Letette az esküt az Orban-kormány az elnöki hivatalban (percről percre)
A szükséges 233 helyett 240 támogató voksot kapott a kormányalakításra felkért Ludovic Orban által javasolt nemzeti liberális párti (PNL) kormány a parlament két házának hétfői együttes ülésén. Az új miniszterelnök és kabinetje hétfő este tetette az esküt a Cotroceni-palotában. Az új kormány mandátuma a jövő évi parlamenti választásokig tart. Az eseményeket percről perce követjük.
Újabb tizenhárom koronavírus-fertőzött elhalálozását jelentette kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS), ezzel 663-ra nőtt a betegség halálozás áldozatainak száma. (Agerpres)
Az új koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetet nem oldják fel Olaszországban, a kijárási korlátozások sem szűnnek meg, de a gazdaság újraindítása elkerülhetetlenné vált Giuseppe Conte miniszterelnök szerint. Az oktatás azonban szeptemberig szünetel. (MTI)
„Mától partnerre fog lelni Románia kormányában, egy megbízható partnerre, amely készen áll csatlakozni erőfeszítéseihez, a Románia fejlesztését célzó elképzelések gyakorlatba ültetéséhez, azoknak a programoknak és projekteknek a kivitelezéséhez, amelyek révén Románia visszatérhet a helyes útra" – biztosította Ludovic Orban miniszterelnök Klaus Johannis államfőt, miután az új kabinet tagjai letették a hivatali esküt.
Orban szerint „kisebb csodaként" könyvelhető el, hogy hét politikai pártnak és parlamenti frakciónak sikerült összefognia és a bizalmatlansági indítvány megszavazásával menesztenie a kormányt, majd egy újabb csoda történt azzal, hogy a parlament bizalmat szavazott az új kabinetnek. „Gondoljanak bele, hogy a Nemzeti Liberális Párt, amely vállalta a kormányzás felelősségét, mintegy 20 százalékos arányban van jelen a parlamentben, és ennek ellenére a törvényhozás bizalmat szavazott nekünk" – fogalmazott.
A miniszterelnök köszönetet mondott az USR, az ALDE, a PMP, az RMDSZ, a nemzeti kisebbségek, valamint a Pro Románia azon törvényhozóinak, akik megszavazták a kormány beiktatását. Orban hangsúlyozta, nehéz út áll kormánya előtt, hiszen ki kell mozdítaniuk a holtpontról számos projektet, amelyek eddig stagnáltak, akadályozva ezáltal az ország fejlődését. A legfontosabbak között említette a közlekedési infrastruktúrával és az egészségüggyel kapcsolatos terveket, illetve a haderőfejlesztési programot. Ugyanakkor biztosította az államfőt, hogy a kormány partnere lesz a Románia nemzetközi szerepének megerősítését célzó törekvéseiben, az Amerikai Egyesült Államokkal kötött stratégiai partnerség keretében sorra kerülő kezdeményezésiben és a Művelt Románia elnevezésű projektben is.
Az Orban-kormánynak bizalmat szavazó szociáldemokratákat már mind kizárták a PSD-ből, nyilatkozta hétfő este Viorica Dăncilă pártelnök. Közölte: pártja hétfőn hivatalosan ellenzékbe vonult, és teljes komolysággal fog megfelelni új szerepének. „Az Országos Végrehajtó Bizottság döntése értelmében máris kizártunk mindenkit a PSD-ből, aki árulást követett el ezen a szavazáson” – jelentette ki Viorica Dăncilă, aki ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy a PSD a lehető „legnehezebb” ellenzéke lesz az Orban-kormánynak.
„Egyetlen tétjük volt, hogy buktassák meg a nyugdíjakat és fizetéseket megnövelő PSD-kormányt, azt a pártot, amely emelte a minimálbért, csökkentette az áfát, növelte a bruttó hazai terméket, minden megyei kórházban beruházásokat eszközölt, és több mint 16.000 helyi közösségi befektetési programot valósított meg. Ennek a kormánynak csak az a célja, hogy új mandátumhoz juttassa Johannist, nem pedig az, hogy kormányozzon, márpedig ez a demokrácia borzalmas megsértése” – vélekedett Dăncilă. A volt kormányfő szerint Románia államelnöke diktátorként viselkedik, aki megsemmisít minden erőt, minden elvet és minden törvényt, amely távol tarthatja őt a hatalomtól. (Agerpres)
Klaus Johannis államfő jelenlétében letették az esküt hétfő este a Cotroceni-palotában a Ludovic Orban által vezetett kabinet tagjai.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben a Ludovic Orban vezette kormány tagjainak kinevezéséről szóló rendelet. Klaus Johannis államfő hétfő délután írta alá a kormánytagok kinevezéséről szóló dekrétumot. Az eskütételi ceremónia a Cotroceni-palotában zajlik.
A demokrácia fekete napjának nevezte a hétfői napot Viorica Dăncilă távozó miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke azt követően, hogy a parlament bizalmat szavazott Ludovic Orban kormányának.
A PSD központi székhelyén nyilatkozó Dăncilă azt mondta, az, ami hétfőn a parlamentben történt, az a Johannis elnök által irányított „politikai játszmák és manőverek megkoronázása" volt. „Ma kiteljesedett Johannis elnöknek a végrehajtó hatalom kisajátítását célzó illegitim hadjárata, teljesült az a vak vágya, hogy hatalomra juttassa saját kormányát, amelyet politikailag irányíthat. A demokrácia fekete napja a mai, amelyen Johannis elnöknek – aki lábbal tiporta az alkotmányt, és teljesen figyelmen kívül hagyta az alkotmánybíróság döntéseit – sikerült a Victoria-palotába juttatnia katonáit" – fogalmazott a PSD elnöke.
Dăncilă kiemelte, a miniszterjelöltek között továbbra is fellelhetők olyan személyek, akiket a meghallgatás után elutasítottak a parlamenti szakbizottságok. „Ez egy előzmény nélküli helyzet, amely ezen agresszív jelölt, Klaus Johannis cinizmusáról tanúskodik, illetve arról, hogy ő és kormánya csúfot űznek az állam intézményeiből és a törvényből. Van egy demokráciaellenes és egy alkotmányellenes elnökünk, de ennél is súlyosabb az, hogy olyan elnökünk van, aki a román emberek ellen dolgozik" – tette hozzá.
A szociáldemokraták államfőjelöltje ugyanakkor ismét rámutatott, továbbra is várja Johannis elnököt egy nyilvános vitára, hogy mondja el az embereknek, mit tett „elhibázott mandátuma alatt". Újságírói kérdésre válaszolva Dăncilă elmondta, nem fogja fogadni a Victoria-palotában a miniszterelnöki tisztségben őt váltó Ludovic Orbant, mert „Johannis biztosan megmutatta már neki az utat", a miniszterek azonban jelen lesznek az átadás-átvételen. (Agerpres)
„Azt kértük a mai parlamenti vitán az új kormánytól, hogy tisztelje a polgárokat, tisztelje a magyar közösséget, és tartsa be azokat a törvényeket és szerződéseket, amelyeket Románia parlamentje megszavazott és ratifikált. Ha ez megvalósul, a kisebbségi jogok tekintetében fontos előrelépés történne a következő évben.
Arra kértük az új kormányt, hogy mielőbb hozza be a jövő évi költségvetést a parlamentbe, hogy december 15-ig legyen egy tervezet, amelyről vitázni lehet. Ebben legyen 6 százalék az oktatásnak elkülönítve, hiszen az az RMDSZ meggyőződése, hogy az oktatást nem szabad továbbra is mostohagyermekként kezelni" – mondta az RMDSZ elnöke.
„Azt is kértük, hogy sürgősségi kormányrendelettel ne törvénykezzenek, a választási és az igazságszolgáltatással kapcsolatos törvényeket pedig se sürgősségi kormányrendelettel, se felelősségvállalással ne módosítsák. Egy nehéz időszak következik. A következő évben nagy reformokra nem szabad várni, de az elvárható, hogy tisztességesen, transzparensen, az arroganciát félretéve és a mértéket betartva kormányozzanak" – nyilatkozta a politikus.
Hétfőn 19 órától teszik le a hivatali esküt a Ludovic Orban vezette kabinet tagjai - tájékoztatott az Államelnöki Hivatal. A ceremóniát a Cotroceni-palotában tartják. A közlemény értelmében Klaus Johannis államfő aláírta a kormánytagok kinevezéséről szóló rendeletet.
Romániának van egy legitim kormánya, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Pro Románia „szánalmas és szégyenteljes bojkottja" ellenére is bizalmat szavazott a parlament – jelentette ki a parlament plenáris ülését követően Ludovic Orban kijelölt miniszterelnök. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke köszönetet mondott párttársainak, illetve azoknak a törvényhozóknak, „akik lelkiismeretükre hallgattak, és Románia érdekeit tartották szem előtt". (Agepres)
Ludovic Orban és kormánya még ma leteszi a hivatali esküt. Orban helyettese Raluca Turcan, a PNL képviselőházi frakcióvezetője lesz. A teljes kormánynévsorról itt olvashatja cikkünket.
A PNL-nek és a parlamenti támogatást ígérő pártoknak nem lett volna meg a szükséges szavazatuk a kormány beiktatásához, de a hétfő parlamenti ülést bojkottáló PSD-től és a Pro Romániától kaptak segítséget: előbbi részéről Cristina Burciu, Remus Borza, Marius Bota és Elena Hărătău, utóbbi részéről Mircea Banias, Liviu Ioan Balint, Sorin Cîmpeanu, Daniel Constantin, Florea Damian és Meiroșu Emilia is az Orban-kormányra szavazott, vállalva azt is, hogy ki is zárhatjhák őket a pártjaikból. Marian Cucșa, Adrian Dohotaru és Mihăiță Găină független törvényhozók is támogatták a PNL-t.
A hivatalos végeredmény szerint a 465 törvényhozóból 240-en voltak jelen, ugyanennyit volt az érvényes szavazatok száma, és ennyien szavaztak az Orban-kormány támogatására.
Lezárult a szavazás, a házbizottságok megkezdik a voksok érvényességének megállapítását és összeszámolását. Végül 240 leadott voks volt.
A szavazás kezdetéig nőtt a jelenlévők létszáma: 178 képviselő és 63 szenátor, vagyis összesen 241 törvényhozó van jelen. (G4Media)
- 33131 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33134 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33134 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33135 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33136 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33137 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni