Vélemény

Kérdés, hogy a politikai szintér átrendeződése a rasszizmus felerősödésének, valamiféle náci fenyegetésnek az előhírnökeként értelmezhető-e. Minden bizonnyal nem. Az AfD nem a szó náci értelmében rasszista.

Az autonómia azt jelenti, hogy önmagunk döntünk a saját sorsunkról. De hogyan, miként? Milyen intézmények segítségével? Ki hozza létre azokat és ki ellenőrzi, hogyan és mire költik el a közpénzeket?

S amikor összeomlott az az alternatíva, a rendszer igenlői és tagadói egyszerre ürességben találták magukat. A tömegek jóléti rendszert akartak, a gondolkodók társadalmi célt, a túlélők nyugodt átmenetet. 

A román állam mindent megtett azért, hogy romániai magyarként ne érezhesse jól magát az ember, ez egészen nyilvánvaló. Hogy ez a hozzáállás azóta is létezik, azt sem kell magyarázni.

Ez ma már nem Széchenyi kora, és nem is nagyon lesz többé. Túl sok a gomb, amit a megfelelő időben kell nyomkodni. Automatikus kreativitással. Színes szolgalelkűséggel. A betű rossz, a betű ellenáll.  

Beke román állampolgár is, sőt kézdivásárhelyiként elsősorban az. A sajtónak tehát, ha a következetes akar maradni, őt is románnak kellett volna titulálnia. És méltóképpen szégyenkeznie miatta… 

A parlamenti választásokon soha meg nem méretkezett tömörülés, a törvényhozás belső rendszabályait megszegve, parlamenti csoportokat hozhatott létre. Sikerének kulcsa egyszerű volt. 

Ha Brüsszel enged a zsarolásnak, ha eltűri, hogy következmények nélkül meg lehessen sérteni az írott és íratlan közösségi normákat és alapelveket, súlyos precedenst teremt a jövő közösségi válságokra nézve.

2014-ben még mosolyogtam azon, hogy Aszad újra megválasztatja magát, méghozzá tokáig demokratikusan – utána meg nem hittem, amit hallok, s hogy megvalósult: a módszerek beváltak, Aszad maradt.

A múlt jelszavai ma már nem hívószavak, a múlt félelmei már nem rettentenek el senkit. Ám nem emiatt ismétlõdhet meg a múlt, hanem a felelõtlenül politikát játszó kisebbségi kalandorok miatt. 

Ha hazánk a befogadás politikáját választja, nem annyira a terrorizmustól kell tartania, mint inkább a behurcolható betegségektől, a vírusinváziótól a felületes ellenőrzések, regisztrálás nyomán. 

Hedrich az államelnököt a „felvilágosult szekurizmus” képviselőjének nevezi. Ami nagyjából ugyanaz, mintha nemzeti kommunistának nevezné. Bizonyíték rá, hogy az: Tőkés László érdemrendjének a visszavonása.

Sok múlik azon, hogy a nemi szerepekre, viselkedésre, az önmagunkkal szemben állított elvárásokra és általában az önképünkre hogyan hat a másik nem, mit domborít ki, mit tart helyesnek és mit helytelennek. 

Magával hozta a régóta működő nyugat-európai parlamenteknek azt a vitaképességét, amelyet mindaddig csak foszlányokban ismertünk – és amelyre a mai leszürkített politikai nyelvezet ma már alig emlékeztet.

Kevesen vannak, még kevesebben, mint az ellenzéki pártokra szavazók tábora a felmérések szerint, itt megvan a négyötöd, a magyarok legalább nyolcvan százaléka bevándorlás- és kvótaellenes, fél az idegenektől.

Az I. Erzsébet szép, bizonyos értelemben elszomorító előadás. A művészet azonban mindig több, mint az a „mondanivaló”, amelyet sugároz. A hatalom azokra támaszkodik, akiknek fogalmuk sincsen semmiről. 

Ha nincs a Saul fia, akkor ennek a filmnek szorítottam volna a gálán, mert csöndes, finom beszéd a morál színeváltozásáról, a feláldozható láthatatlanokról, akik csak számokként jelennek meg a híradásokban.

Tőkés László a Ceauşescu-diktatúrával szembeni ellenállás hőse, ezt senki el nem veheti tőle. Érdeme elévülhetetlen, elmúlhatatlan. Ő történelmi alak, és emiatt az. Nem követhetett el annyi hibát, hogy történelmi tettét érvénytelenítse vele.

Azoknak a neves, vállaltan republikánus szakértőknek az ideológiai hovatartozását vagy szakértelmét sem kérdőjelezi meg senki, akik közreadták a Donald Trumpot meg kell állítani című nyílt levelüket.

„Kolostoralapító Gigi Becali” nem sajnálta a pénzt: kétmilliárd régi lejjel támogatta a római katolikus templom ortodox templommá való átváltozásának a csodák természetéhez illően megismételhetetlen csodáját.