Vélemény

A nap végén pedig azt kell eldönteni, hogy fasiszták vagyunk vagy antifasiszták. Ahogy Tamás Gáspár Miklós írta nemrég, „Aki nem antifasiszta, nem fasiszta. Csak egy kicsit”. És az már éppen elég.

A globalizáció, az emberek, az áruk és az eszmék mobilitása, a műszaki robbanás, az internet világában a mai romániai iskola semmiképpen sem felel meg a társadalom jelenlegi követelményeinek.

A romák soha nem is kerültek be a hivatalos szövegbe 89 előtt. Ezért is volt revelációértékű, amikor 90 hajnalán megjelentek a roma vezetők. Azt hangoztatták, hogy legalább hárommillióan élnek az országban.

A tünetnek már akkor aggodalmat kellett volna keltenie, amikor az úgymond kisebbségek védelméért indított tüntetéssorozat jelszava a Black Lives Matter lett.

A rasszista fehér férfi gyűlöletére alapozott teória a marxizmushoz hasonlóan ismét a múltat akarja végkép eltörülni, és működőképes emberi társadalmakat próbál káoszba taszítani.

Az Orban-kormánynak azonban – ez most kiderült – van egy álma is. A tejjel-mézzel folyó Kánaán-Románia. Nagyratörő vágyakhoz nagyratörő projektek illenek.

Fejedelmi bőségben akarnak élni, előjogokat követelnek, befolyásra szeretnének szert tenni. Rémálomnak tekintik, hogy ugyanúgy éljenek, mint korábban, amikor még nem tartoztak az elithez.

A hősi nemzeti múlt törvénybeli statuálása, pillanatnyi mediatikus túllihegése arra utal(hat), hogy milyen buktatókat tartogat a retroaktív kompenzációs kényszer.

A képviseleti demokrácia képvisel ugyan, de korántsem azokat, akik – a rendelkezésükre álló kínálatból – a „legmegfelelőbb” jelölteket kiválasztják… Nyilvánvalóan a kínálat körül nem stimmel valami…

A parlamenti demokrácia nem terjeszthető ki a társadalomra, a többség-kisebbség viszonyára. Nincs olyan törvény, amely előírná, hogy a kisebbségi közösségeknek alá kellene vetniük magukat a többség kényének-kedvének.

Meglehet, hogy a vörös villamos csak a forradalmi hévtől fűtött fiatalok álmában csöngetett egy picit. Ám a baloldali radikalizmus újjászületése, az anarchizmus erősödése, az erőszak térnyerése nyugtalanító.

Romániában a koronavírusos terhes nő csak karanténban szülhet, a gyermeket nyomban elveszik tőle és őt is elszigetelik, és csak akkor kapja vissza a kisdedet, amikor két tesztje is negatív lesz.

Schröder gumicsizmát rántott, és a gátakról újabb kancellári mandátumot szerzett. Ludovic Orban szintén válságban maszkot mellőzött, és rágyújtott a kormányépületben...

Ha az emberi kultúra több évezredes értékeit meg akarjuk őrizni, abban kellene egyenlőknek maradnunk, hogy a másikat nem próbáljuk magunkhoz idomítani. Merthogy éppen az tesz értékessé bennünket, hogy mások vagyunk.

Azt üzente: srácok, a békés egymás mellett élés számomra csak akkor opció, ha engeditek, hogy amikor kedvem szottyan, belétek rúgjak.

A romániai magyarnak igen óvatosnak kell lennie, gondosan vigyáznia kell mindarra, amit már egyszer megszerzett, hiszen, ha nem figyel oda, mindent könnyen újra elveszíthet, akár jogi úton, visszaállamosítással, akár erőszakkal.

Az ötletgazdák eleve tisztában vannak a harsány hangnemben előadott téma idejétmúlt, tarthatatlan és életszerűtlen jellegével. De legalább tünékeny médianyilvánosságot kapnak, ingyenkampányt.

Jó lenne észrevenni, hogy Trianon nem csak bennünket, határon túli magyarokat tett nyomorultakká, de (még inkább) azokat, akik nyomorultakká tettek bennünket.

Kárt okozott a friss demokrácia szövetén az, hogy 1990 után tulajdonképpen hatalomátmentés történt, a kommunista nómenklatúrából kerültek ki az állam három vezető tisztségét betöltők.

Mára a hajdan komoly sajtónak és a médiának gyakran egybevág a célja: szolgálni a divatos ideológiákat és álideológiákat.