A sepsiszentgyörgyi román társulat Faust Family című előadása egy onkológus orvosnő történetére adaptálja Goethe klasszikusát.
A Hagyományok Háza először szervez turnét az Anna-bál prímásverseny győzteseinek. Az első programsorozat szeptember 11-15. között Erdélyben lesz.
Milyenek voltak az erdélyi divatfotók, amikor az öltözködési stílust a szocialista „first lady-k” diktálták, a boltok alig létező kínálatát pedig csempészáruval próbálta pótolni a lakosság?
A közkedvelt műsorok megmaradnak, de a tartalom és a műsorbosztás hallgatóbarátabb lesz, ígéri Szász Attila főszerkesztő-helyettes.
A Velencei Biennálé finanszírozásával Déván és Petrozsényben forgott filmet, amelyben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány növendékei is szerepet kaptak, október 2-án, szerdán este hét órától vetítik a kolozsvári Győzelem moziban.
Elindult az Erdélyi Digitális Tudománytár – Digitéka, amelyen jelenleg összesen 550 166 oldalnyi olyan sajtóterméket és könyvet lehet digitális formában elérni akár az otthoni karosszékből, amelyet eddig csak történészek, kutatók böngésztek.
A nagyváradi Szigligeti Színház társulatai mozgalmas évadnak néznek elébe, többek között a színház színpadának felújítása is tart még.
Az Anna & The Barbies zárja a szeptember 6-8. között Székelyudvarhelyen megszervezett 7. Siculus fesztivált, az együttes énekese, Pásztor Anna egy zenekarmenedzsmentről szóló beszélgetésen is részt vesz.
Erdélyi magyar sajtótermékeket, folyóiratokat és könyveket digitalizált az Iskola Alapítvány és a Jakabffy Elemér Alapítvány. Az Erdélyi Digitális Tudománytár – Digitéka betaverziója már elérhető.
Három bemutatót, turnékat és fesztiválszerepléseket tervez a 2019/2020-as évadra a sepsiszentgyörgyi M Studio, ahol a FLOW3 nemzetközi mozgásszínházi fesztivált is megrendezik november folyamán.
Kiderült, csupán „villany-gáz” típusú költségekre elegendő költségvetés-kiegészítéshez jutott a Kolozsvári Magyar Opera.
Ellopták a világhírű brit graffitiművész, Banksy egyik alkotását a párizsi Pompidou Központ földalatti parkolója bejárati fémtáblájának hátoldaláról.
Villámcsődület előzi meg péntek délután 16 órától Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Néptánc Antológia gálaműsorát, amely az erdélyi műkedvelő néptáncegyüttesek versenyének csúcspontja lesz.
Élete 75. évében meghalt Peter Lindbergh német sztárfotós. Halálhírét szerdán párizsi stúdiója erősítette meg.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház 71. évadának első bemutatója a Szegedi Szabadtéri Játékokon augusztusban már bemutatott Koldusopera lesz.
Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjét nevezi Oscar-díjra Magyarország, Corneliu Porumboiu La Gomera című alkotását pedig Románia nemzetközi film kategóriában.
Szeptemberben érkezik a romániai mozikba a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :), Schwechtje Mihály első nagyjátékfilmje, amely a tinik érzelmi életét és az online kommunikáció csapdáit villantja fel.
Ingyenes közösségi színházi műhelyre várja az érdeklődőket a sepsiszentgyörgyi MAGMA Kortárs Közeg Egyesület. Partnereivel együtt három székelyföldi helyszínen szervezi meg az alkotótáborokat.
A WonderPuck utcaszínházi fesztivál harmadik kiadása szeptember 13. és 15. között zajlik Kolozsvár központi terein és a bonchidai Bánffy-kastélyban: három nap alatt több mint 40 előadással szórakoztatják a családokat, fiatalokat.
Bartis Attila portréi már a kilencvenes években felkeltették a kritikusok érdeklődését, az elmúlt három évtizedben mégis irodalmárként vált ismertté, bár életében mindig is ott volt a látható pillanat megörökítésének művészi igénye.