Vélemény

Történik mindez annak a NATO-nak a tőszomszédságában (sőt „részvételével”, lévén maga Törökország is fontos NATO-tag), mely a mai zűrzavart a „liberális demokrácia és az egyetemes emberi jogok” nevében úgymond kiügyeskedte.

Aki a csúcsra akar törni, annak tudnia kell, hogy mikor kell lökdösődni, könyökkel oldalba vágni a politikai ellenfeleket, akik az útjában állnak, de azzal is tisztában kell lennie, hogy kihez kell dörgölőzni...

Forgatókönyv tehát több is akad, a lényeg viszont ugyanaz: ezeknek a változatoknak az esetében nagyjából minden maradna a régiben, az ország továbbra is a vesztébe rohanna.

Átszuszukálni a bizalmatlansági indítványt, még csak át lehetett, a neheze azonban ezután kezdődik! Ki kerül kormányra? Ez itt és ma a kérdés!

Hogy miért nincs készség az egyezségekre mifelénk, nos, erre kellene tanulmány-méretű mélyfúrásokat végezni, mert addig csak hipotézisek szintjén reked meg a kérdéssel foglalkozó diskurzus.

Románia globális helyzete nem könnyű. Félperiférián éldegél, a nagy gazdasági változásokat alaposan megsínyli, és félgyarmati pozícióban van.

Az USA és az Európai Unió nemcsak veszedelmesnek, de megengedhetetlennek is ítélt minden – a térség nemzetiségi viszonyainak méltányos rendezésére irányuló – nyelvi-kulturális kísérletet.

Miért éppen itt kell felkészülni a „hibrid háborúra jellemző ellenséges akcióra”, hiszen csak nem fenyegeti Romániát valamilyen veszély a Székelyföldről – az ország szívéből? A román illetékesek szerint, úgy tűnik, hogy igen...

A kvantumszámítógépek lehetővé teszik majd az emberi agy idegsejtjeinek valós idejű szimulációját, a molekulák mozgásának modellezését, de a gazdasági folyamatokat, az optimalizációs problémákat is más dimenzióba emelhetik.

Ha október 10-én (vagy arrébb) bukik a D-kabinet, az egyik legkevésbé vitrinbe illő kormánya köszön le az 1989 utáni Romániának.

Nyelvi jogainkért a küzdelmet nem csak és nem elsősorban politikai színtéren kell megvívnunk, hanem a mindennapokban.

Szóval picikét rothad a világ, állítólag. De ezt nem érezzük a nemhelyeken, amikor nemszolgáltatásokat kínálnak nememberek. Ott minden olyan rendben van.

A nulla vagy végső esetben negatív kamat voltaképpen bújtatott adóemelést jelent. Ahelyett, hogy az állam újabb adókat vetne ki, az értékpapírok és a takarékbetétkönyvek révén vonja el polgáraitól a pénzt.

Az éhes-szomjas népség fele kint rekedt, így számukra amolyan La Fontain-szerű róka-gólya lakoma lehetett ez. Azt nem tudni, hogy a félresikerült kampánnyal hány hívet nyert és mennyi sörivót veszített a Csíki Sörgyár.            

A felméréses szerint éppen annyian támogatják, mint ahányan ellenzik a Trump elleni demokrata lépéseket, így ez az ügy csak tovább fokozza az amerikai társadalom megosztottságát.

Már-már népi kultusz övezte a sörgyárat és termékeit, amit igazol a több százezernyi nyerő kupak is, amit érthető módon, jogosan szerettek volna most az emberek „beváltani”.

Az utódok emlékezete sajnos szelektív, Benedek Elekről ma már többnyire csak a mesemondó jut az eszünkbe, noha éppen olyan jelentős újságíró, író.

A barikádokon most a magyar „táborok” néznek farkasszemet egymással, miközben az aktuális (román) városvezetés röhög a markába, és senki nem veszi észre, hogy a közösség a vesztes.

Azt már tudni vélik, hogy egynémely szocdem honatyák az utolsó tétek lezárása előtt átigazoltak, de hogy a kontraárulások miként mennek végbe, arról csak sejtéseink lehetnek.

A kiskorúak, de a nők, az idősek, általában az emberek elleni erőszakos cselekedetek már régóta törvényszerűnek nevezhetők. Olyannyira, hogy mindezt akár nemzetbiztonsági kérdésnek is tarthatnánk.