MAKOSZ: Miért késlekedik a kormány a tanulók ingázásának megtérítésével?


-A A+

Érthetetlen, miért nem fogadta még mindig el a kormány azt a sürgősségi rendeletet-tervezetet, amellyel teljes mértékben fedeznék azon tanulók utaztatását, akiknek iskolája a lakóhelyüktől messze fekszik - hívta fel a figyelmet a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közleményében. 

A Cioloș-kabinet szeptember 6-ig bocsátotta közvitára a sürgősségi kormányrendelet-tervezetet, amelyet azóta sem fogadtak el, holott az iskola már megkezdődött - mutatnak rá.  "Érdektelenségével a kormány naponta kárt okoz hazánk több mint 130 ezer ingázó diákjának.  A korábbi kormányok magatartását követve gyakorlatilag az iskolai lemorzsolódást támogatják azzal, hogy megtagadják a más településen élő diákok utazási költségeinek megtérítését, ezzel egyértelműen sértve az alkotmányt. Ezen felháborító tények ismeretében több civil szervezet, köztük a Konstancai Diákegyesület (Asociația Elevilor din Constanța) és a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Cioloș kormány azonnali lemondását követeli" - olvasható a közleményben.

A MAKOSZ úgy tájékoztat, hogy a tanév kezdete előtt több szervezet is felhívta a kormány figyelmét arra, hogy kifutnak az időből, a kabinet mégsem lépett.  "Ma már a negyedik iskolai héten járunk, a Cioloș-kabinet pedig továbbra is megvonja diákok százezreitől az ingyenes közoktatáshoz való jogot, ezzel számtalan gyermek számára teljesen ellehetetlenítve a tanulást. Hasonlóan a Ponta-kormányhoz, a jelenlegi kabinet is felső határt szabott meg a diákok útiköltségeinek visszatérítésében, ami miatt a felmérések szerint csak tavaly több mint 35 ezer diák morzsolódott le" - figyelmeztet a MAKOSZ.

A diákszervezet rámutat, azzal, hogy  az ingázó diákok úti költségeinek csupán 20-25 százalékát térítik vissza, ellentmond az alkotmány 32. cikkelyének, mely kimondja a közoktatás teljes ingyenességét. "Végtelenül sajnálatos, hogy 2016-ban létezhet még olyan állam az Európai Únióban, ahol gyerekek ezrei anyagi okokból az iskola elhagyására kényszerülnek" - írják. 

Mint arról már korábban beszámoltunk, a Mircea Dumitru oktatási miniszter augusztus végén még úgy nyilatkozott, hogy a tervezettel az iskolaelhagyást korlátoznák, amely Romániában ijesztő mértéket öltött. A tárcavezető akkor elmondta, szeretné, ha még az iskolakezdés előtt elfogadná a kormány a tervezetet. A miniszter emlékeztetett, hogy az iskolaelhagyás legfőbb oka a szegénység: sok család nem engedheti meg magának gyermeke utaztatásának költségeit. A legtöbben a nyolcadik osztályt befejezve hagyják ott az iskolapadokat, mert sok esetben a középiskola már más településen működik.

Király András oktatási államtitkát megkeresésünkre elmondta, a rendelet elfogadásán dolgoznak, az oktatási tárcával például múlt héten is történt egyeztetés. Megítélése szerint ebben a hónapban el fogják fogadni a jogszabályt, így az sem kizárt, hogy már a szeptemberi utazási költségeket teljes mértékben megtérítik. 

Teljes mértékben fedeznék azon tanulók utaztatását, akiknek iskolája a lakóhelyüktől messze fekszik - olvasható a sürgősségi kormányrendelet-tervezetben. Bár az említett kiadások teljes megtérítését az oktatási törvény előírja, Remus Pricopie volt tárcavezető minisztersége alatt 2013-ban ezt limitálták. A tervezet szerint azon tanulók esetében, akiket nem tudnak beiskolázni lakóhelyükhöz közel, az iskolába történő utaztatás költségeit a helyi, megyei költségvetésből fedezik. A kiadásokat akkor térítik száz százalékosan, ha a diákok bérletet váltanak, és ha a távolság nem haladja meg az ötven kilométert. A tervezet szerint amennyiben a tanuló bentlakásban vagy kintlakásban tartózkodik, egy szemeszterben nyolc oda-vissza út költségeit fedezik. Az igénylést az iskolákhoz kell benyújtani.







EZT OLVASTA MÁR?

X