Vélemény

Az elmúlt egy év a félelemről, a szenvedésről és a halálról szólt. Karácsony legyen az a fordulópont, ami az elkövetkező időszakot a remény, az öröm és az élet megtestesítőjévé formálja.

Trénerben itt nincs hiány, csak az a kérdés, hogy milyen hosszú a kispad… vajon az államfő a mester, s mellette a miniszterelnök a másodedző, vagy egyéb szaktársak is bábáskodnak az aréna szélén?

Egy bizonyos gazdasági jólét fölött a társadalmi egyenlőség fontosabb tényezővé válik, mint a gazdasági növekedés, ráadásul a gazdasági növekedés ökológiai szempontból tarthatatlan.

Addig amíg a vitázó felek képtelenek elismerni, hogy a vita során ebben-abban maguk is tévedhettek, csak a demokrácia látszatát lehet eljátszani.

Volt szerencsém olyanokhoz, akiket nem „változtatott” meg a pénz. Na jó, az életmódjukat igen, de jellemüket nem. Sőt külön gonddal figyeltek arra, hogy a gyermekeiket se „rontsák el”.

Talán csak az okoz némi izgalmat a sokat megélt RMDSZ politikusoknak, hogy a következő négy év vajon így telik-e majd el. Iszapbirkózással a koalícióban. Meglehet, hogy így!

Még az úgynevezett jobboldali szavazók vagy a „pártsemlegesek” is szóvá teszik a „konclesők” acsarkodásait, ami a visszás helyzetet okozza, pedig hát lenne itt a közjóra való teendő elég…

A nemszavazók démonizálása nemzetközi sportág: a politikai osztály úgy várja el a legitimációt „a néptől”, hogy nem dolgozik meg érte, azaz a szavazókra hárítja a felelősséget.

Most üthet vissza az a tény, hogy társadalmaink az alapvető társadalmi értékek értelmezésében képtelenek konszenzusra jutni…

.

Óriási szerencsénk, hogy a liberálisoknak szükségük van az RMDSZ-re, s nekünk is rájuk. Egyelőre tehát biztonságban lehetünk. Legalábbis látszólag.

A leckét feladták a tóparti pótórán: kissé teltebb, 18 minisztériumos kabinet, katonás fegyelem, karácsony előtti beiktatás.

A disztópia, amiben élünk, a politikát tette tönkre. A szó nemes értelmében vett politikát: a lehetőséget, hogy közös ügyeinket megvitassuk és döntsünk róluk.

A szeptemberi helyhatósági választások utáni este: minden politikai párt elnöke lelkesen nyilatkozott politikai alakulatának győzelméről. A parlamenti választások után szinte senki sem tűnt boldognak.

A kijevi igazságügyi minisztérium kezdeményezésére valóban betilthatják a KMKSZ–Ukrajnai Magyar Párt működését.

Az „államvallás” szerepében tetszelgő és fellépő ortodox egyház mintegy erőfitogtató módon újra és újra feszegeti a korlátokat.

A Demokrata Párt liberálisai még nem értették meg, hogy hiába nő vagy indiai, vagy afroamerikai valaki, vegán vagy gluténérzékeny, leszbikus vagy queer, hogyha a háta mögött ugyanazok az üzleti körök állnak.

Érvekre alapozott vitákat lefolytatni kell, nem pedig bojkottal, megfélemlítéssel, zaklatással vagy éppenséggel erőszakkal megoldani.

A szerencsés és szabad újságírók ismérve nem a pártatlanság – hiszen az újságíró is emberből van –, hanem az objektivitás. Az aktivizmus elutasítása.

Rádöbbenek, hogy Bode nem városokban, hanem metropoliszövezetekben gondolkodik, bár a gondolkodás talán nem a legmegfelelőbb szó arra a mentális folyamatra, aminek végterméke a metróvonalakra utaló Facebook-bejegyzés.