Donald Trump beiktatásán volt jelen a legnagyobb tömeg, amit valaha láthattunk egy beiktatáson. Ennek csupán fényképek, videofelvételek és a washingtoni metró mérései mondanak ellent.
Eluralkodik az akkurátus felületesség: a mobiltelefonokról szerzett wikipédiás információk, a Facebookon verbuválódó véleményterror agresszív hullámverése, mindenféle tekintély magabiztos ignorálása.
A gyakori kelet-európai betegségben, a szcenaritiszben senyvedők pedig máris a lehetséges forgatókönyvvel hozakodtak elő: a tüzet a külföldi vagy Soros által fizetett hazai ügynökök csiholták, akkor is és most is így készítették elő a politikai puccsot.
Az illiberalizmus végül önfarkába harap, csak addig épp belepusztulunk.
Soha alkalmatlanabb időpontot nem találhatott volna a szociálliberális koalíció az amnesztia kihirdetésére. Akkor sem, ha ennek a kiábrándult országnak a lakói a fogadási irodáknál is megjátszanák, hogy szerintük ki nyeri el Romániát.
Ghiță „leleplezései” meghozzák mérgezett gyümölcsüket, hiszen a helyi kiskirályok, a kétes hírű üzletemberek mellett nincs olyan román párt, amely – legalább titokban – ne szurkolna a hőssé avatott megszökött bűnözőnek .
A spionok maradnak, lehet, hogy ügyesebbek (képzettebbek?), ritkábban buknak le s ha igen azt finoman úriember módjára teszik, többnyire házon belül intézik a kényes jeleneteket.
Obama személyében a lelkiismeret- furdalással küszködő fehér társadalom olyan vezetőt választott, aki fekete arcú fehér.
Egy közösség, bár működőképességét egyfajta fegyelemnek kell adnia, nem darálhatja fel az egyéneket.
Tiltakozunk és tiltakozunk, mintha lenne értelme. Mintha változtatna valamin, persze könnyen lehet, hogy változtat, csak – és épp ez a paradoxon a méltánytalanság elleni felhorgadásban – a tiltakozáshoz is normális, méltányosságra hajlamos környezetre lenne szükség, hogy ereje, hatása legyen.
Elrettentő példaként képzeljük el, amint A kopasz énekesnő adaptációját egy fodrászszalon támogatja hirdetéseivel.
Azért nem lennék a taláros testület elnöke, mert nem szeretnék tudathasadásos állapotba kerülni. Igaz, ez a veszély nem mindig fenyegeti a tiszteletreméltó testület elnökét, így nyomban helyesbítenék is: JELENLEG nem szeretnék elnökösködni az Alkotmánybíróságon.
A valóban kulturális projektekre szánt pénzt feltehetőleg elemészti majd a nemzeti identitást kibontakoztatni hivatott évfordulós „hazafiság”.
Fontos elgondolkodni azon, hogy ki legyen „a világ legerősebb szerkesztője”, ahogy Mark Zuckerberget nevezte a norvég Aftenposten főszerkesztője.
Senki nem vonhatja kétségbe, hogy a kis jövedelmekre kivetett nagy adók csökkentése nem hozhat enyhe gazdasági növekedést, nem eredményezhet nagyobb adóbefizetési kedvet. Ám a költségvetési hiányt mérsékelni kell.
Az egyre szűkülő megszólalási lehetőségek idején már-már kincset ér az a felület, ahol még szabadon beszélhetek, beszélhetünk egymáshoz, egymással.
Nézettségünket nem bulvár tartalmak duzzasztották ekkorára. Olvasóinkat a közúti bírságok növekedése, a kanyaró terjedése és a minimálbér megemelése érdekelte.
Ez az 54 százalékos parlamenti többség kormánya, a koalícióban a szocdemek és a Tăriceanu-féle liberálisok vesznek részt. Vagyis hát ez egy balközép színezetű kabinet. A magyarok kormánya-e? Is-se!
Hogy mi lesz az ígéretekkel, az attól is függ, hogy a kormány sikerrel oldja-e fel a társadalmi elvárások keltette feszültségeket. Ha nem, akkor mint a hamiskártyások, ismét előhúzzák majd a hajtókákból a magyar kártyát.
Talán mindössze annyi történt, hogy az establishmentből lett elegünk, abból a vita nélküli, tét nélküli korból, amelyben a közügy a menetrendszerinti választásokban és napi bulvárpolitikában merül ki.