Vallasek Júlia a Trianon-történetekről: az irodalom segíthet feloldani a traumát


-A A+

Megtalálta-e a magyar irodalom azt a nyelvet, amelyen a trianoni békeszerződés okozta trauma elbeszélhető, tehát feloldható? Hogyan próbálkoztak ezzel az írók az eseménye után közvetlenül, illetve száz évvel később? Vallasek Júlia kolozsvári irodalomtörténész, aki a kortárs magyar regények Trianon-reprezentációiról korábban már beszélt a Maszolnak, szerdán a Szegedi Tudományegyetem felkérésére tartott online előadást a témában.

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara AudMax Esték címmel szervezett őszi előadássorozatot. A hat online előadás a határ/határtalanság dilemmáival foglalkozik, és a Trianon-évfordulóhoz is kapcsolódik, az előadók pedig mindannyian határon túli magyar kutatók. Az első előadást a szlovákiai Mészáros András tartotta Irodalom és filozófia határán címmel, őt követte Balázs Imre József Tíz korszak az erdélyi magyar irodalomban című előadása, majd Vallasek Júlia következett „A térképen vonalat húzó ceruza” – Otthon, otthontalanság, határok megjelenése a Trianont tematizáló regényekben című prezentációjával.  

A Trianoni békeszerződés eredményeként a határok eltolódtak, a szülőföld fogalma megváltozott, más kontextusba kellett helyezni. Vallasek Júlia előadásában azt vizsgálta, hogyan jelenik meg a kommunikatív emlékezetben ez a változás, hogyan válik a tér idegenné, majd újra otthonná a ’20-as-’30-as évek regényeiben, illetve hogyan dolgozza ezt tovább a kortárs irodalom a 2000-es évek után.  

Az előadó világosan fogalmazott: egyelőre még nem látja annak az időszerűségét, hogy ahogyan Proust főhőse Az eltűnt idő nyomában, úgy sétáljon és nosztalgiázzon el egy magyar ember Trianon kapcsán egy kedves emlékről, vakációról vagy szerelemről. Szerinte számunkra, minden ambivalenciája ellenére, a Trianon szónak van egyfajta „kezdet és vég értelme”, innen számolunk.

„Ez nem mindenhol van így, például ha román kollégákkal beszélünk a 20. századi eseményekről, akkor számukra nem Trianon az origó, hanem az 1918-as gyulafehérvári országgyűlés. Számukra a Trianon egy történelmi név és helyszín, és ők máshonnan számolnak” – mondta el az előadó, hozzátéve, hogy a fogalmaink nem mindig azonosak, akkor sem, amikor az otthonról, otthontalanságról, a határokról beszélünk. 

„A közös hagyomány, a nyelv, a kultúra nemzetformáló és összetartó erő”

Vallasek Júlia 13 szerző 16 regényét vizsgálta a két világháború közötti időszakban, arra keresve a választ, hogy mi a különbség a háború előtt és után szocializálódott emberek térképzetében, hogyan változtak a regényekben a szimbolikus terek, az otthon és az otthontalanság fogalma. Mint fogalmazott, a veszteség, a gyász, a kétségbeesés, mint irodalmi téma a ’20-as években nagyon jelen van, és a ’20-as évek elején nincsen olyan magyar író, aki valamilyen formában ne reflektált volna erre.Vallasek Júlia megfigyelése szerint a regények főhősei vagy maradók lettek, vagy távozók, és vannak izgalmas figurák, akik átköltöznek az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamainak valamelyik régiójába. Vannak olyan regények, amelyek hőse hazatér valamelyik utódállamba, és ott épít karriert, alapít családot. Ezek általában a középosztályból származnak, fiatalok, és fontos téma a szerelem is, a visszatérésük pedig egy adott közösséghez való tartozásként értelmeződik.  

Mint megtudtuk, a ’20-as évek regényeiben a tájleírás gyakran sztereotípiákra alapul, ha Erdélyre vagy a Felvidékre gondolnak a szereplők, általában a hegy, a fenyves, a szikla képe jelenik meg. Nagy hangsúly esik bennük a demokratikus reflexekre, a szolidaritás, a modernizáció és a társadalmi kiegyenlítődés eszméjére, és fontos motívum az utazás, a köztes állapotban való lét is.

„Ebben az időszakban a közös hagyomány, a nyelv, a kultúra nemzetformáló és összetartó erővé, kohéziós tényezővé válik, és felül tudja írni a politikai határok elválasztó erejét” – tette hozzá az előadó.

A kortárs regényekben is megjelenik Trianon

Trianon 1990 után ismét előtérbe kerül a magyar regényekben. A kutató szerint jogosan fontos a téma a mai napig, mivel fizikailag a mindennapi valóságban megtapasztalható, a határ egy létező fogalom a mindennapi életünkben, ugyanakkor markánsan jelen van a kommunikatív emlékezetben, mivel gyakorlatilag nincsen olyan magyar család, amelyiknek a családtörténetében ne kerülne elő az, hogy menekültek valahonnan, vagy az, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia valamelyik utódállamában élnek.  

Vallasek Júlia arról is beszélt, hogy a Trianont tematizáló kortárs irodalomra az Erdély-dominancia a jellemző, Erdély jelenik meg a leggyakrabban ezekben a művekben, mivel itt alakult ki a „legkomplexebb intézményrendszer”. Szerinte a 2000-es évek irodalmára az jellemző, hogy erős a tapasztalati megközelítés, a naplóforma, és, hogy Trianon már nem írható meg önmagában, ahogy azt a ’20-as évek propagandairodalma tette, a háttérben mindig ott kell legyenek, mint kapcsolt elemek, a háborúk, a társadalmi kataklizmák, a modernizáció, a szomszéd- és többségi nemzetekhez való viszony.Végül az előadó kitért arra is, hogy segíthet-e ez irodalom feloldani a Trianon traumát. „A traumaelméletek szerint a gyógyulás összefügg azzal, hogy a történetek elbeszélhetőek legyenek. Meg kell találni egy olyan nyelvet, amelyen ez az élmény elmondható, és másokkal megosztható” – magyarázta. Szerinte az irodalom már a ’20-as évek végén elkezdett létrehozni egy olyan új nyelvet, amelyen ez az élmény elmondható, elbeszélhető.

Az AudMax Esték következő alkalmain az ukrajnai Csernicskó István tart előadást Trianon nyelvi következményei címmel, őt követi Németh Zoltán prezentációja Szlovákiai magyar irodalom: van-e vagy nincs? címmel, majd a szerbiai Harkai Vass Éva Határon belül és kívül – Vázlat a vajdasági magyar irodalomról című előadás zárja a rendezvénysorozatot. Az előadások az SZTE BTK virtuális kávézóján, Az Odu nevű Facebook-csoporton keresztül követhetőek szerda esténként 19 órától.








EZT OLVASTA MÁR?

X