Amennyi disznóság az idők során Romániában megtörtént, Rizea kötetei betölthetnék a világ legnagyobb könyvtárát is. Csak az a kár, hogy nekünk Rizeánk van – Snowden helyett…
A világ legtöbb országában alkalmazott, a személyes kontaktusok drasztikus csökkentésén alapuló járványkezelési stratégia alapvetően a szolidaritásról szól.
A rendkívüli helyzet szokatlan döntéseket követel, tájékukon ott téblábol a visszaélés többrendbéli hajlama, úgymint: önös, párt- vagy csoportérdek szerinti túllihegés.
A közvetlen kapcsolatok jelentősége a családban, a szomszédságban, a településen még inkább felértékelődhet. A közösségi érzés és az individualizmus közt egyfajta érzelmi-racionális egyensúly alakulhat ki.
Az Alkotmánybíróság tehát jelenlegi formájában semmiképpen sem felel meg rendeltetésének, hiszen évek óta megszűnt csak alkotmányossági szempontokat tiszteletben tartó, semleges bírónak lenni.
A honszerelem csúnya dolog, ha a konc megragadásának versenyével párosul, és most ennek vagyunk szemtanúi. Valóságos verseny van a hazai politikai szereplők között abban, hogy ki a nagyobb román.
Az e-kormányzat seperc alatt átveszi és diktálja a ritmust; szőrén-szálán eltűnnek a pecsétek, a rugós, fanyelű, az inox borítású kerek és ovális pecsételők, meg a szögletesek...
A román politikusok tartják magukat száz éves, rendkívül káros „hagyományukhoz”, az ország továbbra sem szakít idegengyűlölő, nacionalista, rasszista politikájával.
Klaus Iohannis ismételt magyarellenes kirohanásai fölött viszont már nem tudott szemet hunyni a német Der Spiegel. A cikk címe sokatmondó: A Károly-díjas heccelő.
Nemcsak a LIBE bizottság rögeszméi sértenek, de választott államelnökünk nacionalista tévedhetetlenségének bohócmutatványa is. Politikusainkat a válságok sem józanítják ki, még bódultabb önimádatba hajszolják.
Az összes korábbi román államelnök neve escu-ban végződött, ezért aztán ők nem kellett különösebben demonstrálják a románságukat. Ha azonban Iohannisnak hívnak...
Ez a balhé igen jól jött Bogdan Diacon…, jól van na, Klaus Iohannisnak, hiszen ezzel elterelte a figyelmet „saját kormányának” sorozatos ballépéseiről, a koronavírussal folytatott eredménytelen harcáról.
Nemcsak a magyar közösségnek, a román–magyar kapcsolatnak árt, hanem azt is világossá teszik: ezek a mondatok a titkosszolgálat jóváhagyásával hangzottak el. Mi következik még?
Klaus Johannis elkövette újabb, de talán legharsányabb kirohanását, melyet egyetlen jelzővel lehet illetni, persze a tisztségnek járó kellő tisztelettel: action gratuit a négyzeten.
A világban éppúgy csörtéznek majd, mint eddig a nemzetállamok hívei a globalizáció apostolaival, az erős állam esküdtjei az alulról szerveződő nyitott társadalom hatékonyságának prófétáival.
Az autonómia azonban semmiképpen sem jelenthet valamiféle bezárkózást, ellenkezőleg, a minden szintű harmonikus együttműködés legfontosabb előfeltétele.
A karantén elején már-már celebként ajnározott Adrian Streinu Cercel olyasmit mondott, amit épeszű ember nemcsak nem mond ki, hanem nem is gondol.
Az emberi életek védelmezői cinikusnak tartják, hogy emberéleteket áldozzanak fel gazdasági érdekekért. A gazdaság újraindításának hívei viszont azzal érvelnek, hogy a gazdaság összeomlása úgyszintén emberéleteket követel.
Talmi és illanó vágynak bizonyult a globális közös front; elegendő csak az Európai Unió megkésett, és továbbra sem eléggé összehangolt járványellenes fellépésére utalni.
A történelem folyamatosan bebizonyítja, hogy a biztonságba vetett meggyőződésünk színtiszta illúzió, önámítás. A háborúk és a gazdasági válságok úgy söprik el vélt biztonságunk délibábját, mint orkán a játékkockavárat.