Klaus Johannis: messze vagyunk attól, hogy az élet visszatérjen a megszokott medrébe


-A A+

Május 15. után csak fokozatosan oldják fel a hatóságok a korlátozási intézkedéseket, folyamatosan figyelve a koronavírus-statisztikákat. Messze vagyunk még attól, hogy Romániában az élet visszatérjen a megszokott medrébe – jelentette ki kedden az államfő. Klaus Johannis rendhagyó sajtótájékoztatót tartott az elnöki hivatalban.

Az államfő elmondta, a romániai társadalom az elmúlt hetekben bebizonyította érettségét, figyelemere méltó eredményekkel jártak a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében hozott intézkedések. Johannis egy diagrammal szemléltette, hogy Romániában nemzetközi viszonylatban kevés áldozata volt eddig a pandémiának.

Azonban óvatosságra intett, mert a koronavírus-járvány a szakemberek szerint még nem tetőzött Romániában, és a korlátozások túl korai feloldása szerinte veszélyezteti az eddigi eredményeket. „A május 15. utáni lazítások nem jelentik azt, hogy visszatérünk a járvány előtti életvitelhez. A szakemberek sem tudják, mikor tér vissza az élet a megszokott medrébe” – jelentette ki.

Johannis rámutatott, a szükségállapot megszüntetése után sem lehet majd nagyobb csoportokban tartózkodni az utcán, és a települést is csak "nyomós okkal" lehet elhagyni. Az elnök szerint a "nagyobb fesztiválok" vélhetően elmaradnak idén, a sportversenyeket pedig, "ha egyáltalán folytatódni fognak", nagy valószínűséggel nézők nélkül tartják meg. "Fokozatosan fogjuk enyhíteni a korlátozásokat" - nyomatékosította az államfő. 

 

Johannis elmondta, jövő héten lesz döntés arról, hogy fenntartják-e az országban szükségállapotot május 15. után, vagy más jogi keretet adnak az óvintézkedéseknek. "Bejelenthetjük például, hogy május 15-étől mehetünk-e a fogorvoshoz, vagy sem, de ezt kommunikálhatjuk jövő héten úgy, hogy május 15-étől érvényes. A döntést a jövő héten fogjuk meghozni. Ne értsenek félre, példákat adtam a lehetséges lazításokra" - mondta az államfő a Cotroceni-palotában.

A választásokról

Johannis rámutatott, egyre több szakértő véli úgy, hogy nem fogunk tudni megszabadulni az új koronavírustól, meg kell tanulnunk együtt élni vele. Az elnök szerint korai lenne még kijelenteni, hogy szeptemberben, októberben vagy decemberben lesznek a választások, ez ugyanis nagymértékben függ a járvány kezelésétől, attól, hogy miként reagál a lakosság erre a vírusra.

"Az a fontos, hogy akkor tartsuk meg a választásokat, amikor azok nem jelentenek veszélyt a lakosságra. Nem fogok beleegyezni abba, hogy olyan időszakban szervezzük meg a választásokat, amikor még tart a járvány, és jelentős a megbetegedések száma. Én azt szeretném, hogy ősszel kerüljön sor a helyhatósági választásokra és rendes időben, azaz november végén, december elején a parlamenti választásokra, de ha nem lehet biztonságos körülmények között megtartani ezeket, akkor el kell halasztani" - nyomatékosította Johannis.

A nyugdíjelemésről

Újságírói kérdésre válaszolva az államfő kijelentette: nem lenne tisztességes a nyugdíjasokkal fizettetni ki a járvány számláját. Szerinte a kormánynak alaposan mérlegelnie kell a nyugdíjak szeptembertől esedékes 40 százalékos emelésének kérdését. Az elnök úgy véli, az első félév végére tervezett költségvetés-kiigazításig vélhetően elegendő információ áll majd a kormány rendelkezésére ahhoz, hogy dönthessen a nyugdíjemelés ügyében. 

"A nyugdíjasok kategóriája amellett, hogy sebezhető, nagyon sokszor került hátrányos helyzetbe. Arra a kérdésre, hogy lesz-e mód az emelésre vagy nem lesz, vagy hogy mennyivel tudják emelni a nyugdíjakat, a kormánynak kell majd válaszolnia a megfelelő pillanatban" - szögezte le Johannis. 

A bérekről

Szintén újságírói kérdésre válaszolva az elnök kijelentette: a pénzügyminiszter arról biztosította kedden, hogy nem lesz gond a közalkalmazotti bérek kifizetésével. "Én is feltettem ezt a kérdést a pénzügyminiszternek, aki arról biztosított, hogy nem lesznek problémák e tekintetben. Nagyon nehéz lesz fedezni a költségvetési hiányt, de a minisztériumnak vannak megoldásai, amelyeket gyakorlatba ültet, és az emberek meg fogják kapni a pénzüket" - fogalmazott a Cotroceni-palotában tartott sajtótájékoztatón. 

A „populista” PSD-ről

Az államfő bírálta azokat a parlamenti pártokat, amelyek szerinte politikai tőkét próbálnak kovácsolni a koronavírus-járványból. "A parlamentben, ahol vagy távmunka zajlott, vagy összegyűltek néhányan, egy furcsa, baljós előadást láttunk, azt mondanám, hogy egy sajnálatos fesztivál zajlott, amelyet ugyanazok a politikusok hangszereltek, akik már a válság előtt is káros és minden bizonnyal demagóg magatartást tanúsítottak, azok, akik pénz nélkül hagyták Romániát" - hangoztatta Johannis.

Szavai szerint „a románok pénzét elpazarolták az egymást követő PSD-kormányok”. Azt mondta: a Szociáldemokrata Párt többéves kormányzása után úgy szembesült az ország ezzel a járvánnyal, hogy csaknem üres volt a kincstár, és semmilyen tartalék nem létezett maszkokból sem, fertőtlenítőszerekből sem, és gyógyszer is alig volt. Szánalmasnak nevezte, hogy most ugyanazok a PSD-sek hangoskodnak, akik ide juttatták az országot, és naponta jönnek a parlamentben „populistábbnál populistább” javaslatokkal, amelyeket lehetetlenség gyakorlatba ültetni.

A gyerekpénz megduplázásáról

A gyermeknevelési pótlék megkétszerezéséről Klaus Johannis azt mondta: ez az egyik olyan intézkedés, amelyet alaposan mérlegelnie kell a kormánynak és a pénzügyminisztériumnak. Az államfő emlékeztetett, hogy néhány hónappal ezelőtt már megduplázódott az úgynevezett gyermekpénz összege.

"Elismerem, én is szeretném, hogy a román állampolgárok több pénzhez jussanak, de annak a pénznek valahonnan jönnie kell, valahol léteznie kell, és ezt az egyensúlyt a kormánynak és a pénzügyminisztériumnak kell megteremtenie. Az első félév után minden bizonnyal ezt is megvizsgálják, és erre a kérdésre is választ ad majd a kormány" - válaszolt egy újságírói kérdésre Johannis.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja. 







EZT OLVASTA MÁR?

X