Letette az esküt az Orban-kormány az elnöki hivatalban (percről percre)
A szükséges 233 helyett 240 támogató voksot kapott a kormányalakításra felkért Ludovic Orban által javasolt nemzeti liberális párti (PNL) kormány a parlament két házának hétfői együttes ülésén. Az új miniszterelnök és kabinetje hétfő este tetette az esküt a Cotroceni-palotában. Az új kormány mandátuma a jövő évi parlamenti választásokig tart. Az eseményeket percről perce követjük.
A PNL elnöke szerint vissza kell adni a közintézmények hitelét és a közszolgálatiságot, mert a PSD kormányzása idején az „ismeretségek és pártkönyvek alapján” osztották az állásokat a hivatalokban, nem pedig a hozzáértés szerint.
Az Európai Bizottságban a Romániának fenntartott portfólióra javasolt uniós biztosjelöltek sorozatos visszautasításával a PSD nevetség tárgyává tett Romániát Európában – fogalmazott Ludovic Orban, emlékeztetve, hogy mindegyik más ország nevesítette már biztosjelöltjeit.
Ludovic Orban szerint átmeneti jelleggel kell csak kormányozniuk a jövő év végi parlamenti választásokig, de ez alatt fontos kérdésekben kell dönteni. Példaként említette a Zsil-völgyi bányászsztrájkot, mondván, hogy az eddigi kormány az elmúlt kilenc hónapban nem talált megoldást a munkahelyeiket féltő több mint száz vájár jövőjének a biztosítására. „Ezért is sürgősen szükség van egy legitim kormányra” – tette hozzá.
Ludovic Orban szerint a romániai demokrácia harmincéves történetében még nem volt példa arra, hogy valamelyik kormány beiktatásáról szóló szavazást bojkottáljanak, mint tette az hétfőn a Szociáldemokrata Párt és a Pro Románia. A PNL elnöke szerint ez azt jelenti, hogy „a két baloldali párt semmibe veszi az ország és a lakosság érdekeit, csak a személyes és a pártérdekeket tartják szem előtt”.
Ludovic Orban miniszterelnök-jelölt, a Nemzeti Liberális Párt elnöke ismerteti a kormányprogramot. A politikusnak 60 perc áll a rendelkezésére, ezt az ülés végén és az elején használhatja fel.
Hat szenátor és parlamenti képviselő nem használhatja továbbra sem a szavazókártyát, de hagyományos módon leadhatják majd a voksaikat, s az ülésvezető Alina Gorghiu szerint a szavazásnál ezeket hozzáadják az elektronikus voksokhoz.
Műszaki meghibásodás miatt nem működik a szavazógépek egy része. Tizenegyen jelezték a hibát, többek között Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is.
A 465 szenátorból és képviselőből 235-en jelezték eddig részvételüket, úgyhogy Alina Gorghiu ülésvezető döntőképesnek nyilvánította a két ház együttes ülését, és megnyitotta a tanácskozást.
Az ülésvezető felszólította a törvényhozókat, hogy foglalják el helyeiket, mert két perc múlva megkezdik az ülést.
Ha a kormányévsor megkapja a szükséges szavazatszámot, már ma beiktathatják az új kormányt, és holnap a Victoria-palotában megtartják az első kormányülést, amelyen elfogadják a kabinet átszervezéséről szóló sürgősségi rendeletet. (G4Media)
A baloldali Pro Románia elnöke, Victor Ponta közölte, hogy pártja sem vesz részt a szavazáson, ennek ellenére Daniel Constantin, Sorin Cîmpeanu, Emilia Meiroșu, Mircea Banias, Georgian Pop és Damian Florea megjelent. A hírek szerint őt támogatni fogják az Orban-kormány beiktatását, még akkor is, ha kizárják őket a pártból. (G4Media)
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője, Alina Gorghiu vezeti majd az ülést, mivel a szenátus és a képviselőház PSD-párti elnökei, Teodor Meleșcanu, illetve Marcel Ciolacu nem jelent meg. Meleșcanu egyébként megüzente, hogy a voksok számolásánál jelen lesz. (G4Media)
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátorai és képviselői ígéretükhöz híven távol maradnak a két ház együttes ülésétől, kivéve a házbizottságok tagjait. (G4Media)
Elképzelhető, hogy nem is tartanak szavazást, mert a parlament határozatképtelen lesz, ugyanis a szociáldemokraták bejelentették, hogy bojkottálni fogják az ülést. A Pro Románia is meglebegtette törvényhozói távolmaradását.
- 33149 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33152 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33152 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33153 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33154 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33155 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni