Koronavírus Romániában: mutatjuk a legfontosabb információkat (percről percre)
Április 16-tól újabb 30 napra meghosszabbította a koronavírus terjedése miatt március 16-án bevezett szükségállapotot az államfő. A szükségállapot május 15-én lejár, addig az országban továbbra is kijárási korlátozások vannak érvényben. Romániában 16 247-re nőtt eddig a COVID-19 vírussal fertőzöttek száma, a halálos áldozatok száma elérte a 1053-at. Cikkünk folyamatosan frissül a koronavírussal kapcsolatos hazai fejleményekkel.
Nagyon meg vagyok elégedve azzal, ahogyan a kormány kezeli a koronavírus-válságot - jelentette ki szerdán Klaus Johannis államfő, aki hozzátette: véleménye szerint a kabinet a megfelelő intézkedéseket foganatosította.
„Nagyon meg vagyok elégedve azzal, ahogyan a kormány kezeli a koronavírus-válságot, véleményem szerint a megfelelő időben a megfelelő intézkedéseket foganatosították” – mondta Iohannis a Victoria palotában, ahol sor kerül a koronavírus gazdasági, pénzügyi és költségvetési hatásait felmérő minisztériumközi munkacsoport (GLI-ECOROM) első ülésére, hogy felmérjék a Romániára gyakorolt gazdasági, pénzügyi és költségvetési hatásokat.
Újabb koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában - közölte szerda délután a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Egy 56 éves, bukaresti férfiről van szó, aki nemrég Izraelben járt. Ő a 36. személy az országban, akinél kimutatták a fertőzést.
A férfinél kedd éjszaka jelentek meg a tünetek, beutalták a Victor Babeş kórházba.
Rendőri vagy csendőri kíséretet kapnak azok a külföldről hazatérő román állampolgárok, akik a koronavírus-járvány által érintett területekről érkeznek az Arad megyei határátkelőkhöz. A lakhelyük szerinti megye határáig viszik őket, ahol átadják a helyi hatóságoknak a kötelező karantén vagy a házi elkülönítés megkezdése céljából. A prefektus által vezetett Arad Megyei Katasztrófavédelmi Bizottság tájékoztatása szerint ugyanez vonatkozik a nem saját járművel – tehát busszal vagy vonattal – érkező személyekre is: őket a mentőszolgálat járműveivel viszik haza. Az éjjel tábori sátrakat állítottak fel a nagylaki határátkelőhelyen. (P. L. Zs.)
Újabb három koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában - jelentette be szerda délután a Stratégiai Kommunikációs Csoport.
Egyikük egy 35 éves kovásznai nő, aki március 8-án tért vissza Olaszországból és azóta lakhelyi elkülönítésben volt, egy 31 éves bukaresti férfi, aki szintén házi karanténban volt, és egy 55 éves bukaresti férfi, aki egy korábbi koronavírusos megbetegedésben szenvedő férfi kontaktszemélye volt. Ezekkel együtt 35 személynél mutatatták ki a fertőzést Romániában.
Élőben közvetíti a Facebookon csütörtöki előadását, a Sirályt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Keresztes Attila rendezését az eredetileg meghirdetett időpontban, este hét órától játsszák kamera előtt.
Az intézmény a koronavírus terjedése miatt kiadott minisztériumi rendelet értelmében március 11. és 22. között minden nyilvános tevékenységét lemondta, a Csehov-darabot azonban zárt ajtók mögött mégis előadják a színészek, közölte Facebook-oldalán a Tompa Miklós Társulat.
Egy törvénytervezet szerint a 12 éven aluli gyermekek egyik szülője szabadnapot kaphat és otthon maradhat akkor, ha valamilyen rendkívüli körülmény miatt az óvodák, iskolák bezárnak. Ezeknek a szabadnapoknak az anyagi terhét azonban nem a munkaadónak, hanem az államnak kell átvállalnia – mondta a Maszolnak Csép Andrea, a munkaügyi és szociális bizottság titkára, aki úgy látja, ha minden a megfelelő ütemterv szerint halad, a törvény már hétfőtől alkalmazható lehet. A tervezetet csütörtökön bocsátják végszavazásra, azelőtt az említett bizottság eszközöl rajta módosításokat.
