Beüzemelték a marosvásárhelyi tábori kórházat az egyetem sportcsarnokában
Hétfőtől fogadja a súlyos állapotban levő koronavírusos pácienseket a marosvásárhelyi orvosi egyetem sportcsarnokában kialakított mobilkórház.
Ezt Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár nyilatkozta, miután vasárnap helyszíni terepszemlét tartott a három hónapja üresen álló létesítményben. Azt mondta, legkésőbb hétfő estig megérkeznek a betegeket szállító mentőautók, a lélegeztetőgépre szoruló páciensek kezeléséről Maros megyei orvosok gondoskodnak majd.
Kiemelte, szerdáig fokozatosan 30 ágyat készítenek elő a betegek fogadására. Az Országos Vészhelyzeti Bizottság, amelynek Raed Arafat a vezetője, a Maros megyei prefektussal, valamint a Maros Megyei Klinikai Kórház, illetve a Marosvásárhelyi Sürgősségi Kórház vezetőivel konzultálva döntött az üresen álló, korábban az enyhe tüneteket mutató páciensek számára fenntartott, háttérkórháznak berendezett létesítmény megnyitása mellett, azt követően, hogy több megyében is beteltek a Covid-kórházak intenzívterápiás osztályai. Raed Arafat hangsúlyozta, a Maros megyei helyzet nem ad okot aggodalomra, így a tervek szerint az orvosi egyetem kampuszában kialakított ideiglenes kórház a szomszédos megyék betegeit veszi át.
Az orvosi egyetem sportcsarmokában kialakított mobilkórház építését április végén fejezték be, május 9-én pedig maga Klaus Iohannis adta át, ám azóta nem használták. A beruházás a köz- és magánszféra együttműködésével valósult meg. A megyei önkormányzat egymillió lejjel támogatta a mobilkórház építését. A kórtermek kialakítását az orvosi egyetem vállalta, a marosvásárhelyi sürgősségi kórház ingyen biztosította a szükséges berendezéseket, utóbbi gondoskodik a szolgálatot teljesítő egészségügyi személyzetről is, a megye valamennyi egészségügyi intézményének a hozzájárulásával.
Maros megyében az elmúlt két hétben átlagosan 100 koronavírusos beteget kezeltek kórházban, mintegy kétszázan azonban saját felelősségre, negaítv koronavírusteszt nélkül elhagyták a kórházat. A megyében március 8-án jegyezték az első koronavírusos esetet, egy 70 éves nő biológiai mintáiban mutatták ki a kórt, ez volt az országban a 15. eset. Az első halálesetet március 31-én jelentették Maros megyében, egy 82 éves férfi volt az áldozat abban a marosvásárhelyi lakónegyedben, ahonnan később több tucatnyi fertőzést is jelentettek. A járvány kezdete óta Maros megyében 990 koronavírussal fertőzött személyt azonosítottak, áprilisban az országos átlagnál jóval magasabb volt itt a mortalitási arány.
A járvány áprilisi csúcshónapjában pedig koronavírusgócpontnak nyilvánították Nyárádkarácsonyfalvát, ahol április 14-ig 76 személy biológiai mintáiban mutatták ki kórt.
(Címlapkép forrása: umfst.ro)
- 33131 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33134 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33134 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33135 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33136 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33137 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni