Vélemény

A nyugati elit jó ideje egyfajta politikai demenciában szenved, mind nyilvánvalóbb. Egyrészt fogalma sincs arról, hogy milyen világban él. Másrészt arra sem emlékszik, ami néhány perccel korábban történt.

A szlengszótár szerint a respekt szó egyik jelentése: Tekintetbe vesz egy sajátságot, körülményt; azt is nézi, beszámítja. Ezt kell tennünk, amikor a jelölés jogosságát, hasznosságát firtatjuk.

Nem is lehet hibáztatni a szocdemeket; a szétzilált és lefejezett, hatalmi szerepköre miatt amúgy is erodált formáció az időnyerés egyszerű és a számára talán legkevésbé kockázatos forgatókönyvére szorítkozott.

Az internetes zaklatás  világméretű problémává vált és külön szóval jelölik a jelenséget: cyberbullying. Minél többször veszünk részt valaki meghurcolásában, annál érzéketlenebbé válunk velük szemben.

Meglehet ugyan, hogy kevesebbet vásárolhatunk – de legalább drága portékát, nem olcsó vacakot viszünk haza. Mert van ám az inflációnak jó oldala is, hiszen így egyre több pénzt költhetünk magunkra, másokra.

Csak annyit tudok, hogy annyi szomorú bohóc után, aki ezt az országot (félre)vezette, nem biztos, hogy egy drámai színész többet árthatna az országnak, mint a klovnok.

Jó, ha tudatosítjuk magunkban, hogy nem a balsors babrált ki velünk, hanem mi magunk idéztük elő a mostani helyzetet, amiből csak akkor van visszaút, ha gondolkodunk.

Románia lehetőségeit nem az élére állított személyek határozzák meg – legfennebb az a kérdés, hogy az egyes szereplők képességei és kapcsolatai mennyit hoznak ki az ország világrendszerben való elhelyezkedéséből.

Az igazi demokrácia nem csupán szólás- és gyülekezési szabadságot jelent, hanem és mindenekelőtt a másik fél érveinek meghallgatását, azt a meggyőződést, hogy a másiknak is lehet igaza.

Virág elvtárs tudja, hogy a nemzetközi helyzet fokozódik, s Romániára rásütötték a jogállamiság bélyegét, amit magasztosabb célokból nem is fognak levakarni holmi visszaállamosítási akciók miatt.

És mégis: van ez a hétnyi szusszanás; önfeledt pillanatokkal elegy csakazértis-mellékíz. Amikor akaratlanul is oda kell figyelni. Ránk, kolozsvári magyarokra: a magát tősgyökeresnek tudó városlakóra.

Cuc úr most amolyan munkaversenyre szólította fel a román sztrádaépítőket, hogy végre előzzük már meg azokat a fránya magyarokat, akik annyi borsot törtek Románia orra alá, és akik minden alkalommal lekörözték az országot.

Kizárólag magyarul feliratozni egy csak a saját közössége által ismert személyiség emlékművét elszalasztott esélyt jelent. Annak az esélyét, hogy megmutassunk valamit magunkból.

Az, hogy Románia fiataljainak (és lássuk be: az idősebbeknek is) jelentős hányada funkcionális analfabéta, minden bizonnyal a saját hibájuk. Választottak volna jobb szülőket...

Az AEÁ számára Románia fontos geostratégiai partner – sokkal fontosabb, mint Magyarország – ezért néha megsimogatja üstökét, szokása szerint eltekint a demokráciát sértő kisiklásaitól.

Kínosan nehéz eldönteni, hogy a valódi cél tényleg a klímaválság megfékezése-e vagy jóval inkább a politikai hatalom késedelem nélküli megszerzése. A nagy zöld menetelés a hatalom felé…

A szakirodalom egyetért abban, hogy a népesedési trendeket (hacsak nem következik be valami drasztikus változás: háború, természeti katasztrófa, végzetes kimenetelű epidémia) igen nehéz megfordítani.

Kiskorúak megrontása, szexuális aktusra kényszerítése a fél világot átszövő hálózatban, amelyben vezető politikusok, színészek, tudósok, üzletemberek is érintettek lehetnek – ezek a kontúrvonalak rajzolódnak ki a történetekből.

„Stop! Itt kezdődöm ÉN – tudod, a hozzám legközelebb álló ember – tessék egy lépést hátrébb menni, mert onnan még a kilátás is szebb és jobb! Nem kell bemászni föltétlenül a pofámba!”

Az pedig módfelett érdekes, hogy miként is ismert be, minden bizonyíték nélkül(!), a „caracali rém” két gyilkosságot és a holttestek elégetését, noha kezdetben mindent tagadott.