Amirõl a ma szól

  • Jelöltállítás: az MPP kongresszusára vár az EMNP

    Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) valamennyi erdélyi megyében, ám nem az összes választókerületben indít jelölteket. Ezt az alakulat vezetői az EMNP Országos Választmányának vasárnapi alakuló ülése után jelentették be Marosvásárhelyen.
  • Az évtized végén kezdődhet a fekete-tengeri gázkitermelés

    A Petrom kőolajipari vállalat vezérigazgatója szerint az évtized vége felé kezdődhet a Fekete-tenger kontinentális talapzatán talált jelentős földgázlelet kitermelése.
  • Borbély László: az alternatív küszöb egy vicc

    „Az alternatív küszöb emlegetésével Toró T. Tibor pártja azt sugallja az erdélyi magyarságnak, hogy >>merjünk kicsik lenni<<. Az alternatív küszöb egy vicc, amelynek célja, hogy megzavarja a magyar választókat” – jelentette ki Borbély László pénteken, az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) Többszemközt című vitaműsorában.
  • Örmény ládafiából kikerülő ruhacsodák, korszerűsítve

    Az örmény népviselet elemeiből alkotott ma is hordható, egyedi női- és férfiruhákat Simó Júlia ruhatervező, a Casa Rustica vezetője. A kolozsvári Györkös Mányi Albert emlékházban kedd este bemutatott kollekciót – amint a művésznő elmondta – egy örményországi utazás ihlette.
  • Új lendülettel indít az idei könyvvásár

    Az Örkény- és Caragiale-centenárium jegyében tartják meg idén a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt november közepén.
  • Még várat magára az erdélyi műemlékek feltérképezése

    Erdély-szerte nem történt még meg a műemlékek és műemlék jellegű épületek helyzetének, jelenlegi állapotának a felleltározása. A topográfiai felmérésre azért is égetően nagy szükség van, mivel a ma még álló épületek közül nagyon sok két-három év múlva már eltűnik – hangzott el a Gyorsuló metamorfózis, Városi műemlékeink helyzete az ezredfordulót követően című műemlékvédelmi konferencián, Marosvásárhelyen.
  • Négynapos színházi találkozó Kelettől Nyugatig

    Vava Ştefănescu nemzetközi hírű koreográfus különleges performanszával kezdődött a kolozsvári Nemzeti Színház négynapos fesztiválja, amely idén a „Kelet-Nyugati találkozások" (Întâlnirile Est-Vest) címet viseli.
  • Herta Müller életéről nyílt kiállítás Budapesten

    Bánáti gyerekkorától az irodalmi Nobel-díj átvételéig ismerhetik meg az érdeklődők Herta Müller életét a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárában (FSZEK) csütörtökön nyílt interaktív kiállításon.
  • Sárga csikó, beteg malac – elkezdődött a Filmtettfeszt

    Családias hangulatban kezdődött a kolozsvári Győzelem moziban csütörtök este a 12. alkalommal megszervezett Filmtettfeszt. A rendezvény újdonsága, hogy először osztják ki a Sárga Csikó Díjat, amelyet idén Durst György Balázs Béla-díjas gyártásvezető, a Duna Televízió volt producere vehetett át.
  • Modern Don Quijote-történet a szatmári színpadon

    Világjobbítók címmel kortárs magyar drámát mutat be október 12-én este 7-től a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.
  • Az megy el, aki sosem volt otthon - a bevándorlás filmje

    Kincses Réka marosvásárhelyi származású, Németországban élő rendező Szülőföld, szex és más kellemetlenségek című alkotása nyitott a 12. Filmtettfeszt nagyjátékfilmjeinek sorát. A filmben szerepelnek Bogdán Zsolt és Péter Hilda, a kolozsvári társulat színészei.
  • Új impulzusok a színháznak és a közönségnek

    „Kevés színháznak volt akkor svungja évadkezdéskor, mint a miénknek" – jelentette ki a maszol.ro-nak adott interjúban a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója, Gáspárik Attila, akit a társulat lendületéről, a közönség hűségéről, a szűnni nem akaró problémákról és megvalósítandó terveiről kérdeztünk.
  • Final Cut - Hölgyeim és Uraim: kolozsvári katarzis

    Most először szerepelt hivatalosan erdélyi filmfesztivál programján Pálfi György Final Cut – Hölgyeim és Uraim című filmje: a 12. Filmtettfeszt szombat este tűzte műsorára. A kolozsvári Győzelem mozi terme zsúfolásig megtelt az elismert montázsfilmre kíváncsi nézőkkel.
  • Vatikáni per: elítélték a pápai komornyikot

    Bűnösnek találta bizalmas dokumentumok ellopásában a volt pápai komornyikot egy vatikáni bíróság, és másfél év börtönbüntetésre ítélte szombaton.
  • Liga 1: lépéselőnyhöz jutott a Bukaresti Steaua

    Nem botlott meg Ploieşti-en a bukaresti Steaua a labdarúgó Liga 1 tizedik fordulójának vasárnap esti rangadóján, és így három pontos előnyre tett szert a hétfő este pályára lépő Panduriival szemben.
  • Janics Natasáért „jelképes" 150 ezer eurót kérnek

    A Magyar Kajak-kenu Szövetség főtitkára megerősítette: 150 ezer eurós kivásárlási árat jeleztek a szerbeknek Douchev-Janics Natasa országváltása feltételéül. Ábrahám Attila a Digi Sport Reggeli start című műsorában jelezte, ebből a versenyző szegedi klubját is ki kell fizetni, amely szerinte jelképes összeg. Janics áráról még szavaz a sportág elnöksége.
  • BL: dicsőség és sok-sok pénz vár a CFR játékosaira

    Tízezer euróval gazdagodhatnak a kolozsvári CFR 1907 labdarúgói, amennyiben pozitív mérleggel zárják soron következő két mérkőzésüket. A Pászkány Árpád klubtulajdonos által beígért jutalomért a vasutasoknak legalább döntetlent kell elérniük kedden este a Manchester United ellen és a hétvégén győzniük kell a Liga 1 tabelláját vezető Bukaresti Steaua otthonában.
  • „Erőt és hitet meríthetünk a szabadságharcból”

    „Büszkék vagyunk a múltra, a magyar szabadságharcra, erőt és hitet merítünk belőle, hogy a mában élő és a jövőt tervező nemzedékünk ne tévesszen utat és célt” – jelentette ki Kelemen Hunor szombaton Aradon. Az RMDSZ szövetségi elnöke az október 6-i megemlékezésen mondott beszédet.