A Fidesz is megszólalt Klaus Iohannis államfő magyarellenes nyilatkozata kapcsán
A Fidesz határozottan elítéli Klaus Iohannis román államfő magyarellenes nyilatkozatát; és azt kéri, hogy Románia elnöke kérjen bocsánatot a magyaroktól - közölte a párt szerdán az MTI-vel.
A nagyobbik magyar kormánypárt Klaus Iohannis szerda déli televíziós beszédére reagált. Az államfő azzal kapcsolatban fejtette ki véleményét, hogy a román parlament alsóháza a közelmúltban hallgatólagosan elfogadta Székelyföld területi autonómiájának a törvénytervezetét.
Klaus Iohannis kijelentette: a parlamentben a legnagyobb erőt képviselő Szociáldemokrata Párt (PSD) "azért harcol, hogy Erdélyt odaadja a magyaroknak". Magyarul köszöntve a PSD elnökét, feltette a kérdést: vajon mit ígért Orbán Viktor magyar miniszterelnök cserébe a megegyezésért?
A Fidesz közleményében azt írta: az elmúlt napokban a román állam képviselői több kirohanást intéztek a magyarok ellen, szerdán pedig "Románia első embere a veszélyhelyzet idején kiáll, és a magyarok, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), Magyarország és Orbán Viktor ellen uszít".
Úgy fogalmaztak: "Szomorú látni, hogy miközben Magyarország segélyt küld Romániába az erdélyi magyaroknak, a román elnök belpolitikai csatározások miatt, a legsötétebb időket idézve, etnikai feszültséget szít." Kiemelték: a Fidesz abban érdekelt, hogy Romániával jó kapcsolatok alakuljanak ki és nyitottak az együttműködésre, "ebben a nehéz helyzetben különösen egymásra vagyunk utalva".
A Fidesz Románia elnökétől azt kéri: "kérjen bocsánatot a magyaroktól, vonja vissza felelőtlen nyilatkozatát és tanúsítson több tiszteletet a magyarok iránt". "Minden magyar felelős minden magyarért!" - hangsúlyozta a Fidesz.
- A bukaresti külügy szerint Szijjártó Péter kiforgatta a román államfő szavait
Belföld - SZNT: Románia jövőjét nem lehet a gyűlöletre építeni
Belföld - Vadim Tudor szelleme kísért Cotroceni-ben – román publicisták az államfő uszító kijelentéseiről
Háttér - Székelyföld autonómiája: még rátett egy lapáttal az államfő a korábbi nyilatkozatára
Belföld - Szijjártó Péter üzent a román államfőnek: „Több tiszteletet a magyaroknak!”
Külföld - A PSD elnöke az államfő nyilatkozatáról: „Az volt az érzésem, hogy Vadim Tudor él”
Belföld - Farkas István: Iohannis ionapotja
Vélemény - Rostás-Péter István: Guten Morgen, Herr Johannis!
Vélemény - Feljelentette az államfőt a diszkriminációellenes tanácsnál a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat
Belföld - Elutasította a szenátus a székelyföldi autonómiatervezetet
Belföld - Még nem érkezett panasz a diszkriminációellenes tanácshoz Johannis kijelentései miatt
Belföld - Elítélik a román pártok is Johannis autonómiatervezettel kapcsolatos kirohanását
Belföld - Kelemen Hunor: példátlan Klaus Johannis államfő megnyilvánulása
Belföld - Johannis: a PSD titokban odaadta a magyaroknak Erdélyt
Belföld
- 33066 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33068 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33068 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33069 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33071 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33071 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni