Nagyon sok bírálat éri a csíkszeredai kórházat – reagált az intézmény
A Csíkszeredai Hargita Megyei Sürgősségi Kórház Facebook-oldalán megjelent állásfoglalásában reagált az utóbbi időszakban a közösségi médiában megjelent, a kórházat és dolgozóit érintő megjegyzésekre, hozzászólásokra.
A kórház pénteken közzétett állásfoglalásában leszögezi: dolgozói mind legjobb tudásuk szerint és a gyógyításra, az emberségre, a segítségnyújtásra felesküdve teszik minden nap a dolgukat. Mint írják, rendkívüli körülmények között végzik munkájukat, hiszen a világjárvány az egészségügyet is ismeretlen helyzet elé állította.
„Emberek vagyunk, bizonyára hibázunk is, de ezekből csak akkor lehet előrelépni, ha a megfelelő módon és úton jelzik ezeket a gondokat, a kórházhoz benyújtott jelzés, panasz által, amit ki tudunk vizsgálni és ily módon meg tudunk oldani, tudunk belőle tanulni. Általánosítani és félinformációkat közölni, egy teljes munkaközösséget elítélni, több száz ember éjjel-nappali munkáját ellenőrizetlen információk miatt megbélyegezni káros és veszélyes, rontja az intézmény hírnevét, rombolja a betegek orvosokba vetett bizalmát” – olvasható a közleményben.
Ugyanakkor kérik a lakosságot, segítsék azzal a munkájukat, hogy a hibákat megfelelően jelzik és nem ily módon vonják kétségbe „mindazok erőfeszítését, akik a térség lakói érdekében dolgoznak nap, mint nap”.
Állásfoglalás, az utóbbi időszakban a közösségi médiában megjelent, a kórházat és dolgozóit érintő megjegyzésekre,...
Közzétette: Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház/Spitalul Județean de Urgență M-Ciuc – 2020. október 23., péntek
Az állásfoglalásban emlékeztettek arra, hogy a páciensektől a legtöbb esetben pozitív visszajelzést kapnak munkájukról és hálás szavakat a gondoskodásért, ápolásért.
„A hozzátartozók részéről fogalmazódik meg a legtöbb kritika, ez minden bizonnyal azért is, mert a látogatási tilalom miatt kevesebb információhoz jutnak. Mi a beteggel tartjuk a kapcsolatot, a beteget tájékoztatjuk, ugyanakkor megértve ennek a fontosságát nagyon komolyan dolgozunk azon, hogy a hozzátartozókat is megfelelően tudja a kórház személyzete tájékoztatni” – fogalmaztak a csíkszeredai intézmény munkatársai.
- 33271 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33273 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33274 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33275 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33276 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33276 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni