan bocsánatot a község lakosságától a település jó hírének megsértése miatt, továbbá a pékség volt munkavállalóitól az elkövetett törvénysértések miatt. A Ditrói Pékség illetékese azonban leszögezte, hogy semmi esetre sem kérnek bocsánatot a székelyföldi település lakosságától, meggyőződésük ugyanis, hogy semmi rosszat nem tettek – idézte Köllő Katalint Agerpres.

Az előzmények

Mint ismert, Ditróban január közepén állt munkába két Srí Lanka-i pékmester, akiket a pékséget működtető helyi vállalkozó munkaközvetítő cég segítségével szerződtetett, miután megelégelte, hogy nem talál helyben megfelelő munkaerőt. A sötét bőrű pékeket bevándorlóknak tekintette a község lakosságának egy része, és ellenségesen viszonyult hozzájuk. A helyi lakosok egy része segédlelkészük vezetésével nyílt levelet fogalmazott meg a pékség vezetőihez. A petíciót több mint 1 800-an írták alá.

Az ombudsmani hivatal korábban megállapította: a pékségben alkalmazott vendégmunkások érkezése a pékség tulajdonosai és egyes volt alkalmazottai között régóta meglévő gazdasági jellegű konfliktust élesztett fel, és ez a kiéleződött helyzet vezetett egyes személyek szélsőséges és intoleráns megnyilvánulásaihoz.








EZT OLVASTA MÁR?

X