Vélemény

Ha az igazságszolgáltatás valóban működne, ha nem csak politikai megrendelésre vagy külső nyomásra cselekedne, akkor a politikai bűnösök mellett bíróság elé kellene állítani azokat az ügyészeket, bírókat, akik vétkesek a bűnösök büntetlenségében.

Mindinkább összekuszálódó világunkban egyetlen dolgot tehetünk magunkért és az emberiségért. Megpróbáljuk bizonyítani, hogy a demokrácia minden ellentétesnek tűnő tapasztalat dacára ma is működőképes.

Érdemes volt a sajtóban az RMDSZ támogatása mellett érvelni: hadd higgyük, hogy egy kicsit ezzel is hozzájárultunk ahhoz, hogy megújult érdekképviseletünk előtt jó lehetőségek nyílnak meg.

Ennek az évnek a sebeit nem lesz könnyű begyógyítani, főleg ami a magyar irodalmat, könnyű- vagy komolyzenét illeti. Sokan lezárt életművet hagytak maguk mögött, mások fontos műveket vittek magukkal.

Az oktatási tárcának a PISA-teszt értékelésekor mégiscsak igaza volt. Hiszen ennyi következetlenség, fejetlenség, stratégiahiány közepette még az utolsó előtti hely is jó eredménynek számít. 

Ne hagyjuk, hogy néhány nekünk nem tetsző történés elfödje mindazokat a részleteket, amelyekért érdemes volt cselekvően élni az elmúlt negyedszázadban, és megtorpanások ugyan lehetnek, de visszaút nincs.

Hír és álhír, igazság és hazugság, tudományos eredmény vagy facebookon megosztott népi rákgyógyszer – egyremegy, csak az a fontos, hányan hiszik el, hányan követik s cselekszenek, szavaznak ennek nyomán. 

Az új tehetséggondozók teszik ezt viszont némi ellenszélben, hiszen ígéretük ellenére sem tudtak nevesebb szerzőket megnyerni maguknak, de még kiadót, intézményt se, a maguk szent elszigeteltségében kell elkölteniük a pénzt, némiképp átláthatatlanul. 

Annak tehát, hogy Romániában lutheránus szász elnök van, és muzulmán nő a miniszterelnök-jelölt, kizárólag a homlokzat olvasói lelkendezhetnek

Aligha feltételezhetjük, hogy a patriarchális világképet a fordítási hiba rovására kellene írnunk, valószínűbb, hogy a fordítót magát is a patriarchális világkép kialakulása vezethette tévútra. 

Érdekes olvasata ez annak a Kongresszusnak, amely mintha félne, hogy Donaldot tényleg nem nagyon érdekli Szíria, s ha kicsit is, akkor csak a kalifátus. Mintha a kettőt könnyű lenne külön kezelni.

Hogy választási ígéreteit teljesítse, az RMDSZ-nek partnereket kell találnia a törvényhozásban. A politika nem kívánságműsor, fölösleges azon morfondírozni, hogy a bal a rosszabbik oldal, ráadásul a jobboldal sem hozott, ígért sok jót.

Mondhatnánk, hogy az ősi módszert: a felperzselt ország taktikáját használják fel, bár a javakat nem tűzzel emésztik fel, hanem úgy zsebre vágják, hogy nincs az a láng, amelyben jobban nyomuk veszne! 

Mindig csodáltam azt a derűs életszemléletet, azt a sziporkázó humort, azt az ötletességet és frissességet, ahogyan a parlamentben tökéletes románsággal képes volt azonnal viszontválaszolni. 

Az én időmben az egyetemi oktatók, altatóorvosok, a diplomás nők státusukhoz illő embert tüntettek ki érzelmeikkel. Volt tartás, osztály- és rétegöntudat. Az emberek felnéztek az orvosra. 

A cél számára most a visszarendeződés megállítása, a jogállamiság megerősítése. Az önkormányzati és a parlamenti választások nyomán megerősödve maga is jobban kombinálhat a közösség reális érdekei mentén.

Ettől nem lesz hatékonyabb semmi. Ha lemondunk a jó modorról és a tapintatról, akkor úgy járunk, mint az egyszeri külügyminiszter, aki jó nagyokat üzenget a világ vezető hatalmainak a maga kis országából.

„Nincs közszolgálati tapasztalatom, és erre büszke vagyok – íme, ez az új politika vezérlője. Nekem semmi részem abban, ami volt és van. Ez tesz alkalmassá arra, hogy részem legyen a leszben.”

Akkor már tényleg csak a „nacionalista önkielégítés cirkusza” lépne fel nálunk, ahogy arra a Magyar Narancs szerkesztőségi cikke figyelmeztet. Mindegy, hogy ki kokszol, csak a mi képletünk nyerjen! 

A szerelemmel kezdődik és végződik minden, pontosabban a nemiséggel, a szexualitással. Jan Kott kimutatta, milyen merészen erotikus a darab, és amikor a négy fiatal összevész, aztán valahogy megértik egymást.