A kormányfő szerint idén akár még nyaralhatunk is, szabályok betartásával


-A A+

Bizonyos, a későbbiekben ismertetett feltételek mellett május 15-től lehetséges lesz a belföldi utazás – jelentette ki a hétfő este a kormányfő. Ludovic Orban a HotNews szerint értésre adta, hogy nyaralni is lehet majd menni, de a szabályok betartásával, legtöbb három fős csoportokban (családtagok esetében ez a szám nagyobb is lehet).

A miniszterelnök a korlátozó intézkedések május 15-i feloldásáról nyilatkozott a Digi24 televíziónak. Elmondta, az előadások, koncertek megtartása várhatóan egy darabig nem lesz még lehetséges, mert ezek tömegrendezvények, és nagy a fertőzésveszély.

A parkokat a szükségállapot megszűnése után megnyitják, a játszótereket azonban nem – részletezte. Várhatóan zárva maradnak az éttermek, kávézók, de a hotelek fogadhatnak majd vendégeket. Az üzletek szintén kinyithatnak, de bevásárlóközpontok (mallok) egy darabig még zárva maradnak – mondta Ludovic Orban, hangsúlyozva, hogy végleges döntések minderről csak később születnek.

 

A HotNews emlékeztet: Raed Aradat belügyi államtitkár vasárnap este óvatosságra intette a már nyaralásukat tervező családokat. Azt ugyan nem zárta ki teljesen, hogy erre lehetőség nyílik, de arra kérte őket, várjanak még a tervezéssel, mert nagyon sok múlik a járvány alakulásán.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.







EZT OLVASTA MÁR?

X