Október 6.: az aradi vértanúk példájából erőt meríthetünk


-A A+

A járványügyi intézkedések miatt rendhagyó körülmények között, rendezvényenként maximum 500 résztvevővel emlékezhetnek meg Aradon idén október 6-án a szabadságharc tragikus kimeneteléről.

A délben az aradi RMDSZ-székházban tartott sajtótájékoztatón Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kötelességnek nevezte az emlékezést ilyen körülmények között is, mint fogalmazott, „állandó készenlétben kell tartani a szabadságért való küzdeni akarást”.

Kora délután az 1849. október 6-án hajnalban tartott kivégzések helyszínén álló kőobeliszknél, a 13 honvédtiszt közül 11-nek a sírjánál tartottak főhajtást (Kiss Ernő földi maradványai a délvidéki Eleméren nyugszanak, Dessewffy Arisztidot pedig a felvidéki Margonyán helyezték örök nyugalomra – a többi hős közös sírja Aradon található).

A történelmi magyar egyházak képviselőinek ökumenikus imáját Király Árpád rómaikatolikus plébános, marosi főesperes mondta el, utána a közületek képviselői helyezték el az emlékezés koszorúit. Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke szerint az utókor erőt meríthet a 13 mártírtábornok példájából.

„Küzdenünk kell, érdemes célokat kitűznünk magunk elé, mindenhonnan fel lehet állni, és a magyarságunk megőrzéséért kell állhatatosan dolgoznunk – ehhez merítünk erőt minden évben” – fogalmazott.

Délután öttől az aradi minorita templomban Schönberger Jenő szatmári római katolikus megyéspüspök celebrál szentmisét a vértanúk emlékére, kora este pedig a Szabadság-szobornál tartják meg a főrendezvényt, ahol a magyar kormányt Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár fogja képviselni.








EZT OLVASTA MÁR?

X