A borsi határárkelőnél egyelőre zavartalan a forgalom, szerda délelőtt már rendőrök, csendőrök és védőruhás orvosok fogadták az országba érkezőket. Öt tábori sátrat – a legnagyobb 500 személy befogadására is alkalmas – állítottak fel a határárkelő közelében, ahol „szétválogatják” és megvizsgálják az embereket. Akik az elsődleges veszélyzónából érkeznek, azok karanténba kerülnek, a Bihar megyeiek helyben, míg a más megyéből érkezőket rendőri kísérettel vezetik el a megyehatárig.
Az ebihoreanul.ro portál beszámolója szerint ottjártukkor nyolc Kolozs megyei gépkocsi várakozott, őket a rendőrök úgy tájékoztatták, hogy amint 12 autó összegyűlt, elindulnak velük a Királyhágó felé, a megyehatártól az ottani rendőrök kísérek el őket a Kolozs megyei karanténba. (Fried Noémi Lujza)
- Március 31-ig betiltják a száz főnél nagyobb, beltéri tömegrendezvényeket.
- Ugyaneddig javasolják az oktatás felfüggesztését az egyetemeken.
- Az állami intézményeket arra kötelezik, hogy a tömegközlekedési eszközök túlzsúfolódásának elkerülése érdekében szabjanak meg három időpontot alkalmazottaik számára a munka elkezdésére, illetve befejezésére.
- Ugyanezt javasolják 99-nél több személyt foglalkoztató magáncégeknek is.
- Hat hónapra felfüggesztik a koronavírusos megbetegedések kezeléséhez szükséges gyógyszerek és egészségügyi eszközök exportját.
Újabb koronavírus-fertőzést igazoltak nem sokkal azután, hogy a 30. megbetegedésről adtak hírt a román hatóságok. Egy Velencéből március 2-án hazatérő iași-i férfinél mutatták ki a fertőzést, ő a 31. koronavírusos eset Romániában.
A koronavírus előidézte helyzet miatt vegyék figyelembe a munkaprogram módosításának lehetőségét a munkáltatók a kisgyermekes munkavállalóknál - javasolja a munkaügyi minisztérium. Violeta Alexandru ügyvivő munkaügyi miniszter elmondta, kérik a munkaadókat, hogy tegyék lehetővé, hogy a szülők felváltva otthon lehessenek a gyerekkel, vagy pedig otthonról dolgozhassanak - jelentette ki Violeta Alexandru ügyvivő munkaügyi miniszter.
Új koronavírusos megbetegedést igazoltak szerda reggel, egy 43 éves, bukaresti nő a fertőzött, aki a fővárosi Gerota kórházba korábban beutalt páciens kontaktszemélye, jelentette be az egészségügyi minisztérium. Ez a 30. eset az országban. (Agerpres)
Sok Olaszországból hazatérő román megpróbálja kijátszani az óvintézkedéseket. Olyanok is voltak, akik komppal áthajóztak Görögországba, és Görögországon, Bulgárián keresztül próbáltak hazajutni országukba, a határnál pedig azt nyilatkozták, hogy Görögországból jönnek. Nagycsanádnál és Nagylaknál is a karhatalmat kellett bevetni, mert a hazajövő románok megtagadták a karanténba vonulást. (MTI)
Összesen 350 millió lejjel egészítették ki az egészségügyi minisztérium büdzséjét a koronavírus előidézte helyzet miatt - döntött kedd este a kormány.
A rendőrség és a csendőrség közbelépését kérte az Arad Megyei Közegészségügyi igazgatóság kedd este a nadabi karanténközpontban tetőfokára hágott indulatok lecsillapítására. Több tucat külföldről – a koronavírus által sújtott olasz vagy más országbeli területekről – hazatért vendégmunkás és turista megtagadta az intézményes vesztegzár alá helyezést. (P. L. Zs.)
- 34928 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34930 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34930 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34931 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34933 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34933 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni