A vissza nem váltott jegyekkel a Kolozsvári Magyar Operát támogatják.
Az Esterházy Péter-archívum az író teljes irodalmi hagyatékát tartalmazza, így valamennyi mű kéziratát és az alkotások előmunkálatainak dokumentumait, valamint a levelezését is.
Folyamatosan csökken Joe Biden előnye ebben az államban.
A halálos áldozatok száma 1 224 415.
Klaus Iohannis államelnök csütörtökön aláírta a Costel Alexe környezetvédelmi miniszter lemondását jóváhagyó dekrétumot.
A 16. században épült erődtemplomot műemlékké nyilvánították korábban.
Ezentúl az ásványvízipari kitermelés után fizetett illetékek 80 százaléka a megyei és a helyi közigazgatási egységekben maradnak.
Nem tyudni, mikor ülnek újra asztalhoz a felek.
Jelentette be szerda este a Stratégiai Kommunikációs Csoport.
A Mihályfalván megtelepedett malomépítő Glück család egyenes ágú leszármazottja a jelenleg Amerikában élő Louise Elisabeth Glück, akinek költői munkásságát idén irodalmi Nobel-díjjal ismerték el.
A Romaqua mellett a magyar MOL és a leggazdagabb romániai magyar cége is ott van a legnagyobb profitot termelő vállalatok között.
Bár a köhögés egy védőreflex, és abban segít, hogy a különböző ingerlő anyagok távozzanak a tüdőből, roppant bosszantó, alkalomadtán fájdalmas és kínzó is lehet.
A demonstrációk békések voltak.
Érvényesült a papírforma a BL-csoportkör harmadik fordulójában is.
Wisconsin után Michiganban is nyert a CNN előrejelzése szerint.
Szerdán változatlanul bizonytalan volt a választások eredménye, több csatatér-államban még folyt a szavazatok számlálása.
Európa egyre inkább bezárkózik, bár nem mindenhol olyan szigorúan, mint tavasszal.
A Twitter vitatható igazságtartalmúként jelölte meg az elnök választási csalásra utaló posztjait.
Kolozsváron járt az egészségügyi miniszter az egyre durvuló járványhelyzet miatt.
A Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja szerint a történelmi sebek begyógyításán, a kulturális különbözőségek elfogadásán és az egymás közötti hidak építésén kellene dolgozni ahelyett, hogy újabb sebeket okozunk.