Amirõl a ma szól

  • Doppingolt németektől kapott ki 1954-ben az Aranycsapat?

    Nemcsak az NDK-ban, hanem az egykori NSZK-ban is volt államilag finanszírozott, rendszerszerű doppingolás az élsportban egy német tanulmány szerint, amelynek alapján az Aranycsapatot legyőző nyugatnémet válogatott sikerében is lehetett szerepe teljesítményfokozó szernek az 1954-es labdarúgó világbajnokság döntőjében.

  • Cipő maga is énekelt saját emlékkoncertjén

    Egykori együttese, a Republic, zenészkollégái, barátai, tisztelői léptek fel a márciusban elhunyt dalszerző, énekes, Bódi László Cipő emlékére rendezett hétfő esti koncerten a Sziget fesztivál mínusz 1. napján. Cipő utolsó dalát, az Árad a szeretetet az emlékkoncerten maga Cipő adta elő egy megmaradt demófelvétel bejátszása segítségével az ehhez készült videóval a kivetítőkön.

  • Kedden van a 9. EMI tábor nulladik napja

    Idén is egy nappal hamarabb, már kedd délután megnyitja kapuit Borzonton a 9. EMI-tábor. Ekkor még nem működnek a tematikus sátrak, de az estét már egy fergeteges bulival zárják az összegyűltek. Aki augusztus 6-án érkezik, annak nem kell többet fizetnie, viszont másnap 11:00 óráig meg kell vásárolnia a heti vagy napi jegyét – tájékoztatnak a szervezők.

  • Liga 1: Székely találataival élen a Poli, Rednicet lapátra teheti a CFR

    Hétfő esti két találatával ötre növelte góljai számát Székely Szabolcs, a Temesvári Poli csatára, a Szászmedgyesi Gaz Metan elleni 2-1-es győzelemmel a labdarúgó Liga 1 újonca 7 ponttal vezeti a tabellát.  Ugyancsak hétfő este játszott a Kolozsvári CFR is, amely megszégyenítő 4-0-s zakóval tért haza Vasluiból.

  • Régiók: Traian Băsescu is támadta Tőkés Lászlót

    A miniszterelnök és más román politikusok után az államfő is támadta Tőkés László európai parlamenti képviselőt a tusnádfürdői szabadegyetemen elhangzott kijelentései miatt. Traian Băsescut a kormány régiósítási terveiről és a romániai magyar politikusok ellenszegüléséről is kérdezte hétfőn este a Digi24 riportere.

  • Gazdára lelhet a szatmári Pannónia hotel

    A Szatmárnémeti Városi Tanács a Szatmár Megyei Tanáccsal közösen megvásárolná jelenlegi tulajdonosától az egykori Pannónia hotel egyre gyalázatosabb állapotban lévő épületét – írta a szatmar.ro hétfőn, Dorel Coica polgármester bejelentésére hivatkozva.

  • Minisorozatot készítenek a Fargóból a Coen testvérek

    Billy Bob Thornton főszereplésével minisorozatot készítenek a Fargo című Oscar-díjas filmjükből a Coen testvérek - számolt be róla a BBC online hétfőn.

  • Fertőzött vizet árultak 30 megyében, visszavonták a forgalomból

    Huszonhét tonna palackozott vizet vontak be a forgalomból az ország területén hétfőn reggel, ugyanis egy részről olyan baktérium jelenlétét mutatták ki a vízben, amely ellenáll az antibiotikumoknak, másrészt pedig a víz nitrát és nitrit tartalma a megengedettnél jóval magasabb ezekben a vizekben.

  • Megdőlt az Antipában a hazai múzeumlátogatási rekord

    A romániai múzeumok abszolút rekordja dőlt meg azon a kiállításon, amelyen az emberi testet mutatták be, a tárlatot több mint 88 ezer látogató tekintette meg Bukarestben - közölték hétfőn a szervezők.

  • Kirekesztenék a spanyolok Gibraltárt a spanyol légtérből

    A spanyol külügyminiszter egy interjúban megtorló intézkedéseket helyezett kilátásba válaszul egy halászati vitára Gibraltár és Madrid között. David Cameron brit miniszterelnök aggódik, írta a HVG hétfőn.

  • A román alapkamat 50 bázisponttal 4,50 százalékra csökkent

    Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben, 50 bázisponttal csökkentette a Román Nemzeti Bank (BNR) hétfőn az alapkamatot, amelyet így 4,50 százalékban állapítottak meg.

  • Engedélye még nincs, de már építkezik Rétyen a Schweighofer?

    „Régészeti tehermentesítés és geológiai vizsgálatok" leple alatt máris lázasan alakítják a területet és ezzel együtt a tájat a Holzindustrie Schweighofer Rétyre tervezett fafeldolgozó üzemének helyszínén – írta hétfőn a sepsiszentgyörgy.info.

  • Ingyen nézhető a Sziget Fesztivál az interneten

    Három színpad koncertjeit követhetik online adásban azok, akik nem mennek el a Sziget fesztiválra - közölték a szervezők hétfőn, a rendezvény mínusz 1. napján az MTI-vel.

  • Szobrot avattak Magyarfaluban Budău Lina emlékére

    „Egy ismeretlen tengerben olyan szigetek a csángó magyar közösségek, ahol megállhatunk, megpihenhetünk. Magyarfalu is egy ilyen sziget, ahol magyarul tanulnak, magyarul énekelnek és magyarul imádkoznak” – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök vasárnap délután Magyarfaluban. A Bákó melletti, 1500 lelket számláló településen a közösség apraja-nagyja összegyűlt, hogy Budău Linára emlékezzen.

  • Magyar holokausztfilm készül Nemes Jeles László rendezésében

    Nemes Jeles László első játékfilmje 205 millió forint gyártási támogatást kap a Magyar Nemzeti Filmalaptól. A Saul fia című holokauszt-produkció a tervek szerint nemzetközi szereplőgárdával, európai koprodukcióban forog ősztől a Laokoon Filmgroup gyártásában.

  • Idén nyáron sem marad el a Harmonia Cordis gitárfesztiválja

    A Harmonia Cordis Egyesület idén augusztus 12–18. között nyolcadik alkalommal szervezi meg a klasszikusgitár-fesztivált Marosvásárhelyen a Kultúrpalota nagytermében.

  • Băsescu ismét támadta Pontát a CFR Marfă ügyében

    Sajtónyilatkozatban sürgette hétfőn az államfő a miniszterelnököt, hogy mielőbb jelentesse meg a Hivatalos Közlönyben a román államvasút teherszállító részlegének privatizációjáról szóló kormányhatározatot.

  • Emelkedik a Trabantok és Wartburgok ára Németországban

    Esetenként már többe kerülnek a jó állapotú Trabantok és Wartburgok a gyártás több mint két évtizeddel ezelőtti leállítása előtti új áruknál - írja a német Die Welt lap online kiadása.

     

  • Cristiano Ronaldo 2018-ig hosszabbított a Real Madridnál

    Cristiano Ronaldo 2018-ig meghosszabbította szerződését a Real Madrid labdarúgócsapatánál - a királyi gárda ügyeiben mindig jól értesült Marca internetes oldalának hétfői beszámolója szerint.