Vélemény

A járvány által keltett rémületet kihasználva, és a kialakult pánikhangulatot még inkább kiterjesztve dörzsölt politikusok akarják hatalmukat még inkább ránk kényszeríteni.

Folyamatot vélünk kitapintani. Analógiákat. Vagy csak sejtjük, hogy nagy itt a gond. S a Floyd-lázadás mindössze egy szilánkja a bajnak. Éles, életet hasító.

A provokáció- és a szólás szabadsága közt lényegbevágó különbség van.

Nekünk, akik itt, Kelet-Közép Európában mindezt megéltük, a fentiek hallatán méltán rándul össze a gyomrunk. Számunkra világos, hogy ez a svéd modell a létező szocializmus közvetlen folytatása, a nyugati új-utópia.

A démosz ilyen uralma áldás a politikumra és csapás önmagára. De ezt kevesek érzik, főleg így, a választási csata előszelétől megsuhintva.

Ki gondolta volna, hogy egy szlovák miniszterelnöknek lesz bátorsága kezet nyújtani a szlovákiai magyar kisebbségnek, megfordulni és kitérni a nacionalizmus zsákutcájából?

A magyar emlékezet nagyon közjogias – mondja Ablonczy; a személyesre lebontott élmény-morzsa (családi breviárium, jeremiád-részlet) talán közelebb hoz, de nem garanciája még az árnyaltabb összképnek – teszem hozzá.

A június 4-i békeszerződés ma már nem is hatályos. Trianont legfeljebb azért gyászolhatjuk, mert modern történelme során ekkor trancsírozták fel először Magyarországot.

Miközben a fasiszták és antifasiszták, fehérek és színesbőrűek, republikánusok és demokraták, populisták és haladók összecsapásáról hadovál a média, valójában az éhezők lázadása zajlik.

Ha az ember nem lehet biztos benne, hogy mindként fél betartja-e a szabályokat, vagy maguk a szabályok válnak kétségessé, nehéz lesz egykönnyen tisztázni, hogy a győztes mindent tisztességesen tett-e.

Jobb, ha békés fegyverkezésre költjük a bruttó nemzeti össztermék két százalékát, évi négymilliárd eurót, ennek legalább megvan a látszata, az amerikai elnök is milyen helyes sapkát ajándékozott ezért a pénzért az államfőnknek...

Az előzményeket tekintve koherensnek tűnt, hogy a Té Ház kényelmes (nyomasztó?!) többséggel elkaszálja a március idusára vonatkozó jogszabály-tervezetet.

A rokokós külügyminiszteri expozé mintegy tizenhárom percet tartott. Bogdan Aurescu sokat beszélt, ám semmit sem mondott.

Amire szükség lenne, az a tényleges szolidaritás Európája. Ez esetben a járvány által kierőszakolt másfél méteres fizikai távolság időszakát az érzelmi közelség kora válthatná fel.

Amikor a román politika csírájában fojtotta el a búcsú világörökség részévé nyilvánítást, nem emelkedett fel bíborosi, pápai fejfedő. Jele, hogy nem a nemzetiségi vonatkozás, hanem a vallási az első.

Nem Budapest „mesterkedései” tették gyászossá számunkra Trianont, hanem Románia gondosan kiszámított akciói, amelyekkel eltávolította magától a magyar kisebbséget.

Románia normaidegen terrénum: képtelen egyértelmű rendelkezések, szabályok, törvények kigyöngyözésére, és impotens azok betartásának szavatolására.

Nem vesszük észre, hogy sem Iohannisnak, sem Orbannak nincs megoldása a válságra. A krízisre, amely Romániában ma már sokkal inkább gazdasági, mintsem egészségügyi válság.

Az, ami mindannyiukat összeköti, annak hipotézise, hogy a járvány voltaképpen „nem is létezik”, illetve ha igen, azt valakik (minden esetben az „ellenség”) szabadította rá az emberiségre.

Az igazi mértéke a kormányzati törődésnek akkor sejlett fel, amikor Ludovic Orban kormányfő úgy válaszolt arra a kérdésre, hogy mi következik május 15., a szükségállapot lejárta után, hogy május 16…