A tejterméket gyártó Lactete Brădet több alkalmazottja is E.coli-fertőzött


-A A+

A Lactete Brădet három alkalmazottjánál is kimutatták a hemolitikus urémiás szindrómát okozó E.coli baktériumtörzset – közölte az Argeș megyei egészségügyi igazgatóság. Ugyanez a baktériumtörzs fertőzte meg a vállalatnak tejet szállító cég egyik alkalmazottját is.

Marius Badea, a Lactete Brădet tulajdonosa azt nyilatkozta: további egészségügyi vizsgálatokat kért a szakhatóságtól. Az egészségügyi igazgatóság vele azt közölte, hogy az alkalmazottjainak többsége megfertőződött.

Achim Irimescu mezőgazdasági miniszter korábban azt mondta, hogy a Lactate Brădet nevű cég terméke terjesztette a három Argeș megyei kisbaba halálát és több tucatnak a megbetegedését okozó E.coli baktériumtörzset. Ezt a napokban azonban cáfolta Adrian Ionel, a bukaresti Cantacuzino Intézet vezetője, aki szerint az úgynevezett hemolitikus urémiás szindrómát nem az az E.coli baktériumtörzs okozta a gyerekeknek, mint amit a Lactate Brădet tehéntúrójában kimutattak. Így az Argeş megyei cég nem okolható a kisbabák haláláért és megbetegedéséért.

A bukaresti Marie Curie Gyerekkórházban több kisbabát is ápolnak úgynevezett hemolitikus urémiás szindrómával, amit az E.coli egyik törzse okozott. Egyikük állapota válságos, az intenzív osztályon kezelik. Argeș megyében 42 kisbaba került kórházba véres hasmenést és veseelégtelenséget okozó baktériumfertőzéssel. Hárman meghaltak közülük.








EZT OLVASTA MÁR?

X