Markó: az etnikai kérdés kikerülhetetlen az EU-ban


-A A+

Az etnikai szempontokat is figyelembe kell venni az Európai Unió problémáinak megoldásakor – véli Markó Béla szenátor. Az RMDSZ volt elnöke péntek reggel Európa az ukrán válság után címmel tartott előadást az EU tábor résztvevőinek.

Az RMDSZ korábbi vezetője felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy az Európai Unió problémáira nem létezhet kizárólag gazdasági szemléletű megoldás, az etnikai szempontokat mindenképpen figyelembe kell venni, különben az unió olyanná válik, mint a görög mitológiában Prokrusztész, aki áldozatait az ágyába fektette, és amelyik testrészük lelógott, azt levágta. „Az ukrajnai helyzet sem értelmezhető, ha kihagyjuk a számításból a majdnem magyarországnyi orosz lakosságot” – jelentette ki a politikus.

Markó elmondta, maga is nagyon fontosnak tartja térségünkkel kapcsolatban a világ számára elsődleges szempontot, hogy stabilitás legyen, hiszen nekünk is nehéz hozzászokni a gondolathoz, hogy a közvetlen szomszédunkban háború dúl. Ugyanakkor rámutatott, az etnikai kérdések rendezése, az autonómia különböző formáinak felmutatása  nélkül ez is megbomolhat, és a nyugati típusú demokráciákhoz való felzárkózás helyett katonai szempontok kerülnek előtérbe.

A politikus szerint ezek a folyamatok Romániára nézve sincsenek kedvező hatással, hiszen a kilencvenes évek kezdeti lelkesedéséhez képest visszalépés érzékelhető, a parlament kompromittálta magát, ahelyett, hogy betöltené a szerepét, az igazságszolgáltatás határozza meg, milyen törvényeket lehet, vagy nem lehet elfogadni.

Markó kitért a görög válságra is. Azt mondta: a népszavazást ebben a helyzetben nem tartotta megfelelő megoldásnak, hiszen az emberek természetesen nem fognak soha olyan intézkedést megszavazni, ami a saját fizetéseiket, nyugdíjukat csökkenti. „Ilyen esetben a politikusoknak magukra kell vállalniuk a döntés felelősségét, a populizmus sohasem lehet jó megoldás, hiszen vagy rövid vagy hosszú távon, de csődhöz vezet” – jelentette ki.








EZT OLVASTA MÁR?

X