Szeptember 27-én, vasárnap polgármestereket, önkormányzati képviselőket választ Románia.
Az elmúlt két évtizedben csaknem 100 millió hektárnyi erdő tűnt el a Föld felszínéről; az erdők fogyása folyamatos, már lassúbb ütemű, mint korábban volt, és kontinensenként változó tendenciát mutat – derül ki az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) nemrég kiadott jelentéséből, amelyet az AFP ismertetett.
Kolozsváron Ludovic Orban miniszterelnök jelenlétében aláírták kedden az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarnádas és Magyarzsombor közötti 30 kilométeres szakaszának a tervezési és megépítési szerződését.
Idén 80 éves Kovács Levente színházi rendező, egyetemi tanár, író. Az Erdélyi Magyar Televízió Kultúrcsepp műsorában tőle kapnak életleckéket a nézők.
Kolozsvár és Marosvásárhely között még 15,6 kilométeres szakasz hiányzik.
A helyhatósági választások apropóján új, interaktív rangsort dolgozott ki az Erdélystat, amelyben a romániai városok és az erdélyi községek önkormányzatainak jövedelme hasonlítható össze.
Ha minden a tervek szerint halad, a Kolozsvárt Marosvásárhellyel összekötő sztráda 2021 végére készül el.
A 2020-as Legszebb Erdélyi Magyar Dal gálát online szervezik meg.
Önkormányzati, parlamenti választások és Trianon-törvény – ezekről vitáznak szerda este a Sajtóprésben.
A népszerű magazinműsor sok izgalmas témával várja nézőit az új évadban is.
A két beruházás után úszásoktatást indítanak, és a teremsportokat is népszerűsíteni fogják.
Erdély legjei sorozatunk utolsó részében a költő szülőfalujába látogattunk.
Bogos Mária tanárnővel beszélgettünk, aki könyvet is írt a csíkszépvízi örmény közösségről.
Az ötletről és az eddig elért sikerekről beszélgettünk Fazakas Szabolccsal.
A BBTE magyar hallgatóinak hozzávetőleg háromnegyede egyáltalán nem kell órákra járjon, a Sapientián hibrid oktatás folyik majd, tömbösített rendszerben.
A brazil űrkutatási hivatal (INPE) műholdas adatai szerint idén már eddig több tűz lángolt a brazíliai Pantanal területén, mint 2018-ban és 2019-ben összesen.
A wellnessközpontról és a város idegenforgalmáról Mik József polgármesterrel beszélgettünk.
A helyszínválasztást azzal indokolják, hogy viszonylag közel van Marosvásárhelyhez, ugyanakkor alig öt kilométerre van a marosvásárhelyi repülőtértől és közel van az épülő autópálya nyomvonalához is.
Mára már a Sepsi Sic egyedüli csapatként képviselheti Romániát az Európa-kupán, a Sepsi OSK pedig három éve az első ligában játszik.
Kövessék a műsorokat élőben az Erdély TV képernyőjén és Facebook oldalán.