A Maszol annak járt utána, hogy a csökkenés hátterében milyen okok húzódnak meg, illetve milyen megoldásokkal lehet ellensúlyozni a képviseleti veszteséget.
A női csapat osztályt váltott a nyáron és a másodosztályú bajnokságban lesz érdekelt.
A demokrata jelölt több mint 900 szavazattal vezet a „csatatérállamban”.
Jelentősen csökkentek az esetszámok a kéthetes lezárásnak köszönhetően a két Kolozs megyei településen, így péntek hajnalban feloldották a vesztegzárat.
Összesen 17 potyautast tartóztattak fel a határrendészek.
Közel 5000 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést.
Kulisszák mögötti munkáján túl, Körner Anna színpadi tehetségét is megmutathatta több alkalommal is.
A második negyedévben megfeleződött az utasszám, az éves deficit előreláthatóan meghaladja majd a fél milliárd lejt.
"Nincs mentsége az elnöknek a mai kijelentéseire, amelyek aláássák demokratikus eljárásrendünket."
Külföldön két napon át zajlik majd a szavazás, míg az ország határain belül december 6-án várják az urnákhoz a választópolgárokat.
Az eset súlyosságától függetlenül a myocarditis mindazokat érintheti, akik COVID-19-cel fertőződnek. A szívizomgyulladás a szívfal középső rétegének gyulladása.
A hivatalban lévő elnök szerint a demokraták választási csalásra készülnek.
Kidolgozták a hétfőtől hatályba lépő korlátozó intézkedéseket.
Öt gólt kaptak az AS Romától és egyet sem rúgtak.
Marcel Ciolacu háborog.
Alexandru Rafila professzor, valamint a Marosvásárhelyi George Emil Palade Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem (MOGYTTE) rektora, Leonard Azamfirei is miniszteri megbízatást kap, ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) alakíthat majd kormányt a december 6-i parlamenti választásokat követően – közölte a PSD elnöke.
Csaknem egyéves késéssel elkészült Romániában a bolgár-román-magyar-osztrák (BRUA) gázfolyosó első, 497 kilométeres szakasza – közölte csütörtökön a Hotnews.ro hírportál a kormányfőtitkárság illetékes tisztségviselőjének bejelentésére hivatkozva.
A szigorítások hétfőtől lépnek érvénybe.
Több amerikai tagállamban még tart a szavazatok számlálása, a republikánusok még több pert indítottak csütörtökön. Donald Trump elnök egy mikroblog-bejegyzésben ismét a szavazatszámlálás leállítását követelte.