„Minden marosvásárhelyinek ugyanazt jelenti március 20-a”


-A A+

Amikor kimondjuk azt, hogy március 20-a, akkor minden marosvásárhelyi ugyanarra az 1990-es márciusra, a márciusi tragikus eseményekre gondol – mondta bevezetőjében Borbély László péntek este, a Bernády Házban tartott könyvbemutatóval és filmvetítéssel egybekötött megemlékezésen, a fekete március 25. évfordulóján.

A Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke felidézte: a március 19-i pogrom utáni napon, 20-án békésen tüntetett Marosvásárhely magyar lakossága, majd megtörténtek a tragikus események. Hogy nem folytatódott és nem torkollott a délszláv államokhoz hasonló erőszakos, áldozatokkal, megtorlásokkal tele polgárháborúba, annak talán egy magyarázata van: a románok is és a magyarok is megijedtek attól, ami Marosvásárhelyen történt, és nem akartak folytatást a konfliktusoknak.

„Áldozatok, halottak, bűnbakok, gyűlölet és egymásramutogatás volt, de az igazi felelősök nyilvánossá hozatala még nem történt meg. Mert nem a magyarok voltak a felelősök és nem is a románok” – hangzott el a Bernády Házban.

A péntek esti megemlékezést megelőzően délelőtt 1990-2015. március 19-20 – Visszatekintés és jövőkép címmel kerekasztal beszélgetést szervezett az alapítvány. Az elismert történészek (Novák Zoltán, László Márton, Soós Zoltán, Gabriel Andreescu, Vasile Cernat) mellett a civil társadalom és politikai élet jeles személyiségei is jelen voltak: Emil Constantinescu, Románia volt elnöke, Smaranda Enache a Pro Europa Liga társelnöke, Alina Nelega, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti igazgatója, Markó Béla az RMDSZ volt elnöke, Király István, Kolozsváry Zoltán és mások.

A beszélgetés a közös, befogadó identitás kialakításáról, a gyűlöletbeszéd és a szélsőséges megnyilvánulások elleni együttes fellépésről szólt, a jelenlevők felidézték mindazt, ami a múltban történt politikai síkon, illetve a civil szférában. Constantinescu a 90-es események idején még nem politizált, államelnökként próbált politikai nyomást gyakorolni a parlementre, a kormányra, hogy jogokat biztosítson a romániai magyar közösségnek. Annak érdekében, hogy Marosvásárhely igazi kultúrváros legyen, ahol valamennyi kultúra megfér egymás mellett és ki is egészíti egymást, csak közösen lehet tenni, egymást elfogadva, egymást tolerálva – hangzott el a beszélgetésen. 

Délután a márciusi események egyéves évfordulóján 1991-ben megjelent Fehér Könyv bővített, második kiadását is bemutatták a szerzők és szerkesztők, illetve az egykori események résztvevőinek/elszenvedőinek a jelenlétében. Gálfalvi György szerkesztő beszélt a kötet létrejöttéről, majd Káli Király István szerkesztő és szerző, az 1990. március 19-én az RMDSZ padlására szorult 79 személy egyikeként osztotta meg gondolatait a jelenlevőkkel. A rendezvény a Marosvásárhely fekete márciusa című 12 órás film rövid, egyórás változatának levetítésével ért véget.

A Bernády Ház nagytermében a márciusi eseményeken készült fotók, Bálint Zsigmond, Both Gyula, Vajda György, Haragos Zoltán, Kucsera Jenő és néhány ismeretlen személy fényképfelvételeiből nyílt kiállítás is megtekinthető.

Március 23-án, hétfőn hat órakor ugyancsak a Bernády Házban kerül sor Novák Csaba Zoltán, a marosvásárhelyi Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársának Forradalom és rendszerváltás Marosvásárhelyen című előadására, valamint az Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989-1990) tanulmánykötet bemutatójára, amelyet Gagyi József, a  Sapientia MT tanára mutat be.








EZT OLVASTA MÁR?

X