Vélemény

Vélhetően az Erdélyben nevelkedett gengszter gyermekkora lesz az érzelmes szál, amelyre a lélek gyöngyeit fűzik majd föl. Láthatjuk majd a mezítlábas gyermekecskét, amint katicabogarat röptet a virágos réten.

A következő években Európának a harmincas évek óta nem látott kihívásokkal kell szembesülnie. Az új helyzetben a régi begyakorolt reflexek nem segíthetnek. Soha nem volt nagyobb szükség a rugalmas alkalmazkodás képességére, mint manapság.

Mi lehet még a közös Rijád és Moszkva olaj-ügyvitelében? Csecsenföld mindenható, moszkovita kormányzója: Ramzan Kadirov. Aki novemberben összerúgta a port a szaúdiakkal, kirohant a szalafizmus ellen.

De hát a volt államfő az utóbbi időben már több alkalommal is elégtelenre vizsgázott politikából, újabban pedig földrajból is megbukott, miután a Tiszát jelölte meg Románia határaként.

Az egész kontinens és az Unió problémája is a protestpártok kérdése. Az, hogy képes lesz-e sarkára állni az európai civil társadalom, megtalálja-e a nem szélsőséges és nem populista megoldást. 

Megkérdeztük publicistáinkat: Hogyan értékelik/kommentálják a parlamenti választások eredményét? Számítottak rá? Milyen okok, körülmények vezettek erre az eredményre? Jobb vagy rosszabb lett a parlament a korábbiaknál? Milyen kormány alakul?

Sokan manőverező tankhajóhoz hasonlítják a közoktatást, ahol egyetlen kormánymozdulat nagyon lassan és szinte észrevehetetlenül befolyásolja a monstrum haladási irányát. Itt nincsenek gyors irányváltások.

Az RMDSZ igazi lehetőségeit a kormányzati szerepvállalás teljesíthetné ki. Hatványozottan felértékelődne nem csupán érdekérvényesítő képessége, részvétele a nagy döntésekben, de közvetítő szerepe is.

Nekünk nem hazugságra van szükségünk, hanem tiszta beszédre: nem szavazni öngyilkossági kísérlet. Aki erre biztat, vétkezik. Sőt, téved, mert mi nem lehetünk a lemondás emberei.

A villámjátszmáknál gyorsabban ketyeg a sakkóra, hatványozódik a választással járó rizikó. Ebben szinte már középhaladók, ha nem éppen jók vagyunk: kilencven éve hogy időt nyerünk. 

„A kiábrándultság, széthúzás és csalódottság napjaiban arra hívom fel híveink és minden jó akaratú ember figyelmét, hogy életünk csak részben magánügy: szavainkkal és döntéseinkkel beírjuk magunkat egymás életébe.”

Az alap közösségünk felelősségtudata, „önösszeszedése” a fontos pillanatokban. A kellő képviselet biztosítása nélkül fennáll „a teljes erdélyi magyar intézményrendszer összeomlásának a kockázata”. 

Ahogyan az alapító atyák, közöttük Domokos Géza, a Magyar Demokrata Szövetséget létrehozták, annál megfelelőbb keretet negyedszázad után sem lehet találni a romániai magyarság érdekképviseletére. 

Nyolcvanakárhányban, amikor a szavazás jogos kötelezettség volt, vagy köteles jogosság, már ki emlékszik rá, délre le kellett jelenteni, hogy mindenki leszavazott, mondjuk az atomfegyverkezés ellen.

Talán Orbán Viktor sem gondolta, hogy már a résztvevők sem hallgatják meg tanácsát, s a XV. plenáris ülés zárónyilatkozatát – hogy támogassák az RMDSZ magyar összefogás listáját – nem mindenki írja alá.

Ha az egykori államtitkár és miniszter Kelemen Hunor, vagy a későbbi államtitkár Hegedűs Csilla van ott az UNESCO kormányközi bizottság ülésén, minden bizonnyal sikerrel védte volna meg a javaslatot. 

A volt hajóskapitány – a hajdani barát! Istenem, mivé lesznek a legmelegebb, bocs, a legmélyebb politikai haverségek is! – valami húzd-meg-ereszd-meg játékban képzelhette hirtelen magát s határnak a Tiszát. 

Sosem fogok szeretettel gondolni december elsejére, de talán már készen állok arra, hogy ne gyűlöljek eszetlenül. Így hát én Norman Manea új könyvét lapozgatva „ünnepeltem”.

A vonatot jobb, ha elfelejted, hiszen nincsenek járatok, nincsenek összeköttetések se kelet-nyugat, se észak-déli, de leginkább székely-székely irányba. Átszállás, késés, kényelmetlenség, bizonytalanság.

A romániai magyarság már a szellemi higiénia érdekében is megpróbálhatná végre elfogadni a múltat, tovább lépni, s nem úgy élni, mint egy átmeneti állapotban, mielőtt ismét „visszakapjuk” Kassát és Kolozsvárt.